21. Nemzetközi Kisemlékkutató Konferencia – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

21. Nemzetközi Kisemlékkutató Konferencia

Immár 21. alkalommal rendezték meg a bajorországi Oberammergauban a Nemzetközi Kisemlékkutató Konferenciát. Mind ismeretes, ezekre a rendezvényekre kétévente kerül sor; eredetileg felváltva hol Ausztriában, hol Németországban valósultak meg, aztán 2002-ben Komáromban a Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központja lett a házigazda, később pedig Kassa és Szeged is szolgált helyszínül. A mostani konferencián L. Juhász Ilona és Liszka József képviselték egy-egy előadással az Etnológiai Központot. Előbbi az első világháború alatt karitatív célból felállított fa szobrokról s azok utóéletéről beszélt, utóbbi pedig – elsősorban dél-szlovákiai tapasztalatokra támaszkodva – a kisemlékkutatás utánpótlás-kérdéseiről. A tanácskozás végén Barna Gábor, a Szegedi Egyetem Néprajzi és Kultúrantropológiai Tanszékének vezetője bejelentette, hogy két év múlva, 2016-ban intézete ad otthont a rendezvénynek, mégpedig Vácott. Ezt követően egy rövid munkamegbeszélésre is sor került, ahol ennek részleteit tárgyalták meg az érintettek, köztük az Etnológiai Központ képviselői is.

Dátum2014-06-26 – 2014-06-29
HelymutatóOberammergau (Bajorország)
RendezőKatholisches Kreisbildungswerk Garmisch-Partenkirchen e.V.
RésztvevőkL. Juhász Ilona, Liszka József
ElőadásL. Juhász Ilona: Kriegsnagelungen als Objekte für Kriegsnotspende im Ersten Weltkrieg und ihr Nachleben heute. Beispiele aus der Südslowakei, aus Ungarn und Siebenbürgen; Liszka József: Die Frage und Rolle des wissenschaftlichen Nachwuchses bei der Erforschung der sakralen Kleindenkmäler
RészlegEtnológiai Központ