Helyben hasznosított tapasztalat – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

Helyben hasznosított tapasztalat

Helyben hasznosított tapasztalat

Nemzetközi területfejlesztési hálózatot kínál a hazai érdeklődőknek a galántai információs központ

Az Interneten CELODIN néven egy nemzetközi térségfejlesztési szervezet honlapja jelent meg. A szlovákiai rész gazdája a Fórum Intézethez tartozó galántai információs központ. A szervezet munkájáról Tóth Károllyal, a Fórum Intézet igazgatójával és a CELODIN elnökségi tagjával beszélgettünk.

Mit takar a Helyi Fejlesztések Közép-európai Információs Hálózata, azaz a CELODIN?
A CELODIN-t egy PHARE program keretében alapította hat szervezet, négy magyarországi, egy romániai és a Fórum Intézet. Célunk hozzáférhetővé tenni a térségfejlesztéssel kapcsolatos tapasztalatokat és információkat mindazok számára, akik helyi vagy kistérségi szinten fejlesztési elképzelések kidolgozásával és megvalósításával szeretnének foglalkozni. A magyarországi partnerek közt megtalálható a Kistérségi Fejlesztők Országos Szövetsége, a KIFESZ, valamint a gödöllői Szent István Egyetem Vidékfejlesztési Intézete, amely egyben a magyarországi SAPARD metodikai központja is. Ez a két szervezet a legfontosabbak közé tartozik, adatbázisaik felbecsülhetetlen értékűek a hazai érdeklődők számára is. A kistérségi vagy helyi fejlesztés bonyolultsága abban rejlik, hogy helyben kell összeállítani azt a csapatot, amely új elképzeléseket valósít meg. Az elején főként közösségfejlesztésről van szó, hiszen meg kell győzni minél több szakembert és aktivistát. Ráadásul kezdetben szinte mindig csak önkéntes munkára kérhetők fel, ingyen vagy szimbolikus honoráriumért. Később pedig meg kell találni a szakértőket, akik részt vesznek egy-egy feladat megvalósításában. Így azután nagyon fontosnak tartjuk, hogy legyenek olyan fórumok, ahol az érdeklődők választ kaphatnak a felmerülő kérdéseikre. Ilyet szeretnénk mi is kiépíteni a vidékfejlesztési központunk és a CELODIN keretében.

Milyen munka folyik a központban?
Információs központunkban már két éve foglalkozunk egy dél-szlovákiai szellemi forrásközpont kiépítésével. Leginkább a vidékfejlesztési kérdésekre összpontosítunk. Ez a munka több részből áll. Vidékfejlesztés címmel havi rendszerességgel hírlevelet adunk ki, amelyben az aktuális információkat szeretnénk eljuttatni az érdeklődőkhöz. Szeptembertől ilyen információs csatornát jelent a CELODIN internetes honlapja is, a www.celodin.hu címen. A kistérségekkel való közvetlen kapcsolattartásra négy irodánk szolgál, Kassán, Losoncon, Komáromban és Galántán. Munkatársaink egyrészt konzultációs lehetőséget biztosítanak az érdeklődőknek, másrészt kiveszik a részüket a kistérségi munkából is.

Partnereiktől mit tudtak elsajátítani?
A CELODIN előnye, hogy a honlapon kalandozva nagyon sok hasznos információ érhető el. De fontos a személyes kapcsolat is. Mi ennek a projektumnak köszönhetően tanultuk meg, hogy bár nálunk sajnos állami forrásból ezt még nem támogatják, érdemes foglalkozni kistérségi fejlesztési programok kidolgozásával. Így ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy az egyes tevékenységek – egymást erősítve – biztosítsanak hosszú távon is életképes, új megélhetési lehetőségeket. Nálunk jelenleg a hivatalos fejlesztési forrásokból legfeljebb arra van lehetőség, hogy konkrét beruházásra kérjenek támogatást, ami azután legtöbbször folytatás nélkül marad. A különféle alapítványi források kihasználásával már elértük, hogy két kistérségben, Somorja és Bős között, valamint Szímő és Tardoskedd környékén elég komoly programszervezés indult meg, és néhány más helyen is reményteljes kezdeményezésekben veszünk részt. Szerencsére, tőlünk függetlenül is beindult néhány hasonló kezdeményezés, de ez még mindig nagyon kevés. Sajnos, ahhoz, hogy az ilyen programszervezés általánossá váljék, állami kezdeményezésre is szükség lenne.

A közeljövőben mivel kíván foglalkozni a CELODIN?
A hírlevélen és a honlap frissítésén kívül úgy gondoljuk, itt az ideje áttekinteni a kistérségi fejlesztés dél-szlovákiai helyzetét. Ezért december 1-jén Galántán egy konferenciát rendezünk erről a témáról. A konferencián előadóként többek között részt vesznek a CELODIN-beli partnerszervezeteink vezetői, Benedek László a Térfél Alapítványtól, G. Fekete Éva, a KIFESZ elnöke és Kulcsár László profeszszor, a már említett gödöllői intézet vezetője. De például a hazai viszonyok között az is nagyon tanulságos lehet, hogy a pályakezdő értelmiségiek bevonásával miként létesítettek Erdélyben, Csíkszeredán képzési központot a kistérségi menedzsereknek. Természetesen fontos teret szánunk a hazai kistérségi kezdeményezéseknek, azt szeretnénk, ha minél többen mutatnák be, miként jutottak el oda, hogy átgondolt terv alapján igyekeznek fejleszteni saját régiójukat. Emellett nem felejtjük el, hogy a valódi munka színhelyét a települések és a kistérségek képezik. Talán a decemberi konferencián a magyarországi előadók az eredményeken keresztül meggyőzően tudják majd ezt bizonyítani. Mindenesetre mi legalább két éve azon dolgozunk, hogy amint erre igény lesz, erőnktől függően mi is segíthessük a hazai érdeklődőket.

A CELODIN Közép-Európáról beszél, de egyelőre magyar nyelven kommunikáló rendszert jelent. Ezen a téren várható változás?
Rendkívül fontosnak tartottuk, hogy a magyarországi tapasztalatokat hozzáférhetővé tegyük az itthoni érdeklődők számára. A továbblépéshez azonban nyitni kell, ennek szervezéséhez szintén hozzáfogtunk. A Visegrádi Alap támogatásával megkezdtük a CELODIN PLUS nevű hálózat kiépítését, ez már Csehországot, Lengyelországot és talán Ausztriát is magában foglalja majd. A honlap ötnyelvű lesz, és az érdeklődők jövőre valóban szinte teljes közép-európai információforrásból válogathatnak majd.

Mit kell tenniük az érdeklődőknek, hogy használhassák a CELODIN honlapját?
A honlap jelszavas, de a belépést bárkinek térítésmentesen biztosítjuk. Ehhez elég nálam jelentkezni, legjobb, ha küldenek egy e-mailt a toth@foruminst.sk címre.

KategóriaCikk / Cikk