Vidékfejlesztésről Zselízen – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

Vidékfejlesztésről Zselízen

Vidékfejlesztésről Zselízen

Február végén Zselízen tartott előadást Tóth Károly, a Fórum Intézet (FI) igazgatója, aki Tuba Lajossal, az FI információs központjának programigazgatójával a kistérségi fejlesztés lehetőségeivel ismertette meg az érdeklődőket. A kistérségi fejlesztés – kedvezőbb jogi keretek között – Szlovákia több szomszédállamában már előrehaladottabb fázisban van. Például Magyarországon már a 90-es évek elejétől foglalkoznak ilyen jellegű fejlesztéssel. Ennek lényege a partnerség alapelve, tehát az önkormányzat, a vállalkozói szféra és a polgári társulások együttműködése a közös cél érdekében, amely az adott régió felvirágoztatására irányul.
Bevezetőként Tóth Károly ismertette a Fórum Intézet szerkezeti felépítését és céljait, amelyek között előkelő helyet foglal el az előadás témájaként feltüntetett régiófejlesztés. Bemutatta a Celodin (Central European Local Development Information Network – Helyi Fejlesztések Közép-európai Információs Hálózata) nemzetközi internetes adatbázist, melynek célja az információhoz, forráslehetőségekhez való hozzáférést biztosítani, segítséget nyújtani a vidékfejlesztést érintő kérdésekben és a társadalmi-gazdasági integrációt serkenteni nemcsak a helyi kistérségekben, hanem magasabb – regionális, országos és nemzetközi – szinten is.
Az ilyen jellegű fejlesztés új hozzáállást igényel minden résztvevőtől, a kiváró politika már nem kifizetődő. Az adott régióban konstruktív együttműködés eredményeként születnek meg azok a célok, amelyeknek nemcsak tervezését, de megvalósítását is az alkotóknak – ott élő embereknek – kell végrehajtaniuk. Amennyiben ezek a tervek valóban előremozdulást eredményeznek, és a partnerek képesek végrehajtani azokat, elkezdődhet a pályázatok készítése, hiszen a régiófejlesztési terveket komoly összegekkel támogatják az EU
előcsatlakozási alapjai. Az eddigi pályázatok nagy arányú eredménytelenségét illetően az FI vezetői elmondták: nem a pályázat megírása jelenti a legnagyobb gondot, sokkal inkább a projektumok deklarált módon való megvalósításának kis valószínűsége ítéli kudarcra a kezdeményezéseket. Jelenleg még elterjedt az a nézet, hogy a pályázat maga a cél, amely akkor tekinthető teljesítettnek, ha a megítélt pénzösszeg megérkezik; valójában ez csak eszköz valamilyen cél elérésében.
A kistérségi fejlesztés iránt érdeklődőknek a Fórum Intézet információs irodái adnak szakmai segítséget. Régiónkhoz legközelebb a komáromi központ található, amelynek vezetője Szomolai Valéria. Őt a következő címen lehet elérni: P. O. Box 154, Župná 16, 945 01 Komárno, tel. 0819/773 02 95, e-mail: szomolai@foruminst.sk

KategóriaCikk / Cikk