Témák és módszerek a jelen kutatásában és dokumentálásában

Az interdiszciplináris tanácskozás a kortárs kulturális, társadalmi, politikai jelenségek kutatási lehetőségeit, eredményeit volt hivatott számba venni, a szociológia, politológia, néprajz, múzeumpedagógia stb. sajátos szempontrendszere alapján. Az elhangzott előadások, miközben általában egy-egy konkrét kutatás, dokumentációs tevékenység, múzeumpedagógiai kísérlet eredményeiről szóltak, egyszersmind módszertani kérdéseket is fölvetettek, illetve módszertani tanulságokkal is szolgáltak. A Fórum Kisebbségkutató Intézet képviseletében Öllös...
Bővebben

Jelek a térben

Az emberi kultúra sajátos megnyilvánulási formája az, amikor egy adott népcsoport által lakott (birtokolt, uralt) területet különféle szimbolikus jelekkel (nemzeti, vallási jelképekkel vagy csak névadással) ki-, illetve körbejelölik. A jelenség kutatásának már komoly nemzetközi és magyar kutatási eredményei is vannak. A konferencia célja ezeknek az eredményeknek az ismertetése (kitekintéssel a szomszédos országok kutatási eredményeire is),...
Bővebben

A (cseh)szlovákiai magyar irodalom oktatása

A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke, illetve a Fórum Kisebbségkutató Intézet A (cseh)szlovákiai magyar irodalom oktatása címmel 2006. szeptember 29-én konferenciát szervezett közép- és alapiskolai magyar szakos tanárok, a téma iránt érdeklődő pedagógusok, irodalmárok, PhD-, valamint egyetemi hallgatók számára. 130 pedagógus vett részt a konferencián Dél-Szlovákiából. A rendezvény...
Bővebben

Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia

Nemzetközi tudományos konferencia. 2006. október 4-én a pozsonyi Egyetemi Könyvtár épületében zajlott le Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia című nemzetközi történelmi konferencia, amelynek szervezői a Fórum Kisebbségkutató Intézet, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete valamint a Magyar Köztársaság Nagykövetsége és a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet voltak. A magyar forradalom kerek, ötvenedik évfordulója alkalmából szervezett...
Bővebben

Könyvbemutató Nagytárkányban

A Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának kiadványsorozatában (Lokális és regionális monográfiák), annak ötödik köteteként jelent meg a Viga Gyula által szerkesztett, Nagytárkány I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához (Somorja – Komárom 2006) c. gyűjteményes kötet. A könyv ünnepélyes bemutatójára Nagytárkányban került sor. A rendezvényt Kopasz József polgármester vezette be, majd Viga Gyula a...
Bővebben

Szakrális jelek és köztéri emlékhelyek Dél-Szlovákiában

A IV. Ipoly Napok keretében került sorra Liszka József, L. Juhász Ilona és Hushegyi Gábor előadására. Előbbi a Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központja Szakrális Kisemlék Archívumát mutatta be. L. Juhász Ilona a kopjafáról, mint a nemzeti térfoglalás eszközéről, nemzeti jelképről beszélt, míg Hushegyi Gábor a szlovákiai magyar nyelvterület köztéri szobrainak, emlékhelyeinek problematikáját taglalta.

Szakrális kisemlékek Dél-Szlovákiában

A Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja a ráckevei Árpád Múzeummal karöltve Ráckevén nyitotta meg szakrális kisemlék-kiállítását. A megnyitóra 2006. július 20-án került sor. A kiállított fotókat és a Szakrális Kisemlék Archívum jelentőségét Szacsvay Éva, a budapesti Néprajzi Múzeum munkatársa méltatta. Az Etnológiai Központot a megnyitón L. Juhász Ilona és Liszka József képviselte. A kiállítás...
Bővebben

Állíttatott keresztínyi buzgóságbul

A Pest megyei Múzeumok Igazgatósága aszódi Petőfi Múzeuma és a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja Állíttatott keresztínyi buzgóságbul címmel nyitotta meg 2006. március 10-én Aszódon a Dél-Szlovákia szakrális kisemlékeit bemutató fotókiállítást. A komáromi Szakrális Kisemlék Archívum gyűjteményéből készült mintegy száz képet tartalmazó válogatás felvételeit L. Juhász Ilona és Liszka József készítették. A tárlatot Voigt...
Bővebben