Simon Attila akadémiai székfoglalója

2021. október 7-én az MTA Filozófiai és Történettudományi osztályának ülésén tartotta meg akadémiai székfoglalóját intézetünk igazgatója, Simon Attila. Az MTA székházának nagytermében megtartott előadás címe a Talán importáljuk Benešt?“ Két magyar világ találkozása 1938-ban volt. 

Lampl Zsuzsanna a „Karanténba zárt életek” című pályázat egyik nyertese

A budapesti Magyarország Felfedezése Alapítvány a megváltozott hétköznapok epizódjainak rögzítését, bemutatását fontos feladatának tartja, ezért „Karanténba zárt életek” címmel pályázatot hirdetett.  A beérkezett pályaműveket szakmai zsűri elbírálása alapján Lampl Zsuzsanna az “Élet a hűtőn kívül” c. szociográfiai novellájával megosztott első díjat nyert. A díj online átadása után Hol terem a szociográfus? c. kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyen Domonkos László író, Kondor...
Bővebben

MUSAEUM HUNGARICUM XVII.

MÁTYUSFÖLDI MUZEOLÓGIAI TÁRSASÁG, NAGYSZOMBATI KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT, GALÁNTAI HONISMERETI MÚZEUMSZENCI VÁROSI MÚZEUM, FÓRUM KISEBBSÉGKUTATÓ INTÉZET tisztelettel meghívják Önt a MUSAEUM HUNGARICUM XVII. A szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi dokumentációjacímű konferenciára Helyszín: a FÓRUM KISEBBSÉGKUTATÓ INTÉZET székháza (Šamorín – Somorja, Park u. 4.)Időpont: 2021. szeptember 8. (szerda) Program 9.30 – 12.00 Megnyitó: Végh László, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja Takács Mihály, Galántai Honismereti Múzeum...
Bővebben

Tóth Károly in memoriam magas állami kitüntetése

Zuzana Čaputová, a Szlovák Köztársaság elnöke 2021. június 27-én in memoriam a Ľudovít Štúr-érdemrend III. fokozatával tüntette ki Tóth Károlyt, a Fórum Kisebbségkutató Intézet alapító igazgatóját. Tóth Károly a kitüntetést a szlovákiai és ezen belül a szlovákiai magyar társadalom demokratikus átalakításáért, illetve a szlovákiai magyar civil társadalom érdekében folytatott tevékenységéért kapta. Intézetünk alapítójának a kitüntetése...
Bővebben

Megjelent a Fórum Társadalomtudományi Szemle idei 2. száma!

Benne Liszka József tanulmánya A „szent szemét”-ről; Simon Attiláé Az 1918–19-es államfordulat első heteiről Losoncon, Rimaszombatban és Rozsnyón; Godzsák Attiláé A dél-alföldi szlovák települések pártpreferenciáiról; Kara Annáé A Mécs-hagyatékról és a Mécs-versadatbázisról; Dudás Róbert Gyuláé A hagyományos diaszpóra magyarságképéről; Mádi Gabrielláé a két háború közötti kisebbségi létről Kárpátalján; Mierka Dóráé a Nemzetiségi műsorszolgáltatásról a szlovák...
Bővebben

Megjelent a Lokális és regionális monográfiák 9. kötete

Könyvesboltunkban már kapható Gecse Annabella Gömör szíve című könyve. A kiadvány arra keresi a választ, hogy mit jelent a vallás és mit jelent a népi vallásosság? Képes-e a változásra, beépül-e a közösség értékrendjébe? Milyen jelenségek teszik láthatóvá? Képes-e túlélni évtizedes fenyegetettséget? Milyen kapcsolatban áll a hivatalos egyház a helyi vallásgyakorlással, képviselője tagjává válik-e a közösségnek?...
Bővebben

Megjelent a Fórum Társadalomtudományi Szemle idei 1. száma

Benne: Csernicskó István és Tóth-Orosz Enikő a nyelvi jogokról az oktatásban és a közigazgatásban. Kontra Miklós: Megjegyzések az anyanyelv fogalmáról. Kusala Orsolya: Nyelvi attitűdök vizsgálata. Sztancs Gábor: Esettanulmány az 1918. végi magyar összeomlás regionális vonzatairól. Mészáros András: „Párhuzamos történetek”. Lendák-Kabók Karolina: A gender és az etnikum hatása az etnikai kisebbségi nők lehetőségeire. J. Mészáros Károly...
Bővebben

Liszka József (szerk.): Acta 22.

Megjelent a komáromi Etnológiai Központ legfrissebb évkönyve, a sorrendben 22. Acta Ethnologica Danubiana. Benne többek közt Robert M. Kerr tanulmánya a Gyehenna völgye kifejezéshez, továbbá Czingel Szilviáé: Parancsolat vagy jótétemény a magyarországi filantróp gondolkodásban, valamint Magyar Zoltáné: Az ajándék motívuma a magyar mondaanyagban. A Fórum rovatban Daniela Kapitáňová esszéje: Az ő Komáromjuk – az én...
Bővebben