Az első világháború kitörését követően pár hónappal a hadban álló országokban már jelentős gazdasági problémák jelentkeztek, egyre növekedett a halottak, az özvegyek és a hadiárvák, valamint a sebesült, beteg, vagy rokkant katonák száma is, akik anyagi és erkölcsi segítségre szorultak. Ekkor született meg Bécsben egy olyan emlékjel állításának ötlete, amely a karitatív célokon túl a háborús propagandát is szolgálta: a „nemzeti áldozatkészség szobrának” is nevezett fából faragott objektumok. Az első ilyen szobrot 1915 márciusában Bécsben állították fel, és a Wehrmann im Eisen nevet kapta. Magyarul vasharcos, vaskatona vagy vasvitéz néven került be a köztudatba.

A szobor alapötletét az Európa-szerte elterjedt, a magyar néprajzi szakterminológiában vastuskónak (Stock im Eisen) nevezett objektum adta. Általánosan elterjedt középkori szokás volt, hogy a nevesebb városok bizonyos pontján álló fába, oszlopba az arra járó vándor mesterlegények szöget vertek be annak emlékére, hogy megfordultak ott. Győrben még ma is látható a műemlékké nyilvánított Vastuskó az egyik Széchenyi téri ház mellett. Az 1915-ös bécsi szoborhoz kapcsolódó propaganda szerint a mesterlegények szögbeveréssel fejezték ki büszkeségüket, hogy ott jártak a birodalom fővárosában, Bécsben, most pedig mindenki szögbeveréssel fejezheti ki büszkeségét, hogy e nagy időkben osztrák lehet. Az első világháború éveiben bizonyos összegért bárki szöget vagy lemezt vásárolhatott, amit aztán beverhetett a faszoborba. Az így befolyt adományokat a háború károsultjainak megsegítésére fordították. Felavatása után tehát a szobor megalkotójától függetlenül folyamatosan módosult, alakult. Lényegében akkor készült el végleges formában, amikor a lakosság által jótékony céllal megvásárolt szögek vagy lemezek teljesen beborították.

Vaskatona, vaskorona, vaspajzs

A bécsi példát más országokban is követték. A felavatott figurális ábrázolások elsősorban középkori páncélos vitézek vagy első világháborús katonák voltak, de más objektumok is készültek, például pajzsok, keresztek, kapuk stb., vagy akár tengeralattjáró és ágyú is. A bécsi vasvitéz után Berlinben szeptember 4-én egy élő személy, Hindenburg tábornok monumentális 13 méter magas és 26 tonna súlyú szobrát leplezték le, Budapesten pedig 1915. szeptember 15-én a Deák téren avatták fel Sidló Ferenc alkotását, egy magas talapzaton álló Mátyás korabeli lovas szobrát. Több magyarországi vidéki városban is állítottak valamilyen „nemzeti áldozatkészség szobrot”, s országszerte pénzt gyűjtöttek a budapesti szoborra elhelyezendő szögekre, pikkelyekre. A szobrok nagy részét azonban a háború végére sem sikerült teljesen beborítani, tehát nem váltak vassá.

Kevéssé ismert tény, hogy a budapesti és a berlini szobrot is jóval megelőzte a pozsonyi színház előtt 1915. május 23-án felállított Vashonvéd (Rigele Alajos alkotása), amelynek elkészítését Szapáry Ilona grófnő kezdeményezte, a szögekből összegyűjtött összeget pedig a rokkantak megsegítésére, a pozsonyi Invalidusotthon támogatására szánták. Kutatásaim során egyebek mellett arra is fény derült, hogy a budapesti szobrot nemcsak az felavatott pozsonyi Vashonvéd, hanem az 1915. augusztus 20-án leleplezett pöstyéni Vaskorona (a szent korona kifaragott mása) is megelőzte a sorban (a Pöstyéni Újság tanúsága szerint itt eredetileg Vas Frigyest akartak állítani). Az eddigi adatok alapján tehát elmondhatjuk, hogy a „nemzeti áldozatkészség szobrai” kategóriában a pozsonyi volt az első, a pöstyéni pedig a második, amelyet a korabeli Magyarország területén felavattak.

A mai Szlovákia területén az említett két szobron kívül még Nyitrán, Komáromban, valamint Losoncon felállított objektumokról van tudomásunk. Nyitrán 1915 októberében leplezték le a Vasturult, s a helyiek a pöstyéni Vaskoronához kapcsolódó albumhoz hasonlóan itt is emlékkönyvet nyitottak, amelyben megörökítették valamennyi adományozó nevét. A Pöstyéni Újságban közölték a Vaskoronához kapcsolódó emlékkönyv teljes szövegét is, részletesen felsorolva valamennyi személy nevét, akiknek a legkisebb mértékig is közük volt a Vaskoronához vagy az albumhoz. Elgondolkodtató, hogy bár a szövegben hangsúlyozzák, mennyire el vannak telve hálával az elesettek iránt, egyetlen pöstyéni áldozat nevét sem említették meg.

Losoncon 1915 novemberében avatták fel a páncélos Nógrádi vitéz szobrát, amelyet a városi laktanyában lábadozó egyik katona faragott. Komáromban 1916-ban vetették fel egy köztéri vashonvéd felállításának az ötletét, másokkal együtt Hajós Alfrédot is megbízták a terv elkészítésével, azonban eddig semmi nyoma nem található annak, hogy felavatták volna. A komáromi római katolikus plébánia épületében, a helyi leányegyesület boltjában viszont még 1915 decemberében elhelyezték a nemzeti áldozatkészség pajzsát, az ebbe bevert szögek eladásából összegyűlt pénzt a hadiárvák támogatására fordították. Trencsénben ugyancsak tervbe vették egy szobor állítását, de valószínűleg ez sem készült el.

Szegbeverés

a humanizmus oltárán

A korabeli források szerint azoknak a településeknek a lakói is részt vettek a nemzeti áldozatkészség szobraival kapcsolatos pénzgyűjtésben, ahol nem állítottak ilyen emléket. A Budapesten felállított, úgynevezett központi szobor pikkelyeire az ország különböző pontjairól érkeztek adományok, sokszor egészen kis összegek is, de az említett többi szobor esetében is így volt.

A Magyarországon felállított szobrok között egy másik Rigele-alkotás is található, Székesfehérváron ő kapta a megbízást a Vértes Vitéz néven ismert szobor elkészítésére. A hársfából faragott, 1915. szeptember 8-án a városháza előtt felavatott alkotás ma is megvan, restaurálva a Szent István Király Múzeum folyosóján látható.

Mivel a szobrok fából készültek, hogy megvédjék őket az időjárás viszontagságaitól, kis pavilont készíttetek föléjük, és arra is volt példa, hogy télen zárt helyre vitték őket. „A színház-téri kis barokk pavillon lakója tegnap ideiglenesen elhagyta helyét, melyen pünkösd vasárnapja óta állott és a testébe fogadott vasszögek ellenértékeként már több mint negyvenezer koronával gyarapította a pozsonyi és pozsonymegyei rokkant katonák alapját (…) Vigyázni kell a szoborra a külsőségek tekintetében is, s nehogy a szokatlanul korán beállott téli időjárás rozsdássá tegye a »Vashonvédet«, a hideg évszak idejére elszállították helyéről. (…) A »Vashonvéd« a vármegyeházán is nyitva áll a nagyközönség előtt s ezen túl is akár egyesek, akár küldöttségek áldozhatnak szegbeveréssel a humanizmus oltárán” – olvasható a Nyugatmagyarországi Híradó 1916. december 3-án megjelent számának 5. oldalán, A Vashonvéd – téli szállásában címmel megjelent hírben.

Pöstyénben a Vaskoronát egy üvegburával védték az időjárás viszontagságaitól, később zárt helyiségbe vitték át. A Pöstyéni Újság 1915. november 22-i számában ezzel kapcsolatban közölt hírből az is megtudható, hogy a felavatás óta milyen összeget eredményezett a szögbeverés: „Az augusztus 20-án felavatott »Szent István vaskoronája« eddig 5446 korona 95 fillér tiszta jövedelmet hozott a nemes célnak. A Vaskoronát legközelebb a főszolgabírói hivatal egyik helyiségébe viszik, s ott marad egész télen át. Szögeket ugyanott naponta délelőtt 9–12-ig s délután 3–6-ig lehet beverni.”

Nemcsak az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Birodalom területén állítottak ilyen szobrokat, hanem például Törökországban, az USA-ban és Argentínában is megjelentek a különféle objektumok, melyekkel adományokat gyűjtöttek a szövetségeseknek.

Ma már reménytelen vállalkozás lenne egy teljes lista elkészítése, mivel az első világháborút követően nagy részük elpusztult. Mivel nem minden esetben beszélhetünk művészi alkotásról, gyakran éppen ezért nem kerültek be a múzeumok gyűjteményébe. Sok szobor emlékét csak a korabeli képeslapok őrizték meg az utókor számára, így volt ez a Vashonvéd és a losonci Nógrádi Vitéz esetében is. (A pozsonyi Vashonvéd cseh katonák általi megsemmisítéséről 1919-ben egy Havas József nevű diák írt verset, amelyet a Pozsonyban kiadott Turul című diáklap közölt.) Más szobrokhoz hasonlóan a Vashonvédról is készültek miniatűr változatok, amelyeket jótékony célokra árusítottak, s a magyar királyi 113. honvéd gyalogezred bronzplakettjén ugyancsak megörökítette a művész az alakját.

A katonaszobrok reneszánsza

Az utóbbi években magyar nyelvterületen is egyre nagyobb figyelem fordul a háborús emlékművek felé, a nemzeti áldozatkészség szobrainak utóélete is figyelemre méltó. A jelenség szorosan kapcsolódik a rendszerváltás után egyre erősödő hadiromantikához és hőskultuszhoz. A kolozsvári Kárpátok Őre szobornak a közelmúltban három másolata is elkészült: kettő Magyarországon (2002: Szilvásvárad, 2010: Budakalász), egy pedig Erdélyben (2013: Csíkcsomortán), azonban az eredetitől teljesen eltérő ideológiai céllal. Ma már szó sem esik róla, hogy 1915-ben mi volt az állítás oka. A magyarországiak Trianon-emlékműként funkcionálnak, ezt a budakalászi emlékmű felirata egyértelművé is teszi.