Civil Fórum Somorján

Civil Fórum Somorján

Tankönyvvita és asszimiláció

A szlovákiai magyar civil szervezetek a múlt héten országos találkozót tartottak a somorjai Fórum Intézetben. Erre az Önépítkező civil társadalom 2008 címmel a Dél-szlovákiai Információs Hálózat szervezésében immár harmadik alkalommal kerül sor. Az idei találkozó középpontjában a tankönyvvita, illetve a szlovákiai magyarok asszimilálódásának kérdése állt.
Nagy Myrtil bemutatta a Civil Tükör internetes portált, amely internetes folyóiratként folyamatosan tájékoztat majd a dél-szlovákiai civil szféra helyzetéről.
Petőcz Kálmán ismertette annak a három részből álló nemzetközi konferenciasorozatnak az eredményeit, amely a kisebbségi érdekérvényesítés közép- és kelet-európai megoldásairól és hiányosságairól szólt.
Ezt követően a résztvevő intézmények vetették fel az általuk legfontosabbnak tartott kérdéseket. A résztvevők megvitatták azt a két dokumentumot, amelyet a rendezők terjesztettek a Civil Fórum elé. Az egyik A magyar tankönyvek ügye nem csak magyar ügy, a másik ‘Kerekasztal a szlovákiai magyarok jövőjéért témakörben készült. Mindkét dokumentumot elfogadták.
A résztvevők üdvözölték a Fair-Play Szövetség kezdeményezését, amely a szlovákok körében indított aláírásgyűjtést a hibrid tankönyvek megjelentetése ellen. A rendezvény végén került sor a három éve alapított Civil Társadalom Fejlesztéséért Díj átadására. A díjat Dittel Laura, a Kárpátok Alapítvány szlovákiai igazgatója vehette át többéves áldozatos munkájáért a kelet-szlovákiai régióban.

Kerekasztal a szlovákiai magyarok jövőjéért

A szlovákiai magyarokat a 2001-es népszámlálás eredményei felkészületlenül érték. A magyar nemzetségű lakosság részaránya Szlovákiában első ízben csökkent 10% alá. Az okok feltárásával több szakmai bizottság is foglalkozott, de igazából nem történtek komoly lépések az asszimiláci-ós folyamatok megfékezésére. Történt ez akkor, amikor az MKP kormányon volt, amikor megtör-tént a megyei és települési önkormányzatok decentralizációja és jogköreik bővítése, és az iskolák is a helyi és megyei önkormányzatokhoz kerültek. A jelenlegi prognózisok még nagyobb csökkenést jeleznek 2011-re.
Ezért tartjuk fontosnak, hogy foglalkozzunk az asszimilációs folyamatokkal, tárjuk fel azok gyö-kereit, és próbáljuk meg megfékezni azt, amíg nem késő. Fontosnak tartjuk egy kerekasztal összehívását a legfontosabb társadalmi és kulturális intézmények részvételével még 2009 januárjában, amely konszenzusos alapon javaslatokat tenne az asszimilációs folyamatok megállítására. A Dél-szlovákiai Civil Információs Hálózat ennek meg-szervezését felvállalja.

A magyar tankönyvek ügye nem csak magyar ügy

A szlovák oktatási tárca húsz évvel a rendszerváltás és négy évvel Szlovákia Európai Uniós csat-lakozása után újból a kommunista múltat idéző módszereket alkalmaz, direktív eszközökkel kíván beavatkozni a magyar iskolákban használatos tankönyvek nyelvhasználatába.
Ha az oktatási tárca, élén a miniszterrel, be tud avatkozni a tankönyvek szakmai, nyelvi és tartal-mi részeibe, pozícióját és pénzügyi befolyását kihasználva saját ideológiai szempontjai alapján bele tud szólni a tankönyvek tartalmába, akkor ez olyan precedens értékű lépés, amely az egész oktatási rendszert, illetve Szlovákia egészének demokratikus értékrendjét és intézményrendszerét érinti.
Ez pedig már nem csak magyar ügy: Szlovákia minden állampolgárának az ügye!
Ma mi, holnap ti! – több évtizedes tapasztalata alapján állíthatjuk, hogy ha az oktatási tárca ma megteheti ezt a magyar tankönyvekkel, holnap átírathatja a szlovák tankönyveket is, ha nem érzi azokat eléggé nemzetinek, vagy éppen elkötelezettnek az aktuális kormányzattal szemben. Az ok-tatási folyamatban ez olyan deformációkhoz vezethet, amely évtizedekre meghatározhatja a fel-növekvő nemzedékek értékrendjét és állampolgári magatartását. De lehet, hogy éppen ez a cél! Normává tenni a mindenkori hatalom önkényének az elfogadását. Most éppen populista, nemzeti, magyarellenes színezettel, holnap majd másképp.
A tankönyvek tartalmi részeibe való beavatkozás azon túl, hogy alkotmányos jogokat sért, az ál-lampolgárok mindennapi életébe tapos, legyen szó magyarokról, Szlovákia többi kisebbségéről vagy magukról a szlovákokról. Az oktatás szabadsága, az iskolaválasztás szabadsága, a tan-könyvválasztás szabadsága, a pedagógus és szülő szabadsága, a gyermekek jogai felette áll min-denfajta pár éves párt- és szűklátókörű miniszteri érdeknek, miniszteri tanácsadásnak és befolyá-solásnak.
Szlovákia alkotmányos demokrácia. Tagja az Európai Uniónak és az Európa Tanácsnak. Éppen ezért furcsa, hogy hosszú órás viták zajlanak a médiákban holmi zárójelekről, törtjelekről és megnevezésekről magas rangú politikusok részvételével, és a probléma nemzetközi dimenziót is kap. Mintha ez lenne Szlovákia és a szlovákiai oktatásügy legfontosabb problémája.
Újra és újra hangsúlyozni kell, hogy a magyar tankönyvek ügye nemcsak a Szlovákiában élő ma-gyarok ügye, hanem a szlovákiai demokrácia értékmérője is. Minden diák, szülő, pedagógus és állampolgár ügye! Ezért arra kérünk minden szlovákiai civil szervezetet, demokratikusan gondol-kodó állampolgárt, hogy emelje fel szavát az ilyen és hasonló törekvésekkel szemben!
Somorja, 2008. október 29.

A Civil Fórum résztvevői

KategóriaCikk