Pozsonyi emlékek

Pozsonyi emlékek

Beszélgetés Szalatnai R. Judittal

Szalatnai Ráchel Judit gyermekkorát Pozsonyban töltötte, s ez természetes is, hiszen édesapja, Szalatnai Rezső kritikus, irodalomtörténész, író itt volt tanár, közéleti ember, mondhatnám azt is, hogy a szlovákiai magyarság egyik szellemi vezetője, mindenese. Hogyan emlékszik vissza a Pozsonyban töltött gyermekévekre és bennük az édesapjára?

– Nem nehéz visszaemlékeznem, hiszen bennem él a város, és azt hiszem, hogy nem fogom soha elfelejteni, mindig visszavágyom ide, hiszen valóban itt töltöttem a gyermekkoromat születésemtől fogva vagy tizennégy éves koromig, mert akkor települtünk át Magyarországra. Itt éltem le a gyermekéveimet, itt kezdődtek kamaszéveim, itt jártam elemibe, itt jártam „szaggatottan” gimnáziumba különböző épületekbe, különböző nyelveken tanulva. Hihetetlen nehéz körülmények között zajlottak iskolai éveim. De hát, mint azt mindnyájan tudjuk, a helyzet így alakult abban az időben. Édesapám a Madách utcai gimnáziumnak volt a tanára és miután a Madách utca alatt laktunk, szoros kapcsolatban voltam az iskolával és a diákokkal is. Kint játszottam a kertben és jöttek, jöttek apámmal, s a többi tanárral együtt a diákok… Tulajdonképpen Mayer Judittal való ősrégi kapcsolatom is innen való, hiszen egymás mellett laktunk a Blahová utcában. Sajnos mindennek 1945-ben pillanatok alatt vége lett. Akkoriban már készültünk arra, hogy el kell hagynunk a szülőföldünket, amit senkinek nem kívánok, mert ez nagyon kegyetlen dolog és ekkor valahol meg is tört az életem.

Hogyan emlékszik az édesapjára ezekből az időkből? Egy iskolás lány mit érzékel mindabból, amit az édesapa csinál, ami őt aktív közéleti emberként is körülveszi? Közéleti tevékenysége hogyan hatott a családi életre?

– Az a helyzet, hogy bizony nagyon rányomta a bélyegét a családi életünkre. Talán egy kicsit féltékeny is voltam. Mindig úgy éreztem, hogy a diákok az elsők, és én csak aztán következem. Persze nyilván nem volt ez így, de én ezt akkor így éreztem, mert egy kissé átjáróház volt a lakásunk, különösen a hétvégeken, amikor mindenféle magánjellegű problémákkal keresték fel nemcsak a diákjai, hanem a barátai is, akik hasonló korúak voltak, mint ő. Rendszeresen jártak hozzánk, s ebből kifolyólag amolyan „nyílt ház”-szerű volt az otthonunk, hiszen jöttek, mentek az irodalmárok és a diákok. Ettől függetlenül a családi életünk nagyon harmonikus és szép volt. Apám számos előadásán, különböző szimpóziumokon és egyéb helyeken én is jelen voltam.

Mondta, hogy egyfajta törést jelentett az ön életében, amikor el kellett hagyniuk Csehszlovákiát. Hogyan alakult az életük Magyarországon?

– Hogy finoman fejezzem ki magam, hepehupásan. Erősen hepehupásan, mert átjövetelünk után koholt vád alapján apámat pillanatok alatt letartóztatták, tehát rögtön ezzel kezdődött a megjelenésünk Budapesten. Az én helyzetem is nehéz volt az iskolában ebből kifolyólag, mert tudott dolog volt, s hát ugye ez már a Rákosi-korszaknak a kezdete. Továbbvándoroltam egy másik iskolába, végül az evangélikus leánygimnáziumban érettségiztem. Aztán jöttek az egyetemi problémák, sokáig szóba sem jött a felvétel. Később nagy keservesen bekerültem az idegen nyelvek főiskolájára, és ott is volt mindenféle dolog, pozitív is, negatív is. Végül úgy éreztem, hogy a sportban találom a menekülést és a boldogságomat is. Ekkor profi módon sportolni kezdtem és evezős lettem. Ezt folytattam egész életemben, edzőként dolgoztam nagyon sokáig. Ez volt az én életem vonulata.

Itt, Szlovákiában Szalatnai Rezső már közismert volt a két háború közötti években is, sőt a nevét ismerték Magyarországon is. Mégis, az anyaországba való költözése után vált igazán olyan íróemberré, akinek sorozatban jelentek meg könyvei, példának okáért olyan ismert kötetek is, amelyek Szlovákiában is sok ember kezében megfordultak, elsősorban ugye híres regénye, a Kempelen a varázsló. Ezek a művek már magyarországi tartózkodása idején jelentek meg. De visszatérve a pozsonyi évekhez… Gyermekkorában mi mindent olvasott, olvashatott tőle? Az újságcikkeit elolvasta azért?

– A cikkeit vasárnap reggel – amikor megérkezett az Esti Újság vagy később a Magyar Hírlap -, édesapám felolvasta, amit én sokszor nehezményeztem, mert már régen rohannom kellett volna különböző „fontos” ügyeimet intézni, de a vasárnap délelőtt a cikkolvasás és cikkhallgatás jegyében zajlott. Úgyhogy részben ekkor, részben pedig később, mikor már benőtt a fejem lágya, akkor olvastam el apám dolgait, de tulajdonképpen elég későn értem el oda, hogy foglalkozzam irodalmi tevékenységével. Az igazság az, hogy nem volt hozzá fizikailag időm. Amikor aztán a szüleim egymás után itthagytak engem, elmentek, akkor jöttem rá, hogy egyrészt őérettük, másrészt pedig, és főleg a felvidékiekért meg kell hogy maradjon a műve. Nagyon örülök, hogy sok volt tanítványa segített nekem ebben és segít a mai napig. Itt mindenki kedves és segítőkész, odafigyelő. Irodalmi hagyatéka átkerült a somorjai Bibliotheca Hungaricába. Az egész hagyatékot átadtam és remélem, jó kezekbe került. Abban is bízom, hogy az ott dolgozó fiatal irodalomtörténészek kellőképpen feldolgozzák és számítógépbe viszik az egész anyagot. Így tehát megmarad, sikerül a jövő számára konzerválni. Most sorban megjelentek a munkái, könyvei. Többek között a a Kempelen hatodik kiadása, aminek nagyon örülök, mert már évek óta nem volt kapható és szerencsés dolog az is, hogy sikerült a kiadóval megegyeznem, a hatodik kiadás apám születésének a 100. évfordulójára jelenjen meg. Rajta van a könyvön. Most pedig itt tartom a kezemben az Elfeledett esszék c. kötetet is. Remélem, hogy ezeket további kiadványok és újrakiadások követik, hiszen nagyon sok olyan anyag van, amit össze tudok állítani, amiben változatlanul segítségemre lesznek a felvidékiek.

Nem gondolt arra, hogy papírra vesse azokat az emlékeket, amelyek édesapjával kapcsolatosak?

– De, gondolni gondoltam rá, csak pillanatnyilag az a helyzet, hogy biztosítanom kell a fenntartásomat és ebből kifolyólag dolgoznom kell. Munka mellett pedig nehéz „összehozni”. Talán sikerül szakítanom egy kis időt rá, de nehezen fog menni, mert ehhez a munkához háttér kell, és ez a háttér meglehetősen tökéletlen.

CategoryCikk / Cikk / Cikk