Liszka József előadása Freiburgban

A freiburgi Kelet-európai Németek Néprajzi Intézete (IVDE) „A vidéki építészet reneszánsza“ – Példák Kelet-Közép-Európából felső-rajnai összehasonlításban („Renaissance der ruralen Architektur“ – Ausgewählte Fälle in Ostmitteleuropa und der südlichen Oberrheinregion im Vergleich) címen rendezett nemzetközi, interdiszciplináris konferenciát. A német, magyar, szlovákiai magyar, romániai és litván résztvevők előadásaikban elsősorban a hagyományos népi építkezés újrahasznosításának helyi megvalósulási lehetőségeit, példáit mutatták be. A tanácskozáson Liszka József, a Selye János Egyetem rektorhelyettese és a Fórum Intézet komáromi Etnológiai Központjának igazgatója a Restaurált és rekonstruált vidéki építészet (Dél-)Szlovákiában (Restaurierte und rekonstruierte rurale Architektur in der (Süd-)Slowakei) címen tartott előadást. A konferencia zárásaként, Michael Prosser-Schell professzor vezetésével egy szűkebb körű projektmegbeszélésre is sor került, aminek keretében egy megvalósítandó nemzetközi kutatási program lehetőségei rajzolódtak ki. A tervek szerint a freiburgi tanácskozáson elhangzott előadások a közeljövőben egy konferenciakötet formájában nyomtatásban is megjelennek.

Galéria

Liszka József előadás közben (David Priedemann felv.)

Dátum2018-09-10 – 2018-09-12
HelymutatóFreiburg, Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa (IVDE)
RendezőInstitut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa (IVDE)
TársrendezőFreiburgi Egyetem, Selye János Egyetem (Komárom), Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központ (Komárom), ELTE Germanisztikai Intézete (Budapest)
RésztvevőkLiszka József
RészlegEtnológiai Központ