
Az 1918 emlékezete Szlovákiában és Közép-Európában elnevezésű nemzetközi tudományos konferencia az 1918-as év történeti emlékezetének rekonstruálását tűzte ki célul a közép-európai határterületekkel való kölcsönhatás tükrében. Az 1918-as év társadalmi, politikai, kulturális és gazdasági értelemben is alapvető jelentőségű mérföldkőnek számított. A kérdés az, mi maradt meg ebből a változásból a kollektív és az egyéni emlékezetben az azt követő évtizedek távlatában: miről lehetett, kellett, miről nem kellett vagy nem lehetett megemlékezni 1938/39-ben, 1945-ben, 1948-ban, 1968-ban és 1989-ben, illetve milyenek voltak az emlékezet megengedett-hivatalos és nem hivatalos formái? A konferencia azt kívánja megvizsgálni, hogy az egyes történeti idősíkokban milyen regionális, nemzeti és nemzetközi aspektusok működtek az 1918-as év történeti emlékezetének kialakításában működtetésében és továbbörökítésében.