Megjelent Popély Árpád és Simon Attila Magyar parlamenti képviselet Csehszlovákiában című könyve

Megjelent Popély Árpád és Simon Attila Magyar parlamenti képviselet Csehszlovákiában című könyve (alcíme szerint Magyar nemzetiségű képviselők a prágai és a pozsonyi parlamentben 1918–1992). Az úttörő jellegű mű összefoglalja az 1918 és 1992 között fennállott Csehszlovákia magyar parlamenti képviseletének történetét, valamint a prágai és pozsonyi törvényhozás magyar nemzetiségű parlamenti képviselőinek, szenátorainak életútját és politikai pályáját. A kötet három nagy fejezetből áll. Az első fejezet az első köztársaság időszakát, a második a pártállami éveket, a harmadik pedig a kommunista rendszer bukásától az ország megszűnéséig terjedő időszakot foglalja magában. Minden fejezetet egy, a politikai hátteret és a korszak magyar parlamenti képviseletét összefoglaló tanulmány indít, amelyet az adott korszak magyar nemzetiségű törvény hozóinak az ismertetése követ. A kötetben összességében 246 magyar nemzetiségű képviselő és szenátor kerül bemutatásra. Közülük 45-en voltak az első köztársaság, 134-en a pártállami, 65-en a rendszerváltás utáni parlamentek törvényhozói, ketten pedig a pártállami és a pártállam bukása utáni parlamentekben is megfordultak.