Az emberi kultúra sajátos megnyilvánulási formája az, amikor egy adott népcsoport által lakott (birtokolt, uralt) területet különféle szimbolikus jelekkel (nemzeti, vallási jelképekkel vagy csak névadással) ki-, illetve körbejelölik. A jelenség kutatásának már komoly nemzetközi és magyar kutatási eredményei is vannak. A konferencia célja ezeknek az eredményeknek az ismertetése (kitekintéssel a szomszédos országok kutatási eredményeire is), módszertani problémák felvetése, további kutatási feladatok kijelölése. A tanácskozást két plenáris előadás nyitja, majd két szekcióban zajlik: I. Szakrális kisemlékek, mint a vallási tér kijelölői II. Nemzeti jelképek az etnikai térfoglalás szolgálatában A tanulságokat plenáris ülés keretében vonjuk le, majd az egész rendezvényt egy kiállítás megnyitója zárja.

Dátum2006-09-27
HelymutatóKomárom – Selye János Egyetem, Limes Galéria
RendezőFórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja - Selye János Egyetem Kutatóintézete, Komárom - Limes Galéria, Komárom
RésztvevőkDr. Liszka József, L. Juhász Ilona
RészlegJelek a térben