A magyar forradalom öröksége: ösztönzés a szlovákiai magyarság szellemi életéhez

Kiss József 1956 ősze Szlovákiában című tanulmányában – amely minden bizonnyal egy átfogó feldolgozás bevezető fejezete – azt vizsgálja, hogyan reagált az országos és szlovák pártvezetés az 1956-os forradalom dél-szlovákiai visszhangjára, s ismerteti a katonai téren foganatosított lépéseket is. Ebben a kontextusban értelmezi a magyar kisebbség körében uralkodó helyzetet, a hivatalos sajtómegnyilvánulásokat és az ügynöki jelentéseket. ĺgy nála az egyes területek nem különülnek el egymástól, nem mosódik el az időrend, az események a folyamatból nem kiragadva jelennek meg. A tanulmány kétségtelen erénye az apró mozzanatoknak az összkép egészében játszott szerepe iránti érzék, az eddig figyelmen kívül hagyott megnyilvánulásokra is kiterjedő érdeklődés. E tekintetben ugyancsak értékes annak a ténynek a feszegetése, hogy szlovákiai magyar íróknak is közük volt a közvetlenül október 23-a után magyarországi írói körökből érkezett magyar, jugoszláv, szlovák és lengyel (Csehországot kihagyó) föderáció gondolatának a felvetéséhez.

Az ötvenes évek közép-európai nemzetiségi politikájának paradoxonokban is jelentkező sajátosságaira, párhuzamaira és azonos vonásaira világít rá tanulmányában Szesztay Ádám, rámutatva, hogy miközben a magyarországi kisebbségek nemzetiségi követeléseiket, elsősorban az asszimiláció megfékezését és a közösségi önrendelkezést összekötötték a forradalmi követelésekkel, 1956 őszén egyes magyarországi szlováklakta falvakban forradalmi vívmánynak tekintették a szlovák nyelvű iskola megszüntetését. Szesztay felhívja a figyelmet a nemzetiségi öntudatban meglevő, történetileg kialakult különbségek tiszteletben tartására, ugyanakkor az így adódó problémák érzékeny, empátiát követelő kezelésének fontosságára. E gondolatmenet alapján nyújt érzékletes képet a közép-európai nemzetiségi politikák meghatározó vonásáról: a társadalom erkölcsi-politikai egységének kialakítását hirdető tézis eluralkodásáról.

Vajda Barnabás angol forrásokra támaszkodó tanulmánya a csehszlovák ENSZ-delegáció hivatalos álláspontját elemzi a magyarkérdés ENSZ-vitáiban 1956-57-ben, rámutatva arra, hogy az 1956. november 4-ét követő két hónap alatt az ezzel kapcsolatos tíz ENSZ-határozat során a csehszlovák küldöttség kivétel nélkül mindig a Szovjetunióval összhangban szavazott, a legapróbb véleményeltérést sem engedve meg magának.

András Károly tanulmánya történelmi összefüggésekbe, a II. világháború utáni fejlődésbe ágyazva vizsgálja a csehszlovákiai magyarság magatartását.

A kisebbségi léthelyzet és az anyaország, illetve anyanemzet közötti kapcsolatok összehasonlító megközelítésének fontosságát érezheti ki a szlovákiai magyar olvasó Juraj Marušiak tanulmányából, melynek középpontjában a csehországi lengyel kisebbséggel szemben az ötvenes években alkalmazott hivatalos nemzetiségi politika áll, látleletet adva az erőszakos és manipulatív módszerekkel dacoló lengyel kisebbség önvédelméről. A szlovákiai magyar közegben szinte egy kísérteties önképpel szembesülő hatást válthatnak ki azok a bemutatott tények, amelyek a „sajátosság méltóságának” megőrzésével szemben a helyi cseh lakosság intoleranciáját és vádaskodását bizonyítják. Maga a párt- és államapparátus szolgáltatott „elvi hátteret” az olyan megnyilvánulásokhoz, amikor pl. a bányásznapi ünnepségen lemázolták a lengyel nyelvű feliratokat azzal indokolva, hogy a lengyelek úgyis tudnak csehül, tehát nincs szükség a lengyel nyelv hivatalos használatára. Jól ismert, talán máig ható dél-szlovákiai érvelés: az anyanyelv csupán afféle alkalmi, átmeneti eszköz a párt politikájának szolgálatára! S ehhez társultak azok a vádak, hogy a lengyelek kiszorítják a cseheket a hivatalokból, s ezek hatására születtek a lengyel nyelvű oktatás korlátozására és visszafogására irányuló intézkedések. Ugyanakkor mindez megfért a lengyel kisebbség anyanemzeti kötődésének olyan kényszerű elismerésével, amire a mi esetünkben csupán a rendszerváltás után nyílt lehetőség. A lengyel kisebbség körében az ötvenes évek elejétől élt a „két haza” elmélete, ami együtt járt a lengyel zászló kitűzésével, a nemzeti szimbólumok használatával a nemzetiségi rendezvényeken is. S ezt az anyaország is erőteljesen támogatta.

Az összehasonlító módszer alkalmazásának szemszögéből is figyelmet érdemel Norbert Kmeť tanulmánya, amelyben a szerző az ötvenes évek elején Csehszlovákiában, Magyarországon és Lengyelországban kiépített egyházüldöző politikát veti össze eredeti feldolgozásokra és dokumentumokra alapozva.

A lap 1956 szlovákiai magyar vonatkozású forrásaiból is közöl néhányat. Alig pár évvel a „hontalanság évei” után a megfélemlített szlovákiai magyarság nyíltan nem fejezhette ki véleményét a magyarországi forradalommal kapcsolatban, ezért szimbolikus cselekedetekhez folyamodott: több templomban felhangzott a magyar himnusz, mások nemzetiszín szalagot helyeztek a világháborús hősök sírjaira, illetve gyászszalag viselésével jelezték, mit éreznek november 4-e után. A forradalom elleni ideológiai harcból az Új Szó is kivette részét a párt által az egyes munkáskollektívákra kényszerített, a csehszlovák állam és pártvezetés melletti hűségnyilatkozatok közlésével, igyekezve elhatárolni az itteni magyar közösséget a magyarországi lakosságtól. A dokumentumok között szerepel a Csemadok KB Elnökségének október 29-i felhívása is, amely kifejező példája a hatalmat kiszolgáló szervilizmusnak. A Sándor János által közzétett koloni dokumentum a magyar himnusz eléneklése következményeinek bemutatásáról hűen kifejezi a szlovákiai magyarság 1956-hoz való viszonyát és a csehszlovák rendőri szervek és bíróságok ezzel kapcsolatos magatartását.

Emellett beszélgetést olvashatunk Rainer M. Jánossal, az 1956-os Intézet igazgatójával az 1956-os kutatásokról és az annak kutatását végző intézetről, valamint beszámolót a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Szlovák Tudományos Akadémia által 1956-ról szervezett nemzetközi konferencia előadásairól.

Végül a lap közli Mészáros András gondolatébresztő tanulmányát Nemzeti filozófia – hasonlóságok és különbségek a magyar és a szlovák filozófiatörténet-írásban címmel, Gulyás László A magyar- szlovák határ kérdései a versailles-i békekonferencián című dolgozatának befejező részét, valamint Kožík Diana és Presinszky Károly nyelvészeti dolgozatát.

A folyóirat legújabb száma épp a Kárpát-medencei összefogás számára is tanulságokat nyújtó 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából mutat fel arra utaló határozott jegyeket, hogy közép-európai kisebbségi folyóirattá válás útján halad. A lap e szellemben kívánja szolgálni a szlovákiai magyarság szellemi életének a kisebbségi kereteken túlmutató gazdagodását.