1968 és a csehszlovákiai magyarság – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

1968 és a csehszlovákiai magyarság

1968 és a csehszlovákiai magyarság

A „prágai tavasz” 40. évfordulója alkalmából több érdekes kiadvány látott napvilágot, ezek sorában azt hiszem előkelő helyet foglal el a fiatal szlovákiai magyar történész, Popély Árpád dokumentumgyűjteménye (1968 és a csehszlovákiai magyarság), amely a Fórum Kisebbségkutató Intézet Fontes Historiae Hungarorum sorozatának 3. darabja. A szerző utal arra, hogy a szóban forgó „témával” kapcsolatban már több szlovák és cseh publikáció látott napvilágot, de „mind a cseh, mind a szlovák történetírásra jellemző ugyanakkor, hogy a nemzeti kisebbségek (magyarok, ruszinok-ukránok, lengyelek, németek) emancipációs törekvéseit meglehetősen szűkszavúan tárgyalja, s a forráskiadványok is csupán elvétve tartalmaznak a nemzetiségi kérdéssel, ill. az ország nemzetiségével kapcsolatos dokumentumokat. Az egyetlen kivétel a CSTA Jelenkutatási Intézetének kiadásában megjelenő sorozatnak a társadalmi szervezetekkel és mozgalmakkal foglalkozó kötete, amelybe beválogattak a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó néhány iratot is.” Természetesen magyarul is több tanulmány és kötet foglalkozik a szlovákiai magyarság 1968-as megnyilvánulásaival és az 1968 augusztus 21-e utáni fejleményekkel, de érezhetően hiányzott a téma monografikus feldolgozása és a legfontosabb korabeli dokumentumok összegyűjtése. Popély Árpád végül úgy döntött, hogy mielőtt egy monográfiát írna, előbb kiad egy dokumentumkötetet, amelyben 1968 csehszlovákiai magyar vonatkozású dokumentumait gyűjtötte egybe, azoknak, mint írja: „a lehetőségekhez mérten minél szélesebb körű – azonban szükségszerűen a terjedelmi korlátokat is figyelembe vevő – válogatását”. A továbbiakban elmondja: „A közzétett 150 dokumentum túlnyomó többsége a magyar kisebbség érdekvédelmét a prágai tavasz idején nyíltan felvállaló, s nemzetiségpolitikai célkitűzéseket is megfogalmazó Csemadok tevékenységéhez kapcsolódik. Az iratok között azonban igyekeztem úgy válogatni, hogy a gyűjtemény a Csemadok érdekvédelmi munkássága mellett átfogó képet nyújtson többek között a Magyar Ifjúsági Szövetség megalakulásának folyamatáról, a nemzetiségi kérdésről a sajtó hasábjain folytatott szlovák-magyar vitáról, az állami és pártszervek nemzetiségekkel kapcsolatos döntéseiről, a magyar lakosságnak az augusztusi katonai megszállás elleni tiltakozásáról, a nemzetiségi alkotmánytörvény megalkotásának folyamatáról, a reformfolyamat eredményeként létrejött ún. nemzetiségi szervek tevékenységének kezdeti szakaszáról, végül pedig a visszarendeződésről, a reformfolyamatban aktív szerepet vállalt személyeknek a közéletből való eltávolításáról. A dokumentumközlést éppen ezért nem korlátoztam csupán az 1968-as és 1969-es évre, hanem beválogattam a kötetbe a normalizáció kezdeti szakaszának – különösen a Csemadok megrendszabályozásával kapcsolatos – több dokumentumát is. Szerepeltetem a gyűjteményben, annak mintegy függelékeként, a csehszlovákiai magyarság helyzetéről készült magyar diplomáciai jelentéseket is, amelyek részletes összefoglalóját adják a történéseknek, s hasznos támpontokat nyújtanak a tárgyalt korszak megismeréséhez és elemzéséhez.
Popély Árpád a 150 dokumentum elé még egy 23 oldalnyi eseménytörténeti összefoglalót is írt, amely elsősorban azok számára kínál eligazítást, akik akkor még nem éltek vagy nem értenék az összefüggéseket. A dokumentumokból egyébként kiderül, hogy a csehszlovákiai magyarságnak kétfrontos harcot kellett folytatnia; egyrészt meg akart szabadulni a kommunista diktatúra magyar nemzetiségű lakájaitól, másrészt a felerősödő szlovák nacionalizmus ellen kellett felvennie a küzdelmet. A történelem fintoraként is elkönyvelhető, hogy az 1945 utáni magyarüldözések egyik főideológusa, Gustáv Husák lett 1969 áprilisában A CSKP új főtitkára, akinek a neve elválaszthatatlanul összefonódott az 1968 utáni normalizációval és a neosztalinista restaurációs törekvésekkel is. Jellemzőnek érzem egyébként, hogy a mai szlovákiai közbeszédben továbbra sem téma Husák közel 20 évig tartó pártvezérsége, mintha csak egy szent tehén lenne, akiről ha már jót nem írhatnak, legalább elhallgatják a gaztetteit.
A dokumentumkötet legérdekesebb darabjai számomra azok az állásfoglalások voltak, amelyeket különböző járási Csemadok-szervek fogalmaztak meg, hiszen ezek nagy része csak regionális újságokban jelent meg. Az országos terjesztésű kisebbségi lapokban publikált cikkek, vélemények, nyilatkozatok és határozatok a múltban is könnyebben hozzáférhetőek voltak, bár így egybegyűjtve a korszakkal foglalkozó szakembereknek sem kell annyit keresgélniük.
A kötetben sorjázó cikkek, szövegek és határozatok még élesebben kirajzolódnak a tárgyalt időszak (1968. március 12.–1972. április 17.) törekvései, harcai és ellentmondásai. A dokumentumok arról is vallanak, hogy ki hogyan gondolkodott és cselekedett azokban az években. Az egyik legtragikomikusabb epizódról Bjelik György pozsonyi magyar főkonzul szigorúan titkos jelentésében olvastam. A diplomata arról számol be, hogy milyen kemény harcot vívott egymással két spanyolországi „interbrigadista veterán”: Fábry István és Lőrincz Gyula (bár az utóbbi csak a spanyol-francia határig jutott és ott „káderezett”) a Csemadok elnöki tisztségéért. Bjelik György egyébként eléggé objektíven igyekezett tájékoztatni a szlovákiai magyarok helyzetéről is. Közli feletteseivel, hogy a belügyminisztérium sugallatára a szlovákiai magyar lapok nem közölhetik a magyarok által is lakott települések neveit magyarul, végül leszögezi: „Az illetékes párt- és állami szervek vezetői szavakban, beszédekben, különböző nyilatkozatokban marxista nemzetiségi politikát hirdetnek, illetve hangoztatnak. Sokan őszintén keresik és törekszenek is a helyes gyakorlati módszerek alkalmazására. Tekintettel azonban arra, hogy hiányzik egy olyan, a nemzetiségek helyzetét érintő párthatározat, amely egyértelmű útbaigazítást, állásfoglalást adna a különböző párt- és állami szerveknek, így egyes – meg a legfelsőbb pártszervekben is megtalálható – nacionalisták számára lehetőség adódik a nemzetiségek jogainak időnkénti korlátozására.”
Vajon miket írt volna egy olyan ország diplomatája, amely nem szövetségese Csehszlovákiának?
A kötet pozsonyi bemutatóján dr. Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója méltatta Popély Árpád munkáját. A lelkesedés, a kiábrándulás és a kényszerű beletörődés dokumentumainak nevezte a szövegeket. Úgy vélekedett, hogy az ilyen vállalkozások nélkül aligha lehetne a múltat tisztességesen feltáró műveket kiadni, ezért is örül annak, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben színre lépett a szlovákiai magyar történészek egy új nemzedéke, amely tisztában van a feladatokkal, és ennek megfelelően tesz a dolgát. Az olvasó csak annyit tehet hozzá, hogy érdeklődéssel várja a további köteteket.

KategóriaCikk