A képes fától a kápolnáig – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

A képes fától a kápolnáig

A képes fától a kápolnáig

A szabadtéri szakrális kisemlékek dokumentálása a komáromi Etnológiai Központban. Ez idáig mintegy kétezer, adatlappal rendelkező objektumot tartanak nyilván

Nemcsak a magyar nyelvterületen, hanem általában a kelet-európai térségben a szakrális néprajz kutatása nem túl nagy múltra tekint vissza. A felületes szemlélő úgy gondolhatná, hogy a tételes vallásokhoz (esetünkben főleg a kereszténységhez) kötődő néprajzi irányzat kibontakozását elsősorban a második világháború után bő négy évtizeden át uralkodó kommunista ideológia gátolta. A látszat azonban csal. Ennek megértése érdekében egy kisebb tudománytörténeti visszapillantásra van szükség.

A népi kultúra pogány elemeitől a szakrális néprajzig

A magyar néprajztudomány (s tegyük hozzá: lényegében az összes kelet-közép-európai nemzet néprajztudománya) alapvetően német hatásra, a 19. század első felében kezdett kibontakozni. Az akkori felfogásnak megfelelően a korszak néprajzkutatói alapvetően a kereszténység előtti, pogány elemeket keresték a népi kultúrákban, hogy segedelmükkel megkíséreljék rekonstruálni az egykori pogány germán, szláv, illetve magyar hitvilágot, esetünkben, más szóval a magyar mitológiát (e program keretében, Jacob Grimm, 1835-ben megjelent Német mitológiája mintájára született 1854-ben Ipolyi Arnold Magyar Mythologiája). E felfogás a sokkal újabb és modernebb kereszténység elemeit a magyar népi kultúrában lényegében a néprajztudomány számára érdektelen, idegen testként kezelte. Ez a szemlélet még a két világháború közötti időszakban is tartotta magát, s hiába ismertette Schwartz Elemér oly nagy lelkesedéssel a század elején Josef Weigert bajor plébánosnak a népi vallásosság kutatásáról írott nagyhatású művét, a korszak több kiadást megért, nagy magyar néprajzi összefoglalásában, A magyarság néprajzá-ban a magyar népi kultúra vallásos megnyilvánulásainak mindössze 3 (három!) oldalnyi terjedelmet tudtak szentelni. A helyzet a második világháború után változott meg fokozatosan. Igaz, hogy az akkori fennálló rendszer kifejezetten nem támogatta ezeket a kutatásokat, de a hatvanas évek végétől Magyarországon már nem is tiltotta (homlokegyenest más volt viszont a helyzet az akkori Csehszlovákiában és Romániában, hogy az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Kárpátaljáról már ne is beszéljünk). Így aztán néhány lelkes és jólképzett folklorista (Bálint Sándor és Erdélyi Zsuzsanna), majd a hozzájuk csatlakozó fiatalabbak (Barna Gábor és Tüskés Gábor) Magyarországon még a rendszerváltás előtt megteremthették a magyar szakrális néprajz szolid alapjait. Ily módon, még a nyolcvanas évek második felében (tehát a Kádár-rendszerben!) született nyolckötetes Magyar néprajz egyik, 1990-ben napvilágot látott folklórkötetében a népi vallásosságnak már több mint másfélszáz (!) oldalas összefoglalást lehetett szentelni.
Ahogy fentebb már utaltam rá, egészen más volt a helyzet a második világháború utáni Csehszlovákiában. Bár a cseh néprajzban a népi vallásosság kutatásának már voltak előzményei a háború előtt is (gondoljunk csak Karel Procházka 1910-ben megjelent, Lid český s hlediska prostonárodně-náboženského című kötetére), 1948-at követően a szakrális néprajz művelése hivatalosan gyakorlatilag lehetetlenné vált. Még ennél is rosszabb volt a helyzet a kialakulatlan, illetve éppen ebben az időszakban kialakuló szlovákiai magyar néprajzi tudományosság esetében. Mivel a kutatandó népi kultúrában még olyan sok volt fehér folt, annyi volt az elvégzendő munka, hogy a néprajz szakrális vonatkozásainak feltárása egyszerűen fel sem vetődött. Tudomásom szerint először abban a programtervezetben fogalmazódott meg a népi vallásosság megnyilvánulási formáinak a kutatási terve, amelyet az Új Mindenes Gyűjtemény szerkesztőbizottsága köré gyűlt szakemberek dolgoztak ki 1988-89-ben a szlovákiai magyar tudományos intézményrendszer kiépítése érdekében. Amikor 1997-ben létrejött a Fórum Társadalomtudományi Intézet komáromi Etnológiai Központja, ennek kutatási prioritásai közt elékelő helyet kapott a szakrális néprajz művelése is. És ennek szerves részét képezik a szakrális kisemlékek, amikről most szó lesz.

Szakrális Kisemlék Archívum

A településeink utcáit, a külterületek útjait járó vándor számára még ma is föltűnnek azok a kisebb-nagyobb építmények, amelyeket eleink vallási kegyeletből állíttattak Isten nagyobb dicsőségére. S bár ezek a szakrális kisemlékek (út menti keresztek, képoszlopok, szobrok, kálváriaegyüttesek, kis kápolnák) rendkívüli módon károsodtak a második világháború harcai, majd a kommunizmusnak inkább a nemtörődömségből fakadó pusztításai miatt, mindezek ellenére még ma is nagy mennyiségben vehetőek számba.
Amennyiben tipológiailag próbálnók röviden behatárolni a szóbanforgó objektumokat, akkor azt mondhatnánk, hogy az élőfára erősített képekkel (olajnyomatokkal), keresztekkel, kis képszekrényekkel (Mária-házakkal) kezdve, a képoszlopok és az út menti keresztek igen széles skáláján át, egész a kápolnákig, kálváriákig, valamint az egyes szentek (főleg Nepomuki Szent János, Szent Flórián, Szent Vendel), valamint Jézus Krisztus, illetve Szűz Mária és a Szentháromság ábrázolásaival bezárólag minden szabadtéri, szakrális célú kis építmény ebbe a kategóriába tartozik. Némely szobor, út menti kőkereszt alkotója szemmel láthatóan képzett kezű mestere volt szakmájának, másokén (a naiv parasztábrázolásokon) inkább az a szeretet érződik, amellyel a mesterségbeli hiányosságokat is pótolni tudták az egykori alkotók. Mivel az Etnológiai Központ elsősorban nem az adott objektumok esztétikai vagy műemlékvédelmi, hanem sokkal inkább kultúrhistóriai értékei iránt érdeklődik, a teljesség igényével minden, a kategóriába tartozó kisemléket számba veszünk és dokumentálunk. Ily módon nyilvántartásunkban szerepel néhány olyan szakrális kisemlék, amelyről tudjuk, hogy ki és mikor állíttatta, sokszor fénykép vagy rajz is van róla, csak éppen az objektum nem áll már, illetve olyan út menti kereszteket, képoszlopokat is nyilvántartunk, amelyeket az utóbbi években, teljesen újonnan emeltek.
Feladatunknak tartjuk tehát a Dél-Szlovákia területén (a zömében magyar lakosságú településeken, illetve azok határában) található szakrális kisemlékeknek a teljesség igényével történő dokumentálását. Ez ideig mintegy kétezer, adatlappal rendelkező objektumot tartunk nyilván ebből a viszonylag kis térségből, ami persze még csak egy szerény töredéke annak a felbecsülhető kisemlékanyagnak, amely a kutatási területen valójában található.

Dokumentálás és megőrzés

E vállalkozás célja, hogy a dél-szlovákiai települések kataszterében található szakrális kisemlékek teljességre törekvő adatbázisát teremtse meg. Az egyes emlékekről a helyszínen készülő fényképeken és rajzokon túlmenően lehetőség szerint a vonatkozó levéltári dokumentumok, a sajtó híranyaga, illetve a kapcsolódó szájhagyomány is felgyűjtésre és dokumentálásra kerül. Ez azt jelenti, hogy a konkrét terepmunkát viszonylag hosszadalmas levél- és könyvtári kutatások egészítik ki. Emellett folyamatosan figyeljük az aktuális sajtót is, s minden, a témára vonatkozó hírt nyilvántartásba veszünk.
Az ember elsőre nem is gondolná, milyen sokrétű és szerteágazó dokumentum- és tudásanyag kapcsolódik ezekhez az olykor jellegtelen, máskor mívesen megmunkált emlékekhez. Kürtön egy fára erősített, tucatterméknek számító képszekrény, illetve a benne elhelyezett Mária-képhez sikerült megkapó történeteket, élményelbeszéléseket gyűjteni. Makrancon egy falu végi kereszt állíttatásával kapcsolatban mesélték, hogy a rátámadó farkasoktól való szerencsés megmenekülése emlékére állíttatta egy vasutas a 20. század elején. Hasonló történet szól a Kürt határában álló farkaskeresztfáról, csak az eset – ha megtörtént – jóval régebbi keletű. Olyannyira régi, hogy egy 19. század közepi verselő pap, Szulik József egy kisebb elbeszélő költeményben is megörökítette a farkaskeresztfa történetét. Egy balonyi keresztről azt beszélik, hogy a híres betyár, Sobri Jóska kivégzése után állíttatták a helybéliek. Széleskörű európai hagyományai vannak a települések határában felállított vörös és fehér kereszteknek. Eredeti jelentésüket és funkciójukat azonban a mai napig homály fedi, miközben szinte mindenütt szerteágazó eredmagyarázó mondák kapcsolódnak hozzájuk. A szlovákiai magyar nyelvterület több településén is megvan ez a jelenség. Csallóközkürt határában találunk vörös képet és fehér képet, Bajtán és Paláston vörös keresztet, Kürtön és Csallóközcsütörtökön fehér keresztet, Gímes határában is áll egy-egy vörös és fehér kereszt stb. Eredetükről a helyi hagyomány általában mindenütt mást és mást tart, de mint mondtam, ezek egy nagy európai hagyomány részei és gyakorlatilag az egész kontinensen ismertek. Egyes kutatók kereszténység előtti kultikus helyek jelzőinek tekintik őket, bár ezt bizonyítani ma már bajosan lehet.
És a sort szinte a végtelenségig folytathatnám. Szinte minden szakrális kisemlékhez fűződik/fűződött valamilyen történet, s bizony ezek feltárása, rögzítése terén valóban a tizenkettedik órában járunk.
Nemcsak számba venni, dokumentálni kell ám ezeket, a táj képéhez szervesen hozzátartozó, annak hangulati varázsát növelő építményeket, hanem karban is kell őket tartani, szükség szerint fel is kell őket újítani. Éppen ezért a Szakrális Kisemlék Archívumban található adatok és dokumentumok a további tudományos kutatásokat éppúgy szolgálják, mint az egyes kisemlékek gyakorlati helyreállítását. Amint már fentebb hangsúlyoztam, nemcsak a régi és szépen kidolgozott, művészi értékű objektumokat dokumentáljuk, hanem a teljesség igényével mindent, ami ebbe a kategóriába tartozik. Ami ma új, az néhány évtized múlva már lehet, hogy csak a mi dokumentációnkban lesz meg. Ilyen például a kolozsnémai temető gyönyörűen kifaragott temetői nagykeresztje, amelyet néhány esztendeje egy jellegtelen betonkereszttel cseréltek ki. Kár érte! Lehet, hogy egyszer visszakerül még a régi fakereszt rekonstrukciója? Most mindenesetre mindkét kereszt dokumentációja megtalálható archívumunkban. Krasznahorkaváralja környékén gyűjtött hiedelemmondákban emlegettek egy út menti keresztet, amelynek mára már nyoma sincs. A szövetkezetesítéskor egybeszántott földekkel együtt ez is eltűnt. A nemrégiben egy 19. századi metszeten találtuk meg a keresztet. Milyen szép lenne, ha ennek alapján a falu önkormányzata ismét felállíttatná!

Kiállítások és konferenciák

Mivel térségünkben ennek a témának gyakorlatilag még soha nem szenteltek kellő figyelmet, néhány előremutató példát leszámítva bizony eléggé lehangoló ezen emlékein mai állapota. Meggyőződésünk viszont, hogy hívők és nem-hívők számára egyaránt fontos kell, hogy legyen ezen nagy múltú emlékcsoportunk megőrzése, ezért különféle eszközökkel kíséreljük meg rájuk felhívni a figyelmet. Amellett, hogy több-kevesebb rendszerességgel előadások keretében mutatjuk be a problematikát, talán a legfontosabb és leghatásosabb módja a figyelemfelkeltésnek a különféle kiállítások rendezése. A Fórum Társadalomtudományi Intézet komáromi Etnológiai Központja a győri Xantus János Múzeummal karöltve Szakrális kisemlékek a Kisalföldön címen 1998 őszén fotókiállítást rendezett. A csaknem száz színes fénykép a térség jellegzetes szakrális kisemléktípusait mutatta be a Duna mindkét partján (Szlovákia délnyugati, Magyarország északnyugati részén). A tárlat először Komáromban került bemutatásra, majd Pozsonyban, Tőketerebesen, illetve Csornán és Budapesten láthatták az érdeklődők. 2000 májusában az ausztriai Bad Ausseeben megrendezett nemzetközi kisemlékkutató konferencia keretében is bemutattuk.
2001 utolsó negyedében a győri Apáczai Napok keretében a Szakrális Kisemlék Archívum gyűjteményéből egy fotókiállítás, Dél-Szlovákia szakrális kisemlékei címen a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanárképző Főiskolai Karának dísztermében, Győrött volt látható. Ezen a kiállításon a képes fától a kápolnáig mutattuk be a Csallóköztől a Bodrogközig az archívumunkban található dokumentumok alapján a legfontosabb kisemléktípusokat.
Amellett, hogy adatbázisunk alapján most már szaktanácsadással is tudunk szolgálni azon önkormányzatok, faluközösségek számára, amelyek egy-egy szakrális kisemlék felújítását, újrafelállítását határozták el, a (nemzetközi) szaktudományos vérkeringésbe is igyekszünk bevinni eddigi eredményeinket. Ennek egyik legkézenfekvőbb módja különféle szaktanulmányok közreadása, illetve a tudományos konferenciákon való részvétel.
Az 1970-es évek közepétől, több-kevesebb rendszerességgel kétévente rendezik meg a Kisemlékvédők Nemzetközi Konferenciáit, felváltva hol Ausztriában, hol Németországban. Ezeken a tanácskozásokon a résztvevő német, osztrák, belga, francia, cseh, lengyel, magyar, román stb. szakemberek általában a kutatás időszerű problémáit tárgyalják meg, legfrissebb eredményeikről adnak számot. A kilencvenes évek közepétől mi is rendszeresen jelen vagyunk ezeken az összejöveteleken, s ezek egyikén, az ausztriai Bad Ausseeben mutattuk be 2000-ben fotókiállításunkat is. A konferenciasorozat történetében először, 1998-ban a csehországi Teplában került megrendezésre a soron következő tanácskozás, s most második alkalommal szakad majd el a német nyelvterülettől, hiszen az idén májusban mi rendezhetjük meg Komáromban a Kisemlékvédők XV. Nemzetközi Konferenciáját.

Új Szó 2002.1.18., 12 (Gondolat)

KategóriaCikk