Szakmai konferencia az 1989-es rendszerváltásról

Húsz évvel az 1989-es rendszerváltás után elérkezett az ideje annak, hogy levéltári és egyéb források alapján történészek értékeljék az 1989-es eseményeket. A szlovákiai magyarok tevékenyen vettek részt az ún. bársonyos forradalomban, fontos szerepük volt a pártállam megbuktatásában, a nagypolitika alakításában és a dél-szlovákiai folyamatokban. Konferenciánk célja ezeknek a történéseknek az objektív értékelése. Ez az idézett szöveg azon a meghívón olvasható, amelyet a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet küldött szét hagyományos formában és villámpostával sok személynek és intézmények. 1989 és a szlovákiai magyarok – ez volt a címe annak a szakmai konferenciának, amelyet 2009. november 18-án rendeztek a Fórum Intézet somorjai központjában.
Mint ismeretes, a Fórum Intézetet elsősorban azok a szlovákiai magyar értelmiségiek hívták életre, akik 20 évvel ezelőtt a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) megalakulásánál is közreműködtek, sőt meghatározószerepet játszottak az eseményekben (Tóth Károly, Öllös László, Hunčík Péter stb.). Tehát volt valami jelképes is abban, hogy az FMK vágsellyei zászlóbontásának éppen a 20. évfordulóján rendezték meg ezt az összejövetelt, amely így egy kicsit az FMK születésnapi ünnepsége is lett. Igaz, ez főleg a szép számban összesereglett meghívottaknak (túlnyomórészt egykori efemkások-nak) volt köszönhető, de a szervezők korrekt módon nem önmagukat kívánták ünnepeltetni, hanem olyan – a húsz évvel ezelőtti események idején még középiskolai vagy egyetemi tanulmányokat folytató – szakembereket kértek fel előadóknak, akik nem voltak aktív közreműködői az 1989 novemberi és az azt követő eseményeknek.
Ezt Öllös László politológus, egyetemi oktató, a Fórum Intézet elnöke a tanácskozást megnyitó beszédében magától értetődőnek nevezte, hiszen csakis ilyen módon képzelhető el, hogy az akkori eseményeket, a korabeli dokumentumokat és megnyilvánulásokat elfogulatlanul, kellő rálátással és zavaró érzelmektől mentesen elemezzék, értékeljék.
Két előadás is foglalkozott az egykori csehszlovák titkosrendőrség – az ŠTB – tevékenységével és azokkal a jelentésekkel, feljegyzésekkel, amelyek a szlovákiai magyarokról készültek a rendszerváltás előtti hónapokban, években illetve még 1989 novemberében és december elején is.
Dr. Bukovszky László levéltáros, aki korábban a pozsonyi Nemzeti Emlékezet Intézetének főmunkatársa volt, és 2007-től a Prágában működő Csehországi Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárának az igazgatója, bevezetőnek szánt előadásában elsősorban arról beszélt, hogyan és milyen formában készültek ezek az anyagok, és mi található belőlük Prágában, sőt arra is akad példa, hogy maguk a részletes feljegyzések már nem léteznek, csupán az egykori létezésük dokumentálható. A titkosrendőrséget elsősorban a Kisebbségi Jogvétő Bizottság, a Csemadok, a magyar szerkesztőségek és kulturális intézmények, valamint az iskolák érdekelték, és eléggé jó áttekintésük volt a számos célszemély magyarországi ellenzéki kapcsolatairól is. Bizonyos személyek (pl. Duray Miklós) esetében az is előfordult, hogy egyszerre három megfigyelő is jelentett, akik még egymásól sem tudtak, és persze őket is figyeltették. Janics Kálmán és Duray Miklós összeugratásában is aktív szerepet játszott a titkosrendőrség, ez a fennmaradt iratokból egyértelmű.
Miután Csehországban és Szlovákiában is sok egykori dokumentum elvileg mindenki számára hozzáférhető, így viszonylag jól áttekinthetők azok a jelentések is, amelyek már 1989 novemberében keletkeztek, pl. éppen az 1989. november 17-i és 18-i vágsellyei összejövetelről, ahol tulajdonképpen megalakult az FMK. Erről részletesebben Strešňák Gábor levéltáros, a Nemzeti Emlékezet Intézetének osztályvezetője szólt, aki néhány konkrét esetet is megemlített annak érzékeltetésére, hogy olykor milyen abszurd dolgok is megtörténtek.
Popély Árpád történész, a Fórum Intézet munkatársa A csehszlovákiai magyarság és a rendszerváltás Budapestről nézve c. előadásában azokat a jelentéseket értékelte, amelyeket 1989-ben és 1990 elején a pozsonyi magyar főkonzulátusról küldözgettek a budapesti külügyminisztériumba. Ezek a dokumentumok nem titkosszolgálati módszerekkel készültek, hanem a főkonzulátus munkatársai saját értesüléseiket vetették papírra. Információikat vagy személyesen gyűjtötték össze, amikor valamilyen csemadokos, írószövetségi vagy egyéb szlovákiai magyar vonatkozású rendezvényen vettek részt, esetleg olyan személyekkel találkoztak, akik tájékoztatták őket bizonyos történésekről, de időnként bizalmasabb információkhoz is hozzájuthattak. Popély szerint ezek a dokumentumok tulajdonképpen egyfajta hangulatjelentések voltak, amelyek többnyire valós tényeket tartalmaztak ugyan, de megmaradtak mozaikszerű inkább csak felszínes közléseknek.
Momko Miloš levéltáros, a Bibliotheca Hungarica munkatársa a rendszerváltásnak a Fórum Intézet levéltárában található forrásairól tájékoztatott, elsősorban azt hangsúlyozva, hogy ez az anyag még korántsem teljes, ráadásul javarészt még feldolgozatlan, tehát bőven akad munka a történészek számára.
Simon Attila történész, a Fórum Intézet munkatársa és a Selye János Egyetem oktatója Szempontok a szlovákiai magyar pártok genéziséhez c. előadásában főleg azokat a körülményeket elemezte, amelyek a három szlovákiai magyar politikai tömörülés kialakulásához vezettek, és egyúttal jelezte azt is, hogy még sok részlet tisztázásra vár.
Az előadások sorából egy kissé kilógott Gál Zsolt politológus, egyetemi oktató összefoglalása (Gazdasági átalakulás 1989 után – egy elvesztegetett évtized), hiszen ő már inkább az 1989-es rendszerváltás utáni évekre fókuszált, és elsősorban a (cseh)szlovákiai privatizáció és az új szlovák gazdasági elit kialakulásának nem éppen szívderítő, sok esetben akár törvénytelennek is minősíthető folyamatát elemezte. Statisztikai adatokkal és grafikonokkal szemléltette, hogy alakult a szlovák nemzetgazdaság teljesítménye azokban az években, amikor Vladimír Mečiar egy egész választási ciklusban hatalmon volt (1994-1998), és a politika hathatós segítségével létrejöttek azok a gazdasági érdekcsoportok, amelyek igazából a közvagyon újraelosztásából profitáltak, de maguk vajmi csekély gazdasági eredményt tudtak felmutatni, és alig járultak hozzá a GDP-hez. Úgy tűnik, hogy ez a fajta gazdaságpolitika a jelenlegi kormányzatra is jellemző, pedig Mikuláš Dzurinda nyolcéves regnálása (1998-2006) idején a szlovák gazdaságot már egy olyan pályára állították, amelyen haladva juthatott el az ország az euró bevezetéséhez, és kellő tartalékot is felhalmozott ahhoz, hogy módjával még egyfajta populista szociális politikára is jusson belőle.
A rendezvény része volt az a kiállítás is, amelyet a rendszerváltás idején készült fényképekből, plakátokból és kiadványokból állítottak össze a Fórum Intézet munkatársai. Természetesen a Bibliotheca Hungarica sok ezer felvételt és képanyagot őriz, ennek csak elenyésző töredékét vehették szemügyre a résztvevők. A kiállítást Végh László, a Bibliotheca Hungarica vezetője nyitotta meg.
Valamivel több fénykép került abba a kiadványa, amelyet hivatalosan a tanácskozás napján mutattak be. A címe: A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok 1989-1992. Elbeszélt történelem. A vaskos, több mint 800 oldalas kötetben 31 mélyinterjú olvasható, amelyeket olyan személyekkel készítettek, akik résztvevői, különböző minőségben és szinten közreműködői, aktív szereplői voltak a rendszerváltás előtti, és az azt követő időszaknak. A könyv anyagát a két történész-szerkesztő, Popély Árpád és Simon Attila azokból a beszélgetésekből állította össze, amelyeket a Fórum Intézet megbízásából az Elbeszélt történelem (Oral History) program keretében újságírók, tollforgató értelmiségiek, illetve a Fórum Intézet munkatársai készítettek. Számos beszélgetésre már valamikor 1997 táján sor került, de több interjú végén ennél későbbi időpont (pl. a 2009. esztendő) szerepel. Ez nem elhanyagolható körülmény, hiszen a megkérdezett emlékezetében a múló idővel már jobban összemosódhatnak az emlékek és az élmények is. A kötet jellegéről és egyúttal jelentőségéről is minden lényegeset elmond az Előszó, amelyből most szívesen idéznék néhány megállapítást.
Az elbeszélt történelem (Oral History) módszerét a történészek többek között akkor alkalmazzák, amikor írásos dokumentumok híján nagyon nehéz feltárni a valóságot, felkutatni a tényleges, olykor a történelmi folyamatokra komoly hatást gyakorló háttéreseményeket. Amikor a történések forgatagában nem készülnek feljegyzések, jegyzőkönyvek, fényképek, nincsenek írásos emlékek. Ilyenkor a történelmi esemény vagy egy-egy történelmi időszak legfontosabb szereplői maguk mondják el, hogy szerintük mi is történt valójában.
Az Oral History az élő emlékezetre épít. Éppen ezért nagyon mértékadóan kell viszonyulni hozzá. Ugyanazon személyek, akik egy helyiségben voltak egy adott időpontban, másképpen emlékeznek ugyanazon eseményre, mert másképpen élték meg azt A módszer lényege, hogy nem szabad beavatkozni az emlékezetbe, mindenki elmondhatja azt, amit megélt. Az elmondottak, az adatok és tények ezt követően – mint egyébként minden forrásanyag – külön vizsgálatot és körültekintő elemzést igényelnek. (…) A szerkesztők célja eredetileg az volt, hogy ez az első kötet lehetőleg valamennyi fontos szereplő visszaemlékezését rögzítse. Ez a szándék azonban különböző okok miatt nem teljesülhetett, így maradt ki a kötetből több olyan személy (Balla Kálmán, Dobos László, Duray Miklós, Grendel Lajos, Tóth Lajos, Popély Gyula, Himmler György és még nagyon sokan mások), akik meghatározó alakjai voltak az akkori eseményeknek. Remélhetőleg a jelen kötet tervezett folytatásában az ő visszaemlékezéseik is olvashatók lesznek. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy akik az 1. kötetben szerepelnek, hiszen Janics Kálmán, Berényi József, Bugár Béla, Csáky Pál, Dolník Erzsébet, Hodossy Gyula, Hunčík Péter, B. Kovács István, Mészáros Lajos, A. Nagy László, Öllös László, Püspöki Nagy Péter, Sidó Zoltán, Szabó Rezső, Szigeti László, Szilvássy József, Tóth Károly, Világi Oszkár – és még sorolhatnám – itt találhatók. De ki-ki elkészíthetné a saját listáját és névsorjavaslatát, és még így sem érnénk a végére. Mindenesetre ez a könyv – ezt nem nehéz megjósolni – a legolvasottabb kiadványok egyike lesz hamarosan, hiszen az interjúalanyok visszaemlékezéseit sokan szeretnék majd ellenőrizni, a saját élményeikkel összevetni.