Megjelent a Fórum 2008/2. száma

A Fórum Társadalomtudományi Szemle legújabb számát az idén 80 éves dr Vadkerty Katalin történész Vádak, vádlottak, ítéletek. A szlovák népbíróságok történetéből c. tanulmánya indítja. Ebben a jeles szakember azokkal a magyarokkal kapcsolatos ügyekkel foglalkozik, amelyeket 1945-1948 között a szlovákiai népbíróságok tárgyaltak. Az esetek túlnyomó részében tulajdonképpen kreált bűncselekményekről volt szó: az 1938 novemberében bevonuló magyar csapatok üdvözlése, magyar kokárda viselése, a Szovjetúnió ellensége, a partizánmozgalom fékezése stb. A perek célja nem egyszerűen a magyarok kriminalizálása volt, hanem háborús bűnösökké való nyilvánítása, hogy az újonnan alakult Csehszlovákiából kitelepíthessék őket, vagyonukat pedig kisajátíthassák. Vadkerty Katalin a tőle megszokott objektivitással és visszafogottsággal kezeli a tényeket, ennek ellenére ez a megközelítés felkavarja az érzemeket, hiszen a nyilvánvaló törvénytelenségeket tárja elénk, ismételten rámutatva azokra az ördögi tervekre, amelyek a magyar kisebbség teljes felszámolását és szétszórattatását igyekeztek megvalósítani. Vadkerty Katalinnal egyébként még egyszer találkozhatunk a folyóirat hasábjain, mégpedig Fazekas József főszerkesztő vele készült interjújában, ahol életéről, munkájáról és terveiről beszél.
Érdekes és nagyon tanulságos Fedinec Csilla kárpátaljai származású történész Magyarok kerestetenek az ukrajnai történelem-és földrajztankönyvekben c. tanulmánya, amely a kárpátaljai magyar iskolában ma használatos történelem- és földrajztankönyvek szemléletét vázolja fel. Az ukrán történetírás számára nyilvánvalóan nem kis gondot jelent olyan ukrán nemzeti történelmet írni, amely a mai Ukrajna területének múltját egységes egészként mutatná be. Mint az idézett példák és szemelvények mutatják, ez nem is sikerülhetett, hiszen pl. Kárpátalja csak 1945 óta tartozik Ukrajnához, és történelme korábban egészen más államalakulatok keretében zajlott. Ennek ellenére a tankönyvek szerzői különböző manőverekkel igyekeznek az eseményeket egybemosni, illetve olyan összefüggéseket kreálni, amelyek szinte beemelik Kárpátalját a nagy ukrán nemzeti történelembe. A földrajztankönyvek is ezt a szemléletmódot igyekeznek követni, ami különösen az egyes térségek sajátos elnevezésében érhető tetten. (Hasonló törekvések Szlovákiában is tapasztalhatók.) Szerencsére ma már necsak a hivatalos tankönyvek alapján tudnak a kárpátaljai magyar diákok tájékozódni, de kérdés, hogy a legújabb ukrán tanügyi rendeletek meddig teszik még lehetővé a hivatalostól eltérő vélemények megismerését, hiszen arról értesülhettünk, hogy fokozatosan ukrán tanítási nyelvűvé akarják alakítani a nemzetiségi iskolákat. Az már csak hab a tortán, hogy a Verckei Emlékművön nacionalista ukrán fiatalok magyarokat sértő jelképeket és feliratokat helyeztek el.
Lintner Anita a kétnyelvűség faramuci példáiból egész csokorravalót gyűjtött össze Kétnyelvűség a két világháború közti Somorja hivatali nyelvében c. dolgozatában. A szóban forgó időszak gyakorlata nyilván figyelembe vette az előírásokat és a valós helyzetet, ugynakkor rávilágít arra is, hogy igazából nem sikerült egyértelművé tenni, hogyan is kellene az egész rendszernek működnie. A napi gyakorlat végül sok esetben olyan makaróni szöveget produkált, ami napjainkban számos szlovákiai magyar nyelvhasználatát jellemzi. Szlovák és magyar bekezdések keverednek, az intézmények és hivatalok hol magyarul, hol szlovákul szerepelnek még hivatalos dokumentumokben is. (Annak idején Dél-Tirolban járván azt tapasztaltam, hogy azt a problémát nagyon következetesen megoldották-minden érintett fél megelégedésére.) Sajnos nemcsak a két világháború közti években, hanem napjainkban is eléggé zavaros a helyzet, sőt magyar szempontból még lehangolóbb, jóllehet Szlovákia is ratifikált olyna nemzetközi egyezményeket, amelyek alapján a kisebbségek elvileg követelhetnék anyanyelv-használati jogaik érvényesítését.
Andrej Tóth, a Csehországban élő szlovák (?) történész érdekes tanulmányt írt Habsburg Károly első magyarországi restaurációs kísérletének eredménye 1921 tavaszán-a csehszlovák-román szövetségi egyezmény megkötése címmel. A szerző számba veszi az eseményeket, és szinte leleplezi a csehek és a románok azon törekvéseit, hogy még jobban elszigeteljék Magyarországot az európai külpolitikai színtéren.
A tanulmányok felsorolásásból nem hagyhatjuk ki Bauko János nyelvész A ragadványnévadás indítékai négy szlovákiai magyar településen c. dolgozatát, amely számtalan példán szemlélteti a címben jelzetteket, míg N. Tóth Anikó Tündéri, titokzatos Kovács Magda prózájáról c. tanulményában lényegében összefoglalja mindazt, amit az írónőről az irodalomkritika és az irodalomesztétika az elmúlt három-négy évtizedben megállapított.
Gaucsík István egy kis dolgozatban (A szlovák paűártstruktúra 1945-1948 között) felvillantja, milyen is volt valójában a plurális demokrácia Szlovákiában a címben jelzett években. Mint a lábjegyzet sejtetni engedi, ez az írás egy átfogóbb kutatómunka egyfajta előzetese.
Kocsis Aranka az OS 2007/6. számát ismerteti, amely-magyar szóhasználattal-a népi és urbánus szlovák kulturális szemléletmód közötti viszonyt elemezte különböző tanulmányokban. A szlovák folyóirat nyomán a cikkíró is arra a következtetésre jut, hogy a városi kultúra egyre inkább domináns szerepet kap, de a szlovákiai magyarság szemszögéből nézve különösen a nagyvárosokban (Pozsony, Kassa) egyúttal a korábbi sajátosságok feladásával és beolvadásával is jár.