Az értelmiség szerepe Nyugat- és Közép-Kelet-Európában a felvilágosodástól napjainkig – lehet-e függő viszonyban értelmiségi tevékenységet kifejteni?

Kelet-Közép-Európa: oligarchikus berendezkedésű rendszerek 1945 előtt és 1945 után is. Ezek a rendszerek az értelmiség érvényesülési lehetőségeit, az értelmiségi lét alapjait fenyegetik, hiszen a függetlenségüket fenyegetik.

A politikai elit célja: az értelmiségieket egzisztenciális zsaroláson keresztül befolyásolni és behódoltatni.

Az ebből fakadó értelmiségi dilemma: kint is, bent is levés, a fából vaskarika filozófiája. Az elmúlt évszázadban az értelmiségiek nagy része „megértette”, hogy csakis a politikai elitekkel együtt menetelve futhat be karriert. De a „mindenséggel mérd magad” mércéje szerint valóban „karriert” futottak be? MARADANDÓT ALKOTTAK? Lukács György, Marx György, Zelk Zoltán, Váci Mihály – lásd Faludy György „kislexikonát, pontosabban panoptikumát” a behódolók értékelésével.

Merthogy az értelmiségi elitnek nem a politikai elit felé kell kacsintgatni, hanem az egymás felé vezető utat kell keresnie, szolidáris, informális közösségek kialakításán keresztül.

De a modern világban a mai követelmények mellett az is elképzelhető lenne, hogy egy formális értelmiségi fórum alakulna meg, egy valóban kicsi, funkcionális, flexibilis közösség, amely megfogalmazná az értelmiségiek érdekeit, prioritásait, majd vitára bocsátaná ezeket, és a közvélemény, valamint a sajtó bevonásával kezdene tárgyalást a politikai elit tagjaival érdekei érvényesítéséért.

Tudatosítani kell, hogy ez nemcsak az értelmiségiek érdeke, de közvetve ez a politikai elit és a nemzeti közösség érdeke is.

Kérdés, hogy van-e ezeknek az általános érvényű problémáknak speciális kisebbségi karakterisztikája? Értelmiségi vonalon nincs. Tehát amit eddig elmondtam, az általános érvényű az értelmiség versus politikai elit kapcsolatában.

És vigyázat, az EU-ba történő belépés után még általánosabb lesz ez a megfogalmazás, ugyanis eleddig maga az ország, Szlovákia megítélése és benne az itt élő kisebbségek helyzetének változása is az európai normáknak megfelelően fog történni. Eddig még megtörtént az az elnéző gesztus, hogy a kicsi és gyenge Szlovákia, illetve a magyar kisebbség bizonyos szimpátiára, kedvezményekre számíthatott. Félő, hogy május elseje után ez már nem lesz így. És a kisebbségek elbírálása is ugyanazon elvek szerint történik majd, nem lesznek különböző plusz kedvezmények, pozitív gesztusok felénk sem. Az EU tagjai lettünk, éljünk az EU adta lehetőségekkel, mondják majd.

Értelmiségi versus politikai elit. Valóban versus? Bizonyos értelemben igen. Ugyanis kétfajta sztereotípia, különböző módszerek és célok dominálnak mind a két oldalon.

Politikusi sztereotípiák, viselkedési modellek:

– gyors, határozott döntés

– egyszerűsített világkép

– könnyen megérthető és magyarázható filozófiai rendszer

– optimista szemlélet

– térben és időben szegmensekre osztott világ

– dominanciára való törekvés

– kizárólagosság utáni vágy

– az erkölcsi relativizmus elfogadása és alkalmazása a gyakorlatban.

Értelmiségi sztereotípiák:

– komplexitásra való törekvés

– összefüggések keresése

– alternatívák kutatása és kipróbálása

– szkepticizmus

– holisztikus szemlélet

– hosszú távú megoldások keresése

– függetlenség utáni vágy

– erkölcsi relativizmus elutasítása.

A sok alapvető különbség feszültséget, sőt disszonanciát okoz a két csoport között. Egyebek mellett ebből fakad a politikai elitek antiintellektualizmusa és az értelmiségiek egyfajta lesajnáló magatartása a politikai elitekkel szemben.

És ha az együttműködés lehetőségeit kutatjuk, akkor ki kell mondani, hogy közvetlen kooperáció, direkt szimbiózis politikai és értelmiségi elitek között nem lehetséges. Mind a két csoportnak haladnia kell a maga útján, követnie kell a saját csoportsztereotípiáit. Sem az egyik, sem a másik nem adhatja fel attitűdjeit, mert ez a lényét, létezését fenyegetné. Önmagában az a tény, hogy mi mind magyarok vagyunk, még nem jelenti azt, hogy a két magatartásforma közelebb kerülne egymáshoz.

Ez azonban komoly társadalmi problémát vet fel, mivel a politikai elitek mindenfajta szimplifikálási kísérlete és antiintellektualizmusa mellett a világ egyre bonyolultabb, és megfejtéséhez, értelmezéséhez nélkülözhetetlen az értelmiségi háttér.

A direkt szimbiózis, ahogy hangsúlyoztam, lehetetlen, mert a politikai elit úgy viselkedik, mint a mesében a skorpió, aki végül mégiscsak belemar az életét megmentő békába. A politikai elitet egyebek mellett erre kényszeríti a hatalom mögött dolgozó bürokrácia és saját maga hatalomgyakorlási kényszere is.

Az indirekt együttműködés viszont nemhogy elképzelhető, hanem kimondottan conditio sine qua non.

Clayton, a Morenói iskola ismert folytatója (pszichodramatikus) szerint az ember viselkedését alapvetően négy motiváló erő befolyásolja:

– hatalom

– dicsőség

– pénz

– szex.

A két elit közti különbség legmarkánsabban a hatalomhoz fűződő viszonyban található meg.

A politikai elit a hatalom megragadásához rendelkezik a kellő eszköztárral. Az értelmiségi réteg képviselőit normális körülmények között nem érdekli annyira a hatalom. (A patológiás egyéni és társadalmi eseteket most valóban ne elemezzük.)

Ha az egyénen belül e négy motiváló erő közt megvan a harmónia, akkor élete kiegyensúlyozott, céljait határozottan tudja követni, és akár boldog is lehet. Boldog lehet a politikus és boldog lehet a tudós is, annak ellenére, hogy bizonyosan más-más százalékarányban szerepelnek életcéljaik között a fenti motivációs erők. A gond akkor keletkezik, ha az egyén mind a négy szegmenset száz százalékban akarja beintegrálni életébe.

De vissza a témánkhoz. A hatalom megragadása egy dolog, ámde a hatalom megtartása demokratikus viszonyok között már másfajta eszközök használatát is szükségessé teszi. Ezek a 1. kompromisszumkészség, 2. analitikai, értelmezési és szintetizáló képesség, 3. tolerancia, 4. kooperáció, 5. víziók megalkotása.

Itt van az a hely, ahol az értelmiség odaléphet a politikai elit mellé, és indirekt módon együttműködhet vele.

Az MKP és a szlovákiai

magyar értelmiség

viszonya és lehetőségei

Az MKP monopolhelyzete „önhibáján” kívül alakult ki. Ebből a helyzetből előnyök és hátrányok is származnak.

Előnyök:

– egyszerű döntési mechanizmusok

– hatékonyan működő pártstruktúra

– egységes fellépés.

Hátrányok:

a szerkezeten belül nincsenek meg a plurális gondolkodás alapfelvételei

– nincsenek platformok, annak ellenére, hogy a párt három különböző ideológiai egységből állt össze

– a döntési folyamat leegyszerűsödött, de a gondolkodási folyamat is sivárabb lett (kristályosodási folyamatok hiánya).

És a legkomolyabb hátrány, illetve probléma, hogy a pártnak kell a társadalom és ezen belül a kisebbségi közösség minden problémáját magára vállalnia, és megoldani ezeket (kultúra, oktatás, gazdaság, szociális helyzet, demográfia etc.). Erre viszont a megfelelő perszonális és institucionális háttér nélkül képtelen.

És még nagyobb probléma, hogy politikai elitünk mintha nem akarná észrevenni ezt a helyzetet, és hogy mind a mai napig nem döbbent rá erre a realitásra.

Lásd a 2001-es népszámlálási adatokat. A mai napig nincsenek elemezve, feldolgozva, nincs analizálva a trend, amely így változatlanul folyik tovább immár három éve. Nincs vízió a jövőről.

Senki sem állítja, hogy az MKP a kizárólagos felelős ezekért a tényekért, hiszen a népszámlálási adatok az 1991–2001 közti időszak történéseit dolgozzák fel, és az MKP csak 1998 óta létezik. De az már igenis az MKP felelőssége, hogy (immár hat éve kormányerőként) a mai napig nem elemeztette ki ezeket az adatokat és trendeket, és nem hozott világos döntéseket a negatív tendenciák megállítása érdekében.

És ugyanígy az MKP felelőssége az is, hogy az elmúlt hat esztendő alatt nem történtek jelentős lépések a szlovákiai magyar értelmiség gondjainak megoldása érdekében. Nem teremtett nekik lehetőségeket, intézményeket (pedagógiai intézet, kulturális kutatóintézet, kisebbségkutató intézet – ez van: a Fórum, de finanszírozása nincs megoldva), melyekben szakképzett kutatók ezeknek a problémáknak az elemzésén dolgoznának és megfelelő stratégiákat, víziókat dolgoznának ki a kisebbség helyzetének javítása érdekében. (Itt nem feltétlenül olyan nagy volumenű és főleg hosszantartó projektekre gondolok, mint az egyetem, hanem 10–12 kutatót, szakembert foglalkoztató tudományos intézetekre, melyek megalkotásához nincs szükség hosszadalmas és bürokratikus intézkedésekre.)

Okok:

– a politikai elit említett antiintellektualizmusa,

– szerepválság (a politikai elit fél az értelmiségiek politikai szerepvállalásától, és ebben van is valami realitás, de csak azért, mert az értelmiséginek nincs adekvát munkahelye, ahol realizálhatná magát és egzisztenciálisan is biztosított lenne a jövője.) A szerepválsághoz vezető okok között szerepel az a rossz közép-kelet-európai gyakorlat (az ún. ejtőernyős politika), mely a kibukott politikusok helyzetét kutató-tudományos intézetekbe történő elhelyezésükkel oldja meg, valamint az a fordított módszer, mely sikeres művészeket, tudósokat „használ” a politikai pártok kampányaiban, sőt közvetlenül a politikai életben is.

A politikai elitnek tudatosítania kellene, hogy az értelmiségi elit sohasem fog politikai ambíciókat táplálni és nem fog rivalizálni vele, ha a politikusok megteremtik számára a megfelelő életkörülményeket, feltételeket, ahol személyiségüknek, igényeiknek megfelelően dolgozhatnak.

Vissza a népszámlálási adatokhoz: félő, hogy a hiányzó 40 000 fő nagy részét azok az ambiciózus fiatalok alkotják, akik a sikerorientált értelmiségiek csoportjába tartoznak, és akik számára a tradicionális nemzeti identitás már nem kielégítő. Magukat magyarnak és értelmiséginek tartják, de ha értelmiségi lényüket nem tudják érvényesíteni, akkor sajnos hajlandók feladni nemzetiségi hovatartozásukat is.

Ezen a „sikerorientált” rétegen nem szörnyülködni kell, egyszerűen tudomásul kell venni létezésüket, azt, hogy megváltozott a világ, a dicsőség és pénz mint motiváló erő egyre nagyobb százalékban jelentkezik életünkben, és ezen fiatal emberek számára feltételeket kell biztosítani ahhoz, hogy megmaradhassanak magyarnak és értelmiséginek is.

Az értelmiségi–politikusi viszony nem jelent ellenségeskedést. Egészséges, egymást kiegészítő kapcsolat ez, de csak abban az esetben, ha az értelmiség az említett Moreno–Clayton-féle négy háttérelemből lehetőséget kap a dicsőség és a pénz szegmensének nagyobb birtoklására. Vagyis az értelmiségi létforma vállalása biztosítani fogja számára a megbecsülést és a megélhetést is.

Ekkor az értelmiség majd elvégzi azt a feladatot a kisebbségi társadalom érdekében, mely létéből fakadóan jutott neki.

Ennek előfeltételeit viszont csakis a forrásokat ellenőrző politikai elit tudja számára biztosítani.