A saját időnk
Nemrég fejeztem be egy mintáját tekintve hatalmas, összesen 3 000 szlovákiai magyar felnőttet kérdező felmérés adatainak elsődleges kiértékelését. A felmérés a Fórum Kisebbségkutató Intézetben készült, s az is kiderül belőle, hogyan töltjük a szabadidőnket.
Bár sokszor halljuk, mondjuk, hogy nincs idő semmire, az adatok mást mutatnak. Minimum 95 százalékunknak van hétköznap és hétvégén is szabadideje, vagyis olyan idő, amelyet szabadon választott tevékenységgel tölthetünk. A szlovákiai magyarok kétharmadának hétköznap 1 órától 4 óráig terjedő szabadideje van (legtöbbjüknek két óra, de az átlagos szabadidő-mennyiség hétköznap 4 óra), hétvégén pedig ugyancsak kétharmaduknak 3 és 10 óra között mozog a szabadideje (átlagosan 7 óra). Ez nem kevés idő. Vajon mivel töltjük?
Az emberek több mindennel tölthetik a szabadidejüket, ezért három tevékenységet tüntethettek fel. A válaszadók 40 százaléka elsődleges szabadidő-tevékenységeként a barátokkal való találkozást és szórakozást említette, 26 százalékuk a különféle kulturális tevékenységeket (olvasás, filmnézés, zenehallgatás), 13 százalékuk a kedvenc hobbit (a halászattól a kézimunkázáson keresztül a számítógépes programok készítéséig), 9 százalékuk pedig a családi programokat (közös főzés, beszélgetés, kirándulás). Második és harmadik tevékenységként leggyakrabban a kulturális tevékenységek és a családi programok szerepeltek. Kevésbé jellemző tevékenység az aktív sportolás (alig 3 százalék tüntette fel), valamint a különböző rendezvények látogatása, illetve szervezése. Az előbbi a válaszadók fél százalékára, az utóbbi egy tized százalékukra jellemző.
Ez egyébként egy tipikus posztmodern portré: az emberek egyrészt individualizálódnak, másrészt társas igényeiket – mert azért azok is vannak – nem tömeges eseményeken, hanem szűkebb körben, párban, a közeli barátok, családtagok társaságában élik ki. Persze van azért egy tömeges helyszín, amelyet a posztmodern magyar emberek nagy része sem vet meg, ez a bevásárlóközpont. Ám ez sem ellentmondás, sőt. A plázában az individuum anélkül tud feloldódni a tömegben, hogy közben sérülnének érintetlenségének határai. Ahogy a híres lengyel származású szociológus, Zygmunt Bauman mondja, a pláza a szemlélődés helyszíne, ahol színészek is vagyunk, de nézők is.
A szabadidő-tevékenységek lényegének a szakirodalom a személyiség fejlődését tartja. Épp ezért nem is az a fontos, hogy ki mit csinál, hanem az, hogy a tevékenységnek legyen számára pozitív hozadéka, hogy teste, lelke épüljön, töltődjön általa. Érdemes ezen elgondolkodni, mert repülnek az órák, évek. S a szabadidőnk (is) véges.