A 90 éves Turczel Lajost köszöntötték

Ha csütörtök, akkor Vámbéry. Immár évek óta. Szeptember 13-án Turczel Lajos kilencvenedik születésnapjának jegyében folyt a dunaszerdahelyi irodalmi kávéházban a megszokott csütörtöki kvarterka, amelyen szép számmal gyűltek össze a tanár úr köszöntésére tanítványok, tisztelők, munkatársak és érdeklődők.
Volt, aki negyven éve nem talákozott vele, s abban a reményben jött el Dunaszerdahelyre, hogy most láthatja. Sajnos, csalódnia kellett, mert az ünnepelt egészségi állapota nem engedte, hogy személyesen jelen legyen. Így maradt a tiszteletére készült két kiadvány, a Turczel-emlékkönyv (a Lilum Aurum Kiadó gondozásásban jelent meg) és a Fórum Társadalomtudományi Szemle különszámának bemutatása (a folyóirat rendhagyóan és első ízben szentelt különszámot egy alkotónak). Az irodalmi esetet egyébként a Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Fórum Kisebbségkutató Intézet szervezete, s védnöke Somorja város önkormányzata volt.
Nem hiszem, hogy létezik olyan szlovákiai magyar író, illetve a szlovákiai magyar irodalomról, közösségről, szellemi dolgainkról gondolkodó ember, aki-miként az orosz irodalom Gogol köpönyegéből bújt elő-kicsit ne Turczel Lajos tanár úr irodalomtudósító és öntudatosító munkájának volna a terméke-mondta az est házigazdája, Tóth László költő, esztéta. Bevallotta, hogy bár nem tanult Turczelnél, a tanítványának tartja magát. Ezután Mészáros András filozófus, a pozsonyi Komenský Egyetem professzora mutatta be az Emlékkönyv Turczel Lajos 90. születésnapjára című kötetet, amelyet ő szerkesztett, majd Fazekas József, a Fórum főszerkesztője szólt a folyóirat idei harmadik számáról.
Az emlékkönyv-mint a szerkesztő elárulta-tudatosan nem Turczel Lajosról, hanem Turczel Lajosnak készült, és a szerzői gárdáját is igyekeztek úgy válogatni, hogy egyfajta ökumenikus kötet váljék belőle. Több nemzedék szerepel benne, s a pozsonyi, a nyitrai és a komáromi felsőoktatási intézményekhez kötődő alkotók írásaiból állították össze-vagyis azt a három intézményt képviselik, amelyek többé-kevésbé magukban hordozzák a szlovákiai magyar felsőoktatást, tanárképzést, az értelmiség utánpótlásának nevelését. A kötet sokszjínűségét tükrözi, hogy a művelősdés-és nyelvtörténettől kezdve egészen a sporttörténetig találhatók benne írások.
Ha valaki fellapozza a Fórum idei 32. számát, valóban azt tapasztalhatja, hogy zömében Turczel Lajos életművével foglalkozik. Kezdve Duba Gyula tanulmányával (Az alapozó dicsérete), folytatva Szeberényi Zoltán Felelősség és anyagismeret című írásával, Görömbei András köszöntőjével, egy-egy régebben pulikált kritikával, recenzióval bezárólag. De megtalálja benne az eddigi legteljesebb Turczel-bibliográfiát (Bereck Zsuzsanna összeállítása) és a tanár úr mérföldkőnek számító tanulmánykötetének, a Két kor mezsgyéjén-nek korabeli fogadtatását, hét szerző tollából. (A lap egyéb izgalmas tanulmányaira helyszűke miatt nem térhetünk ki.)
Az est folyamán szó esett arról is, hogyan vívódott Turczel honi kritikaírásunk hiábavalóságán borongva (azt főleg Fábryval folytatott levelezése tükrözi hűen), és hogyan vette magára mégis az űttörő feladatot, afféle muszáj-Herkulesként. S bár Turczel Lajost a természet nem ajándékozta meg nagy termettel, igen nagy szívet és bátorságot adott neki a Teremtő. Diákjait mindig, minden zűrös helyzetben igyekezett megvédeni és az első sorban állt, ahányszor csak nemzeti közösségünk jogain esett csorbát kellett kiköszörülni. Például az írószövetség magyar szekciója vezetőségében. Pedig ha valkinek, neki volt vesztenivalója. Turczel Lajos emberi nagyságát nem is vonhatja senki kétségbe-konstatálta a kávéház közönsége, amelyet Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke megnyugtatott, hogy bár az ünnepelt nem lehetett jelen a dunaszerdahelyi köszöntőn, a személyes gratuláció azért nem marad el: küldöttség megy hozzá Érsekújvárra, s a tanár urat szeméylesen köszöntik. Múlt héten ennek is szerét ejtették.