A városi könyvtárban as Mondák könyvéről
Komjáthy István alapműnek számító alkotásáról, a Mondák könyvéről tartott rendhagyó irodalomórát a Corvin Mátyás Alapiskola tanulói részére a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár. Kósa Krisztina pedagógus bevezetője után Pályi Dénes budapesti tanár, Komjáthy István egykori tanítványa tartott érdekfeszítő előadást az író életéről és munkásságáról, a mondák világáról és eredetéről.
Talán kevesen tudják, hogy a népszerű Mondák könyvének szerzője a Komárom melletti Eleken született, Nemesócsán végezte az elemi iskola első osztályát, majd a felsőgelléri református iskolában volt három évig kisdiák. Komáromban, a Szent Benedek Katolikus Gimnáziumban érettségizett, utána a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karára iratkozott be. Sorsát, gondolkodását kisgyermekkorától meghatározta a kisebbségi lét tudata. Jól ismerte és szerette a Csallóközt, mélyről kitűnő nyelvészeti szakdolgozata, a Fejezetek a Csallóköz népnyelvéből is tanúskodik. A kevert lakosságú felvidéki falvakban Komjáthy megismerte a magyar hagyományok mellett a velük együtt élő szlovák nép kultúrájának elemeit is. Igazán nagy, életre szóló hatással a szülőföldjén még élőszóban fennmaradt magyar regevilág és népmesekincs volt rá. Aranykert című ifjúsági regényével állít szép és méltó emléket szülőföldjének, a régi Csallóköznek. Somorjához felesége, Baráth Margit zenetanárnő révén kötődik, aki kitűnő és odaadó munkatársa volt.Az alapiskola tanulói számtalan érdeklődő kérdést tettek fel az előadónak, és hogy elragadtatással olvasták és ihlető hatással volt rájuk a Mondák könyve, arról gyönyörű színes rajzaik is tanúsodtak. A rendhagyó irodalomóra kétségkívül legnagyobb meglepetése az író, Komjáthy István gyermekeinek, Máriának és Istvánnak a jelenléte volt, akik gyermekkorukról és édesapjukhoz fűződő kapcsolatukról meséltek.