Arany A. László (1909-1967) egyike a hánytatott sorú, de a megpróbáltatások ellenére is töretlen gerincű szlovákiai magyar értelmiségieknek. Nyelvészként a strukturalista iskola egyik szlovákiai szálláscsinálójaként vált elismert kutatóvá, de pályáját 1945 után a nacionalista hatalom derékba törte, évekig uránbányában robotolt, majd különböző börtönök lakója volt, és bár szabadulása után ismét lehetőséget kapott, hogy a rozsnyói múzeumban folytassa tudományos pályáját, lépéseit, cselekedeteit továbbra is árgus szemek figyelték és a szlovákiai magyar szellemi életbe már nem kapcsolódhatott be ismét. Sokrétű munkásságát tulajdonképpen csak a rendszerváltozást követően kezdték el részletesebben vizsgálni, és halálának 40. évfordulója alkalmából egy vaskos emlékkönyv is megjelent, amelyben nemcsak a vele foglalkozó tanulmányok kaptak helye, hanem azok a ma már csak könyvtárakban hozzáférhető művei is, amelyek bizonyítják szakmai képességeit és sokoldalúságát. Az csak szinte véletlenül derült ki, hogy Arany A. László az 1940-es évek elején folytatott zoboraljai és Kassa környéki gyűjtőútjai során rendszeresen fotózta is adatközlőit, illetve azoknak a településeknek a lakóit és környékét, ahol megfordult. Szinte csodának tűnhet, hogy annak a közel 1500 felvételnek a negatívja, amely megörökítette mindezt, fennmaradt, egyrészt a tudós családjának, illetve a sorstárs Lipcsey Gyulának köszönhetően, aki féltett kincsként vigyázott barátja hagyatékára, és életében senkinek nem volt hajlandó átengedni Arany A. László negatívjait. A somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársai, akik az Arany-emlékkötet szerkesztése során szereztek tudomást ennek a hatalmas fotóanyagnak a létezéséről, elhatározták, hogy elkészíttetik a pozitívokat, mindezt hozzáférhetővé teszik a világhálón is, a legjobb felvételekből pedig kiállítást rendeznek, hogy a szélesebb nyilvánosság is képet alkothasson Arany A. László eddig ismeretlen oldaláról.
Köztudott, hogy a jeles nyelvész néprajzzal is foglalkozott, és az ő ösztönzésére írta meg a tragikusan fiatalon elhunyt Putz Éva 1943-ban A koloni lagzi c. könyvét, amelyben már számos Arany A. László-felvétel helyet kapott. Ezek a néprajzkutatók számára is érdekesek, de a laikust elsősorban a képek kompozíciója és technikai kivitelezése ragadja meg, sőt számos fénykép műalkotásként is felfogható. Az anyag feldolgozása során (ebben elsősorban Nagy Myrtill, a Fórum Intézet munkatársa jeleskedett) aztán kiderült, hogy a felvételek nem pusztán dokumentumértékűek, hanem arra is alkalmasak, hogy egy kiállítást rendezzenek belőlük. Korábban Rozsnyón és Várhosszúréten már egy-két tucatnyi fotó látható volt, de ennél valamivel bővebb válogatás (mintegy 50 felvétel) a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában került bemutatásra annak a tárlatnak a keretében, amelyet 2008. szeptember 24-én nyitottak meg. Az eredetileg felkért Tóth László költő személyesen nem lehetett ott a megnyitón, de szövegét elküldte a szervezőknek, és ezt Nagy Myrtill olvasta fel. Ebben Tóth László emlékeztet arra, hogy Arany A. László felvételei sok rokonságot mutatnak a Sarló mozgalomhoz csatlakozott fotósok szociofotóival, sőt bizonyos értelemben felül is múlják azokat. Dr. Végh László, a társrendező Bibliotheca Hungarica igazgatója a fényképek keletkezésének körülményeiről és a negatívok további sorsáról tájékoztatta a megnyitón szép számban összegyűjt érdeklődőket. Nagy Myrtill, aki sok felvételről kiderítette, hogy hol készült, és kiket ábrázol, utalt arra, hogy az anyag feldolgozása még nem ért véget, hiszen szeretnék felkeresni a fotókon látható némely, feltehetően még élő személyeket, hogy további információkat szerezzenek a fényképek keletkezésének körülményeiről, esetleg a hozzátartozók segítségével újabb részleteket tárjanak fel.