Aki nem élt a kommunista diktatúrában, talán el sem tudja képzelni, hogy mit is jelentett a párt vezető szerepe kifejezés. A legfelső pártvezetés figyelme szinte mindenre kiterjedt, kezdve a gazdaságtól a kultúrán és a tudományon át egészen a sportig bezárólag. Minderről nemcsak határozatok és tervek születtek, hanem könyvtárakat megtöltő elemzések és értékelések is. Ezek az iratok és dokumentumok a múlt vizsgálatának fontos forrásai, nélkülük nem is készülhetné figyelmet érdemlő történelmi összefoglalás. Ez a szlovákiai magyarságra is vonatkozik, ezért fontos tettként könyvelhetjük el, hogy Popély Árpád fiatal szlovákiai magyar történész felvállalta a bennünket is érintő dokumentumok és iratok összegyűjtését és publikálását. Már eddig is több könyvet jelentetett meg, egyik legújabb munkája a szocializmus kezdeti időszakába vezet bennünket. A kötet címe: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez I. Ugyanez szlovákul is szerepel egy rövid magyar összefoglalás. A kötet a Fórum Kisebbségkutató Intézet Fontes historiae hungarorum sorozatának 4. darabjaként látott napvilágot.
A vállalkozásról szólva a kötetet összeállító és szerkesztő Popély Árpád megállapítja: A kötet megjelentetését az indokolta, hogy a pártállami korszak négy évtizede, beleértve az 1948 és 1956 közötti éveket is, a csehszlovákiai magyarság történetének legkevésbé feldolgozott fejezetei közé tartozik. Ennek magyarázata egyrészt abban keresendő, hogy a szocializmus évtizedeiben a kisebbségek történetének kutatása nem tartozott sem a magyar, de még kevésbé a csehszlovák történetírás prioritásai közé, ráadásul a pártállami keretek nem teremtették meg az objektív történeti kutatások feltételeit sem. A szocialista korszak kisebbségpolitikája kutatásának mellőzését másrészt az magyarázza, hogy 1989 után mind a magyar, mind pedig a szlovák történetírás érdeklődésének középpontjába a magyar kisebbség történetének legfájóbb, s a szlovák-magyar kapcsolatokat a mai napig leginkább megterhelő 1945-1948 közötti jogfosztottság időszaka került. A korábban elhallgatott kérdésekről: a reszlovakizációról, a csehországi deportálásról és a lakosságcseréről a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben magyar, szlovák és cseh szerzőktől már szinte könyvtárnyi tanulmány, tanulmánykötet, monográfia és dokumentumgyűjtemény látott napvilágot. A jelen kötet tárgyát képező évek nemzetiségi politikájának kutatása ezzel szemben még csupán gyerekcipőben jár.
Természetesen egy-egy részkérdéssel foglalkozó munkák korábban is napvilágot láttak ezekre Popély Árpád is utal. De az idézett tanulmányok és kötetek csak hivatkoztak egy-egy dokumentumra, teljes szövegüket nyilván nem tehették közzé. Éppen erre vállalkozott Popély Árpád, aki minden dokumentum elé egy rövid jellemzést is illesztett, a végén pedig összefoglalta a szlovák (kivételesen magyar) szöveg rövid magyar (kivételesen szlovák) összefoglalását. A kötetbe beválogatott 130 dokumentum mindegyike nagyon érdekes, sőt, mondhatnánk beszédesen árulkodó, hiszen sokszor nemcsak a tényeket közli, hanem a hátsó szándékot is felvillantja. Az események ismeretében van némi pikantériája annak, hogy 1948 szeptemberében épp Gustáv Husák az SZLKP KB ülésén kénytelen volt elismerni, hogy a lakosságcsere nem hozta meg a kívánt eredményt, a Csehszlovákia szétveréséért felelős, horthysta magyarok nagy része a helyén maradt, így a csehek és a szlovákok kénytelenek voltak nemzeti államunkat a jelenlétükben építeni (11. dokumentum). Husák, mint a beszámolóban is leszögezi, még 1848 őszén is helyes döntésnek tartotta a magyarok kitelepítésének szándékát és miután ez nem jött össze, az ugyanabba a táborba került Magyarországgal Csehszlovákia csakis úgy ápolhatott jó viszonyt, ha valamiképpen rendezi a nemzetiségi kérdést. Husák ugyan demokratikus rendezésről beszél, de az efféle lózungok már akkoriban is napirenden voltak.
A 20. számú dokumentum Ladislav Novomeský oktatás-, tudomány- és művészetügyi megbízott jelentése a magyar nemzetiségű személyek gyermekeinek oktatásáról (1948. november 11.) Mint köztudott, a beterjesztő sem szívlelt bennünket különösebben, ezért nyilván kellemetlen lehetett számára, hogy a magyar nyelvű oktatás újraindításáról kellett tájékoztatnia. Persze már ebben a beszámolóban is felbukkan az a magyar szülőknek tulajdonított igény, hogy a gyerekek már az 1. osztálytól kezdve tanulják a szlovák nyelvet, és hogy a középiskolák oktatási nyelve továbbra is a szlovák legyen.
A 21. számú dokumentumban a Csemadok létrehozásáról és egy magyar nyelvű hetilap (ez lett az Új Szó) indításáról született döntés. A szöveg név szerint felsorolja azokat a magyar elvtársakat, akikre ez a feladat hárul, a munkájukat – a sors fintora – az a Daniel Okáli irányította, aki Gustáv Husákkal vállvetve küzdött a magyarok kitelepítéséért.
Az ember szívesen idézgetne ezekből a dokumentumokból, hiszen nagyon tanulságos például Lőrincz Gyula 1953. szeptember 22-i keltezésű jelentése a magyar nemzetiségű lakosság politikai kulturális helyzetéről Szlovákiában, amelyben többek között Esterházy Jánost azzal vádolja, hogy hozzájárult Csehszlovákia védelmi képességének meggyengítéséhez 1938-ban.
Karol Bacílek, a szlovák kommunista párt főtitkára pedig néhány héttel később a magyarok körében jelentkező burzsoá nacionalizmust ostorozza. Szerinte már az is burzsoá nacionalizmus, hogy a magyar parasztok nem akarnak a szlovákokkal közös földműves- szövetkezetet alapítani, vagy a komáromi csemadokosok nem a hajógyári üzemi klubban szeretnénk megrendezni az összejöveteleiket.
Különösen izgalmasak azok a dokumentumok, amelyek 1956 második felében születtek. Az 1956-os magyar forradalom bukását követően a pártvezetés részletes javaslatot tett a szlovákiai magyar sajtótermékek példányszámának bővítésére (még a szükséges papírmennyiséget is számszerűsítették), és ekkor döntöttek az A hét c. hetilap indításáról is.
Azt hiszem, ez a dokumentumgyűjtemény nemcsak a szakemberek számára lesz hasznos, hanem a történelem iránt érdeklődő laikusok is szívesen fellapozzák majd.