Csíkszeredai társadalomkutatók Somorján
Az életminőség változása – kutatások és fejlesztések Romániában és Szlovákiában címmel nemzetközi konferenciát rendeztek pénteken a Fórum Kisebbségkutató Intézetben.
A tanácskozás bevezetőjében Biró A. Zoltán, a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának elnöke, illetve Tóth Károly házigazda igazgató ismertették a két intézmény eddigi együttműködésének kronológiáját és eredményeit. Később az egymást követő előadások keretében az érintett közösségek szakemberei tartottak beszámolókat kutatási programjaikról. A külföldi előadók értekezései leginkább a romániai fejlesztési stratégiák, a munkapiaci folyamatok, a migráció és életforma összefüggéseinek tárgykörét érintették (Biró A. Zoltán, Biró Z. Zoltán, Telegdy Balázs, Oláh Sándor, Bodó Julianna, Gergely Orsolya, Csomortáni Erika), a hazaiak elsősorban a LEADER-tervezés felső-csallóközi folyamatait (Szerda Tamás), a Somorja–Mosonmagyaróvár–Hainburg hármashatár menti együttműködés kereteit (Lelovics Andrea és Tuba Lajos), valamint Dunaszerdahely és régiója turisztikai versenyképességének perspektíváit (Lelkes Gábor) vázolták fel érdeklődő hallgatóságuknak.
A délutáni órákban a résztvevők kerekasztal-beszélgetést folytattak együttműködésük távlatairól, meghallgatták Öllös László politológus előadását a szlovák-magyar megbékélés új lehetőségeiről, végül a csíkszeredai vendégeknek bemutatták Simon Attila Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között című könyvét. A szerzővel Popély Árpád történész beszélgetett.