Csökken a gyermekolvasók száma

Csökken a gyermekolvasók száma

Elsősorban a kisebb településeken a könyvek helyett a számítógép, az internet vonzza a látogatókat

Somorja/Nagymegyer/Csallóközcsütörtök/Tárnok. A márciusi könyvhónap, illetve a könyvtárak hete alkalmából a Dunaszerdahelyi járás településein működő könyvtárak számos érdekes rendezvényt kínálnak. Elsősorban a gyerekeket, fiatalokat próbálják becsábítani a polcok közé.
A somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban könyvhéttől és hónaptól függetlenül sok rendezvényt szerveznek. Kezdve a rendhagyó irodalmi óráktól az irodalmi találkozókon át a különféle könyvtári foglalkozásokig. Ebben a hónapban könyvtárbemutató akciót szerveztek, amelynek keretében a szlovák és magyar alapiskolák minden osztálya ellátogat hozzájuk ismerkedés céljából. Szintén az utóbbi hetekben került sor egy rendhagyó irodalmi órára, amelyen Pályi Dénes budapesti tanár, Komjáthy István egykori tanítványa tartott előadást az író életéről és munkásságáról, a mondák világáról és eredetéről. A szlovák népmese napja (március 16.) alkalmából bekapcsolódtak a Keressük Dobšinskýt akcióba, amelyen a Pavol Dobšinský könyvei után kutattak. A gyermekolvasók száma sajnos évről évre csökken, jelenleg mintegy 300 körül van, hiába a rendszeres toborzás. – magyarázta a rendezvénynek fő célját Bereck Zsuzsanna, a könyvtár igazgatója. A somorjai városi könyvtárban 34 ezer könyv között válogathatnak a nálunk regisztrált olvasók, akiknek száma 1000 fölött van.
A Nagymegyeri Városi Könyvtár márciusban a helyi és az apácaszakállasi óvodáknak és iskoláknak is szervezett programokat. Koncsol László költővel, íróval a nagymegyeri óvodások, valamint az apácaszakállasi egyesített iskolába járó gyerekek is találkozhattak. Tagnap a szlovák iskolában és óvodában szerveztek író-olvasó találkozót. A hónap végén Z. Németh István az apácaszakállasi és az izsapi óvodában mutatja be Tündérvirág, valamint Hemperkőc című kötetét. Március 30-án pedig kiértékelik azt a rajzversenyt, amelynek témája a gyermekkönyvtár emblémájának megtervezése volt. Emellett szervezett könyvtárlátogatásokon mutatják be a gyermekeknek, milyen lehetőségeket kínál a könyvtár: a klasszikus olvasnivaló mellett 4 számítógép, internet áll a látogatók rendelkezésére. A nagymegyeri könyvtárnak mintegy 300 felnőtt és 200 gyermek olvasója van. Izsap városrészben egy fiókkönyvtárunk is működik, itt 45 rendszeres látogatót tartanak nyilván. Ez a kihelyezett intézményrész jelenleg csak szombatonként tart nyitva, de belátható időn belül még egy napot szeretnének beiktatni, és az internet-hozzáférést is szeretnék megoldani. A nagymegyeri olvasók kb. 27 ezer könyvből válogathatnak.
A csallóközi községek nagy része fenntart kisebb könyvtárakat. Ezek általában heti egy-két alkalommal tartanak nyitva. Az 1700 lakosú Csallóközcsütörtök könyvtárának vezetője, Feketevízi Erika lapunknak elmondta, hogy nálunk 6000 kötet van, és kb. 100 az olvasóik száma. Rendezvényeket nem szoktak szervezni, és úgy véli, hogy aktívabbak a felnőtt olvasók, mint a gyerekek.
A valamivel több, mint 400 lakosú Tárnok község könyvtárának igazi vonzerejét a számítógép és az önkormányhat által fizetett, tehát a felhasználóknak ingyenes internet-hozzáférés jelenti. Lengyel Anna, a könyvtár vezetője elmondta, kb. ötvenen vannak beiratkozva, de a gyerekek részéről főként a számítógép iránt nagy az érdeklődés, olyannyira, hogy nem bánnák, ha a heti egy alkalom helyett többször is lehetőségük lenne kihasználni ezt a szolgáltatást.

KategóriaCikk