Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére

Arany Adalbert László (1909-1967) a szlovákiai magyar szellemi élet egyik legtisztességesebb és tragikus sorsú képviselője volt. Életéről eddig jobbára rövid megemlékezések, lexikonokban hevenyészve összeállított szócikkek tudósítottak, és egyre fogyott azok száma is, akik személyesen ismerhették őt. Betlérben született, Rozsnyón végezte alap-és középfokú tanulmányait, végül a pozsonyi egyetemen szerzett tanári diplomát. A nyelvészet volt a legfontosabb szakterülete és egyik korai képviselője volt a strukturalista nyelvészetnek Szlovákiában, de az első Szlovák Köztársaásgban a néprajz is érdeklődésének előterébe került, és A szlovákiai magyarság néprajza címmel egy ismeretterjesztő tanulmányt is publikált, amely még a szakemberek körében is elismerést aratott. A világháború utáni magyarüldözések sokszor őt is egzisztenciálisan érintették, noha szlovák és cseh tudósokollégák álltak mellette. Ő viszont élére állt egy illegális mozgalomnak, amely a jogtiprásokra kívánta felhívni a külföldi közvélemény figyelmét és szoros kapcsolatba került Mindszenthy bíborossal. Talán éppen ez a szál volt az, amely nyomán haladva a csehszlovák titkosrendőrség-a Rákosi renszer ÁVÓ-saival összefogva-végül felgönygyölítette a szervezetet, és egy koncepciós perben számos tagját súlyos börtönre ítélték. A leghosszabb büntetést Arany A. Lászlóra mérték ki: 8 évet kapott, amelyet részben uránbányákban töltött, közvetlenül kitéve a sugárzó kőzetnek. Súlyos baleset is érte az egyik bányában, de a hatalom ennek ellenére nem kegyelmezett neki, és felépülését követően egy másik helyre szállították. Végül 6 esztendő után kiengedték, de tudományos munkáját egy ideig nem folytathatta. Hosszú herce-hurcát követően kinevezték a rozsnyói Bányászati Múzeum vezetőjévé, amely éppen neki köszönhetően ismét megkezdhette tevékenységét, de két év múlva máig ismeretlen okok miatt távozott a múzeumból, és különböző alkami munkákból tengette életét. Csak az utolsó néháy esztendőben sikerült ismét reflektorfénybe kerülnie nyelvészként is, sőt Debrecenben és Bécsben előadást is tarthatott a kolégák előtt. Csak a rendszerváltást követően, 1993-ban fordult a figyelem Arany A. László élete és munkássága felé, elsősorban a nyitrai egyetem magyar tanszékének és a koloniaknak köszönhetően,akik nem felejtették el, hogy Arany A. László legfontosabb nyelvészeti tanulmányát éppen a koloniak nyelvjárásáról írta (Kolon nyelvjárásának fonológiai rendszere), sőt az ő buzdítására és hathatós közreműködésével látott napvilágot a tragikusan korán elhúnyt Putz Éva A kolonyi lagzi c. munkája 1944-ben.
Most, halálának 40. évfordulójára megjelent egy vaskos (több mint hatodfélszáz oldalas)kötet a Fórum Kisebbségkutató Intézet gondozásában,amelynek címe kevesebbet sejtet,mint amennyit tartalmaz:Emlékkönyv-Arany A. László tiszteletére. A kiadvány Simon Attila történész remek tanulmányával indul(Arany A. László élete és kora), amely az időközben előkerült és a somorjai Bibliotheca Hungaricába került dokumentumok, levelek alapján teljesen átrajzolja a tudós pályaképét, és olyan részletekkel egészíti ki, amelyekről korábban sejtelmünk sem volt. Bukovszky László levéltáros, a Nemzeti Emlékezet Intézetének főmunkatársa Arany A. László 1945 és 1948 közötti illegális tevékenységéről, a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség élén végzett munkájáról, valamint meghurcoltatásáról és börtönéveiről számol be. Vörös Ottó és Sándor Anna nyelvész, akik másfél évtizede már egyszer értékelték Arany A. László tudományos munkásságát, a hagyatékból előkerült kéziratok, illetve a történészek kutatása nyomán ismertté vált tények alapján ugyancsak újrafogalmazták véleményüket (amely persze nem szorult jelentős módosításra). Liszka József etnológus Arany A. László néprajzi témájú tanulmányait ismét elemezve arra a megállapításra jutott, hogy tisztességesen megírt, de helyenként eklektikus ismeretterjesztő írásokról van szó, tehát végeredményben a tudós a néprajz területén nem tudott új eredményeket felmutatni. Az Emlékkönyv újra közli Arany A. László több nyelvtudományi írását és tanulmányát, köztük azokat is, amelyek külföldön jelentek meg. Az utolsó részt a két szerkesztő: Tóth Károly és Végh László az Arany A. Lászlóról korábban közreadaott méltatásokból, recenziókból és megemlékezésekből állította össze, de megtaláljuk bibliográfiáját is. Igazat kell adnunk Tóth Károlynak, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatójának,a kötet egyik szerkesztőjének, aki az Előszóban egyebek között ezt írja:A Fórum Kisebbségkutató Intézetben elvégzett kutatómunka új adatokkal gazdagította ismereteinket Arany A. László életútjáról.Mindez nem történhetett volna meg, ha a kutatógárda, amely Arany szakmai és közéleti munkásságának feltárására jött létre, nem leli meg Arany hagyatékát Rozsnyón,amelyet részben a család, majd barátaik, a Vajner család és legvégül Ambrus Ferenc szinte érintetlenül őrzött hosszú évtizedeken és éveken keresztül. Nekik volt köszönhető, hogy Arany A. László addig ismeretlen hagyatéka, szinte minden nyelvészeti és néprajzi gyűjtése, munkája, kézirata, hangzóanyaga a Fórum Kisebbségkutató Intézet levéltárába kerülhetett, és ott szakszerű feldolgzása elkezdődhetett… Az életműfeltáráshoz nagyban hozzájárul az is, hogy ugyanebben az időben került az intézetbe Araqny A. László legközelebbi barátjának, munkatársának, Lipcsey Gyulának a hagyatéka, aki makacs kitartással őrizte Arany fényképeit. Ez a képanyag (több száz nagyon értékes színes diapozitívról és fekete-fehér negatívról van szó)zoboralji néprajzi fotókat és szociofotókat tartalmaz. A recenzes bízik abban, hogy nemcsak Lipcsey Gyula, hanem az utókor is makacs kitartással megőrzi Arany A. László emlékét,aki hősi helytállásával egy embertelen korban mutatott példát a szlovákia magyarságnak és tragikus sorsa arra figyelmeztet bennünket, hogy a megbocsátás nem azonos a felejtéssel.