Szinte éthetetetlen, hogy míg a szlovákiai magyarság 1918-1938 közötti történetével számos kiváló munka foglalkozik, és az 1945 és 1949 közötti korszak-számunkra súlyos megpróbáltatásokkal járó- eseményeiről is fontos könyvek adnak számot, addig a történetírás lényegében adós maradt egy olyan összefoglaló művel, amely a kommunista diktatúra évtizedeinek kisebbségtörténeti vonatkozásait taglalná. Igaz, különböző kiadványokban (pl. falumonográfiákban, helytörténeti összefoglalásokban vagy speciális területeket taglaló munkákban) a szerzők érintőlegesen foglalkoztak egy-egy problémával, de csak az 1989-es rendszerváltást követően vált lehetővé, hogy a szlovákiai magyarság történetét módszeresen és minden területre kiterjedően vizsgálják a történészek. A somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet égisze alatt már lassan egy évtizede folynak ilyen jellegű kutatások, amelyeket több magyarországi műhely, (az MTA Kisebbségi és Etnikai Kutatóintézete, a Teleki Intézet stb.) is hathatósan támogatott. Dr. Popély Árpád egy rövid gimnáziumi tanári intermezzót követően 2002-ben végérvényesen átnyergelt a tudományos munkára, és ennek eredményeként eddig több fontos tanulmánya jelent meg a Fórum Társadalomtudományi Szemle és magyarországi szaklapok hasábjain. A múlt esztendő utolsó heteiben került a könyvesboltokba több mint 700 oldalas kötete, amelynek gerincét az a kronológia adja, amely a csehszlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetét-dátumokhoz igazítva-foglalja össze. A könyvek előszavát az olvasó sokszor átugorja, de ezúttal arra kérem őt, hogy ezt ne tegye, hiszen a szerző itt is nagyon sok hasznos információval szolgál. Tömörsége ellenére is tanulságos (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata, amelyből kiderül, hogy a mindenkori cseh és szlovák hatalom tudatosan törekedett az 1918-ban megszerzett területek teljes birtokba vételére és a magyar kisebbség kiszorítására, illetve felszámolására. Ezek a törekvések ma is tettenérhetők, sőt a Magyar Koalíció Pártjának kormányzati szereplése sem tudott ennek gátat szabni, gondoljunk csak a szlovákiai megyerendszer számunkra teljes mértékben hátrányos kialakítására. A szerző a kronológia részt a fontos csehszlovákiai történésekhez igazítva bontja önálló fejezetekre. Az első rész nyilván a jogfosztottság időszaka, a második rész a kisebbségek jogainak helyreállítását kimondó 245/1948 számú törvény elfogadásának napjával (1948. okt.25) kezdődik és 1963. áprilisig tart, amikor is a csehszlovák pártvezetés (is) felismeri, hogy az ötvenes évek sztalinista szemlélete már nem tartható fenn. A harmadik rész 1969. április 17-vel ér véget, amikor Gusztáv Husák veszi át a hatalmat Csehszlovákiában. Popély Árpád könyvéből egyértelműen kiderül, hogy Husák pártfőtitkárként is magyarellenes maradt, és mindent elkövetett az 1944-45-ben kialakított elképzelései megvalósításáért. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert úgy tűnik, hogy a szlovák társadalom továbbra is hősként ünnepli az első szlovák nemzetiségű csehszlovák államfőt, sőt pártvezérként is magányos, jobbára buta apparatcsikokkal körülvett és kényszerhelyzetbe került enetellektüelként szeretné őt prezentálni, akiről az elmúlt 17 évben a szlovák sajtóban szinte eygetlen elmarasztaló mondatot sem olvashatunk, noha az ő neve fémjelezte azt a neosztalinista időszakot, amely normalizációként vált közismerté. Az utolsó korszakhatár nyilván 1989. november 17-vel kezdődik és 1992. december 31-ig tart, amikor Csehszlovákia két önálló országgá alalkult. Popély Árpád a kronológiai részben nem kommentál, csak közreadja az általa legfontosabbnak tartott tényeket. Forrásként elsősorban a kommunista párt és a különböző központi intézmények irattárát, valamint a korabeli sajtóban megjelent cikkeket használja, már csak azért is, mert az egyes időszakok átfogó feldolgozásával a történetírás mindmáig adós. Popély jelzi azt is, hogy sok fontos résztanulmány és monográfia még megírásra vár, így egyebek között a Csemadok története is, amely a szlovákiai magyarság több mint négy-öt évtizedes időszakának mintegy a kvintesszenciáját adná. Az alapos elemzés nyilván feltárhatna bizonyos hiányosságokat vagy aránytalanságokat ebben a vaskos munkában, de hozadéka mindenképpen ellensúlyozná ezt, sőt egyértelműen hézagpótló könyvről van szó, amelynek minden iskolában, minden szlovákiai magyar intézményben és szerkesztőségben ott a helye, és amely a további kutatások és összefogalalások kiindulópontja lehet. Aligha túlzás az elvárás, hogy Popély Árpádra és vele egyívású történészekre vár a feladat, hogy elkészüljön a szlovákiai magyarság kilenc évtizedes történetének summája. Tudomásom szerint ezen a művön egy történészcsapat már dolgozik, remélem hamarosan az elkészült köynvet is méltathatjuk.