Az elképzelések szerint jóval nagyobb méreteket öltött volna a magyar lakosság kitelepítése, mint ahogyan megvalósult

Miközben a jelenlegi szlovákiai politikai, köz-, sőt tudományos élet egyes képviselői a szlovákiai magyarok második világháború utáni kitelepítésének puszta tényét is kétségbe vonják, Popély Árpád történész, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa a közelmúltban a budapesti Magyar Országos Levéltárban megtalálta a lakosságcsere keretében, valamint a háborús bűnösség ürügyén áttelepítésre kijelölt magyarok csaknem teljes névjegyzékét.

A fellelt, több ezer oldalas iratanyag feldolgozása jól árnyalja majd a csehszlovákiai magyarok második világháború utáni jogfosztottsága időszakáról, s azon belül a kitelepítésről alkotott eddigi képet.

Az előkerült levéltári doku-mentumegyüttes új megvilágításba helyezheti, hogy a korabeli csehszlovák államhatalom miféle tervek alapján akarta kitelepíteni a szlovákiai magyarokat. Milyen iratokról van szó?

A Magyar Országos Levéltárban a lakosságcsere tárgyában folytatott kutatásaim során sikerült rátalálni annak a közel kétszázezer magyarnak a névjegyzékére, akiket Csehszlovákia a második világháború utáni lakosságcsere során át akart telepíteni Magyarországra. Az 1946. február 27-én aláírt lakosságcsere-egyezmény arra hatalmazta fel Csehszlovákiát, hogy annyi szlovákiai magyart telepítsen Magyarországra, amennyi magyarországi szlovák önként jelentkezik a Csehszlovákiába való áttelepülésre. Ezenfelül jogot szerzett arra is, hogy egyoldalúan áttelepítse a szlovák népbíróságok által háborús bűnösnek minősített magyarokat. A csehszlovák kormány az áttelepítésre kijelöltek nevét tartalmazó jegyzéket 1946. augusztus 26-án adta át a magyar kormánynak. Erre az eddig ismeretlen és feltáratlan névjegyzékre sikerült rátalálnom.

Kerested-e már máshol is az anyagot, vagy keresték-e korábban más kutatók?

A névjegyzékek átadása megtörtént, ezt a témával foglalkozó majdnem valamennyi monográfia említi, de sem magyar, sem szlovák kutatók nem foglalkoztak a konkrét névjegyzékekkel. Ez arra enged következtetni, hogy eddig sem magyar, sem szlovák levéltárakban nem sikerült rábukkanni az anyagra, de szinte biztosra vehető, hogy valamelyik szlovákiai vagy csehországi levéltárban is fellelhetőek a jegyzékek. Feltételezem, hogy elsősorban a pozsonyi Szlovák Nemzeti Levéltárban, ahol a magyarok kitelepítését irányító Szlovák Telepítési Hivatal anyaga található, ez az anyag azonban feldolgozatlan, s a mai napig sem kutatható. Magyarországon viszont a lakosságcserét irányító Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság levéltári fondjai viszonylag jól feldolgozottak, így ezekben sikerült rátalálni a közel kétszázezer áttelepíteni szándékozott névjegyzékére.

A viszonylagos feldolgozottság azt jelenti, hogy valamilyen szempont alapján elraktározott dokumentációról van szó?

A kormánybiztosság iratanyaga több száz doboznyi. Java része kitűnően feldolgozott, van azonban néhány tucatnyi doboz, amelyeknél a tartalmukról tájékoztató jegyzékből nem derül ki, hogy konkrétan mit tartalmaznak. Ezeket tételesen át kellett néznem. Évek óta foglalkozom a lakosságcsere kérdésével, és szinte nyomoznom kellett a végül fellelt jegyzékek után. Csehszlovákia 1946 augusztusában a jegyzékeket átadta a magyar félnek, tehát nyilvánvaló volt, hogy az áttelepítési kormánybiztosság vagy a magyar külügyminisztérium iratanyagában megtalálhatóak.

A jegyzékek ismertetése előtt szóljunk a korszakról. Mit kell tudni a lakosságcseréről?

A második világháború idején a londoni csehszlovák politikai emigráció Edvard Beneš vezetésével a magyar és a német kisebbség teljes kitelepítését tűzte ki célul a majdan újraalakuló Csehszlovákiából a két kisebbség háborús bűnössége ürügyén. Ám a fő cél az volt, hogy kitelepítésük révén a jövőben elejét vegyék bármiféle – Csehszlovákia kárára történő esetleges újabb – határmódosításnak. A londoni emigráció tehát az etnikai határokat az államhatárokig akarta kitolni. Ezeket az elképzeléseket idővel átvette a moszkvai kommunista emigráció és a hazai szlovák ellenállási mozgalom is, de a magyar kisebbség egyoldalú kitelepítését a nagyhatalmak a háború idején és az azt követő potsdami konferencián is elutasították. Ezért a lakosságcsere bizonyos szempontból Csehszlovákia számára is kényszermegoldás volt, mivel nem sikerült elérniük a teljes magyar lakosság egyoldalú kitelepítését. Magyarország kezdetben ellenezte mind az egyoldalú kitelepítést, mind a kényszerű lakosságcserét, ám a nagyhatalmak nyomásának engedve és a magyar lakosság megkezdett csehországi deportálása miatt tárgyalni kényszerült a lakosságcseréről, majd 1946. február 27-én aláírta a lakosságcsere-egyezményt.

Mekkora a különbség a kitelepítettek és a jegyzékek alapján arra kijelöltek száma közt?

A lakosságcsere 1947 áprilisától 1948 decemberéig tartott, s ebben az időszakban Csehszlovákiából megközelítőleg 90 ezer magyart telepítettek át Magyarországra, ahonnan 72 ezer szlovák települt át Csehszlovákiába.

Szemben a valós számokkal a terv szerinti adatok mit mutatnak?

Az elképzelések szerint jóval nagyobb méreteket öltött volna a magyar lakosság kitelepítése, mint ahogyan megvalósult. A magyarországi szlovák jelentkezők száma 95 ezer volt, tehát elvileg Csehszlovákia a paritásos, egyenlőségen alapuló csere keretében 95 ezer magyart telepíthetett volna Magyarországra. A csere keretében kijelölt magyarok száma mégis meghaladta a 95 ezret: körülbelül tíz százalékkal többen, 105 ezren voltak.

Csehszlovákia indokolta valamivel a nagyobb számot?

Erre még nem találtam magyarázatot, e felett valahogy mind a kutatók, mind a korabeli feldolgozások elsiklottak.

Tehát a korabeli hivatalos dokumentumokban nincs erre vonatkozó információ?

Nincs, és nem tudni, mi az oka ennek… Nyilvánvaló, hogy teljesen egy az egyben nem lehetett kivitelezni, de aránytalanul nagy az eltérés.

Nem abból adódhatott, hogy az összeíráskor háztartásonként, családonként haladtak?

Akkor kevesebb családot kellett volna kijelölni. Tény, Csehszlovákia azzal számolt – és a hivatalos propaganda is azt hirdette –, hogy körülbelül 4-500 ezer a magyarországi szlovákok száma. A csehszlovák toborzó bizottság azt feltételezte, több százezer magyarországi szlovák jelentkező lesz. Ehhez képest nyilvánvalóan csalódást jelentett, hogy csak 95 ezren voltak.

Tehát feltételezhető, hogy Csehszlovákia megelőlegezte magának a magyarországi toborzás sikerét?

Mondhatjuk így is. Az eredeti elképzelések szerint, amikor még csak elméleti szinten foglalkoztak a kérdéssel, a kitelepítendő magyarok esetében is nagyobb számot adtak meg. Talán ezzel is magyarázható, hogy végül nehezen tudták 95 ezer főre csökkenteni. Nem is sikerült, 105 ezerben stabilizálódott a paritásos csere keretében áttelepítendők száma.

Rajtuk kívül még kiket érintett (volna) a kitelepítés?

Csehszlovákia jogot formált arra, hogy egyoldalúan kitelepíthesse azokat, akiket a szlovák népbíróságok háborús bűnösnek nyilvánítottak. Az 1947. december végéig működő népbíróságok megközelítőleg ötezer magyart ítéltek el, általában mondvacsinált indokok alapján: például azon a címen, hogy 1938-ban részt vettek a községükbe bevonuló magyar honvédek fogadásán, vagy magyar pártok, szervezetek tagjai voltak. A háborús bűnösként áttelepítendők listájára mégis már 1946 augusztusában 23 ezer személyt vettek fel, ami családtagokkal együtt 75 ezer embert jelentett. Itt is aránytalanul nagy az eltérés. Nyilvánvaló, nagy részüknél hiányzott az elmarasztaló bírósági ítélet.

Eljárás sem folyt ellenük?

Nem. Egész falvakat vettek fel a háborús bűnösök listájára, ami nyilvánvaló képtelenség. Az idős emberektől a csecsemőkig gyakorlatilag egész falvak kitelepítését tervezték. Egyértelmű, hogy nem a valós háborús bűnösök áttelepítése volt a cél, hanem a Csehszlovákiából kitelepíthető magyarok számának a növelése. Ha a paritásos csere keretében áttelepítendők 105 ezres és a háborús bűnösként kitelepítendők 75 ezres számát összeadjuk, kiderül, hogy – a hivatalos adatok alapján – Csehszlovákia 181 ezer magyartól szeretett volna megszabadulni. A második világháború előtti utolsó, 1930-as csehszlovák népszámlálás mintegy hatszázezer szlovákiai magyart mutatott ki, tehát a csehszlovák állam a lakosságcsere keretében a szlovákiai magyarság közel egyharmadát tervezte áttelepíteni Magyarországra.

A lakosságcserére kijelölt szlovákiai magyarok névjegyzékei azonban 181 ezernél is több nevet tartalmaznak.

A jegyzékek arra utalnak, hogy a kitelepítésre kijelölt magyarok száma meghaladja a hivatalos forrásokban szereplő és a magyar szakirodalom által is emlegetett 181 ezer főt. A magyar külügyminisztérium és a Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság munkatársai, akik a névjegyzékek alapján elkészítették az áttelepítendő magyarok járásonkénti és településenkénti kimutatását, ugyanis a jelek szerint sok számítási hibát követtek el. Többek között hibás összeadás, elírás, egyes községek téves azonosítása és nem megfelelő járási besorolása következtében sok település esetében a ténylegesnél kisebbnek tüntették fel az áttelepítésre kijelölt magyarok számát. Főként az úgynevezett háborús bűnösök esetében történt ez így, mivel a róluk készült lista nem sorolja fel név szerint az összes kijelölt személyt, csupán a családfőt. Az ő neve mellett csak a kitelepítendő családtagok száma szerepel, akiket gyakran kifelejtettek az összesítésből, így a statisztika több ezerrel kevesebb személyt mutatott ki. A névjegyzékek feldolgozása még folyamatban van, eddigi vizsgálatukból azonban máris arra következtethetünk, hogy az áttelepítésre kijelöltek valós száma mintegy négyezerrel meghaladja a hivatalos forrásokban szereplő 181 ezret, s megközelítőleg 185 ezer embert terveztek Magyarországra telepíteni.

Milyen a jegyzékek felépítése?

Külön-külön csoportosításban sorolják fel a lakosságcsere-egyezmény ötödik cikkelye alapján, tehát a paritásos csere keretében, valamint az egyezmény nyolcadik cikkelye szerint, vagyis a háborús bűnösség címén áttelepítésre kijelölt magyarokat, általában járások és községek szerint is részletezve az adatokat. A paritásos csere keretében áttelepítendők névjegyzékei a kitelepítendő személy neve mellett feltüntetik születési évét, családi állapotát, foglalkozását és lakcímét is. Ettől némileg eltér a háborús bűnösség címén áttelepítendők jegyzéke, amely, mint említettem, általában csak a családfő nevét tünteti fel a családtagok számával.

Mi az oka, hogy eltérő felépítésűek a jegyzékek?

Nem tudom. Azt mondhatnám, kicsit következetlenek voltak a jegyzékek összeállítása során, különböző járások névjegyzékei gyakran különböző elvek alapján készültek. Egyes járások esetében községenként külön is csoportosították az áttelepítésre kijelölteket, más járásoknál ez nincs így, és gyakran keverednek az egyes községekből áttelepítendők listái is.

A jelenlegi feldolgozottságnál mi olvasható ki a jegyzékekből, mire figyelsz a munka során?

Biztos, hogy a névjegyzékek számos új adalékkal gazdagítják a szlovákiai magyarság történetére és azon belül a lakosságcserére vonatkozó ismereteinket. Segítségükkel végre valós képet kaphatunk a csehszlovák kitelepítési szándékokról, arról, hogy konkrétan mely régiók, települések lakosságát akarták Magyarországra telepíteni. S nem utolsósorban megtudhatjuk, hogy konkrétan mely személyek, családok szerepeltek a listákon. Ha térképre vetítjük a névjegyzékeket, arra a következtetésre jutunk, hogy a Szlovák Telepítési Hivatal elsősorban a kisalföldi, vagyis a délnyugat-szlovákiai régió magyarságát igyekezett Magyarországra telepíteni, hiszen a listákon szereplők nagy része a Pozsonytól Ipolyságig terjedő területről származik.

Milyen hányaduk?

Talán kétharmadnál is több. A Pozsony és Nagykapos közti etnikai sáv a kisalföldi régióban a leginkább homogén, ezért elsősorban az ott élők kitelepítését tartották fontosnak. Azonban a kisalföldi régión belül is számos eltérés mutatható ki, a csehszlovák hatóságok elsősorban a Felső-Csallóköz, a Má-tyusföld, a Komárom és Párkány közti terület, valamint a Garam mente magyar lakosságától igyekeztek megszabadulni. Úgy látszik, kevésbé tartották veszélyesnek az Ipolyságtól keletre húzódó magyar etnikai sávot. Míg a kisalföldi régióból általános, csaknem valamenynyi települést érintő kitelepítés folyt volna, a magyar etnikai sáv középső és keleti részén általában csak a regionális központoknak számító városok és környékük magyar lakosságának kitelepítésével számoltak. Ipolyság és az azt félkörívben övező települések, Losonc és a tőle délre, keletre fekvő magyar falvak, Rimaszombat és környéke, Tornalja és vonzáskörzete, Szepsi és a várostól délre fekvő, határ menti települések, valamint a Bodrogköz nyugati része számított ilyennek. Mindez a paritásos, tehát az egyezmény ötödik cikkelye alapján kitelepítendőkre érvényes. Hogyha ezekhez hozzáadjuk az ún. háborús bűnösök névjegyzékeit is, kiderül, hogy kitelepítésük a lakosságcsere globálisabbá tételét szolgálta. Amint már említettem, sok esetben egész falvak lakossága szerepel a háborús bűnösség címén kitelepítendők listáján. Például Csilizköz hét települése gyakorlatilag teljesen elkerülte volna a paritásos cserét, de csaknem összes lakója felkerült a háborús bűnösök listájára. Megemlíthetem azt a négy zoboralji települést is, amelyek az akkori Aranyosmaróti járáshoz tartoztak. Magyar lakosaikat szinte kivétel nélkül felvették a háborús bűnösség címén áttelepítendők listájára, míg a Zoboralja Nyitrai járáshoz tartozó települései a paritásos és a nyolcadik cikkely alapján zajló kitelepítést is elkerülték volna. Alig lett volna olyan magyarlakta település Szlovákiában, amely érintetlen maradt volna a kitelepítésektől.

Az északi, szlovák etnikai területen élő szórványmagyarság esetében mi volt a helyzet?

A jegyzékekből kiderül, hogy a paritásos csere keretében zajló kitelepítés csak a déli, magyarlakta járásokat érintette volna. Ugyanakkor a háborús bűnösség címén kitelepítendők listáján több ezer olyan személy szerepel, akik Szlovákia északabbi régióiból származnak, pontosabban néhány nagyobb városból, mint például Besztercebánya, Zólyom, Nyitra, Lőcse, Poprád, Késmárk, Nagyszombat és Nagymihály. Ennek egyelőre nem találtam meg a magyarázatát, de valószínűleg a két világháború közti időszakban még jelentős számú városi magyarságtól igyekeztek ily módon megszabadulni.

Az északabbi szlovák területen élő, zömmel városi magyarok kitelepítése más szempontból is érdekes lehet. A dél-szlovákiai, 1938-ban Magyarországhoz csatolt régiók esetében a kollektív bűnösség, a háborús kollaboráció elve alapján tudták megindokolni a háborús bűnösséget, de az északabbra fekvő területek a második világháború idején a Tiso-féle szlovák államhoz tartoztak. Az ott élő magyarok esetében mire alapozták – egyáltalán alapozták-e bármire is –, hogy háborús bűnösök?

Háborús bűnnek számított már az is, ha valaki a második világháború idején tagja volt a Magyar Pártnak, vagy valamelyik két világháború közti csehszlovákiai magyar pártnak, szervezetnek. Márpedig az északi régiók magyar polgárai nagy számban voltak tagjai a háború idején működő Magyar Pártnak. A szlovák hatóságok pedig sok esetben elővették a régi pártnyilvántartást, és a neveket átmásolták a háborús bűnösként kitelepítendők listájára. Más kérdés, hogy Magyarország nem volt hajlandó elfogadni a háborús bűnösök listáját. Csehszlovákia a lakosságcserét már 1946 szeptemberében szerette volna megindítani, Magyarország azonban – főleg a háborús bűnösök túlméretezett száma miatt – erre nem volt hajlandó. Végül a szlovákiai magyarság 1946 novemberében megindult második deportálási hulláma kényszerítette rá Budapestet arra, hogy 1947 tavaszán megegyezzen Csehszlovákiával a népcsere gyakorlati megindításában. Ezt követően 1947 áprilisában indították el az áttelepítéseket, az ún. háborús bűnösök áttelepítésének kérdése azonban mindvégig vita tárgya maradt. Csupán 1948 őszén született megállapodás a két ország immár egyeduralkodó kommunista pártja között, hogy Magyarország legfeljebb ötezer háborús bűnösnek minősített személyt vesz át. A háborús bűnösség címén valóban áttelepítettek száma végül mintegy háromezer volt.

Az észak-szlovákiai városokban a magyarság egy részét a zsidó népesség adta. Sajnos, a zsidók többségét haláltáborokba hurcolták, ahonnan a háború után kevesen tértek vissza. A visszatérők közül a magyar kötődésű zsidókat érintette a kitelepítés? Mert esetükben igazán nehezen állítható, hogy háborús bűnösök, a náci Németországgal vagy a Horthy-féle Magyarországgal kollaboráló emberek lettek volna. Egyáltalán nyomon követhető ilyesmi?

Érdekes kérdés, annak azonban még nem találtam nyomát, hogy szerepeltek-e zsidó származásúak az áttelepítendők listáján. Tény, a koncentrációs táborokból hazatérő német és magyar nyelvű zsidóknak sokszor ugyanaz lett a sorsuk, mint a németeknek és a magyaroknak. Többször meg is fogalmazták a szlovák politikusok, hogy a német és magyar nyelvű zsidókkal ugyanolyan módon kell elbánni, mint a németekkel és a magyarokkal. Gyakran őket is sújtotta a vagyonelkobzás vagy a jogfosztás. Arról, hogy rákerültek-e ezekre a listákra, nincs tudomásom, mert a listák nem tartalmazzák az érintettek vallási hovatartozását.

Ebből az következik, hogy a kitelepítendők felekezeti megoszlásáról nem kapunk árnyaltabb képet. Az például mennyire olvasható ki, hogy az egyes vagyoni rétegeket miként érintette (volna) a kitelepítés?

A listákból az sem derül ki, milyen vagyonnal rendelkeztek a névjegyzékekbe felvettek. Más forrásokból tudjuk, hogy elsősorban a vagyonosabb rétegek – a módosabb városi polgárok, a jobb módú földművesek és az értelmiségiek – kitelepítése volt a cél. Egyrészt azért, hogy a kisebbségi közösséget megfosszák ezektől a befolyásos rétegektől, másfelől azért, hogy a kitelepítettek minél nagyobb vagyont hagyjanak hátra az államnak és a helyükre települő szlovákok számára. Ezzel kapcsolatban azt is érdemes megjegyezni, hogy Magyarországról ezzel szemben általában a vagyontalanabb szlovákok jelentkeztek áttelepülésre, akiknek nem volt mit veszíteniük. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egy módosabb gazda nem hajlandó otthagyni a birtokát bizonytalanért. A szegényebbek nagyobb számban jelentkeztek azért is, mert a csehszlovák propaganda a toborzás során nem mulasztotta el hangsúlyozni: nagy birtokok és kitűnő munkalehetőség várja az áttelepülőket.

A tervezett kitelepítésből végül mi valósult meg?

A lakosságcsere kezdete elhúzódott, és nem is valósult meg olyan mértékben, mint ahogy azt a csehszlovák fél elképzelte. Összességében mintegy 89 ezer magyart telepítettek át, ami az eredeti tervekben szereplő szám csaknem fele. A ténylegesen áttelepítettek név szerinti kimutatására azonban egyelőre nem sikerült rátalálni. Nincs kizárva, hogy erről is vannak adatok a levéltárak mélyén, de ezekre a listákra egyelőre senki sem bukkant rá – sem csehszlovák forrásokban, sem magyarországi levéltárakban. Számos településen megemlékeztek a lakosságcsere 50. és/vagy 60. évfordulójáról, falumonográfiák készültek, amelyekben gyakran szerepelnek a helyi kutatók által összeállított névjegyzékek is.

A helyi monográfiákban szereplő listákkal egybeveted a jegyzékeket? Esetleg vársz e téren valamilyen segítséget?

Az eddig megjelent monográfiákat igyekeztem begyűjteni, különösen azokat, amelyek a lakosságcsere kérdésére is kitérnek, s az általam fellelt névjegyzékeket feldolgozásukkor a ténylegesen áttelepítettek helyi monográfiákban szereplő jegyzékeivel is össze szándékozom vetni. Ily módon képet kaphatunk arról, hogy milyen mértékben valósultak meg az áttelepítési tervek, tehát a kijelölt lakosok közül kiket, hány százalékukat telepítették át.

Miként szeretnéd feldolgozni és közzétenni az előkerült jegyzékeket?

A somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet tervei közt szerepel a listák feldolgozása és internetes adatbázisban való hozzáférhetővé, kutathatóvá tétele. A közel kétszázezer személynek a neve hat-hétezer oldal terjedelmű. Ekkora anyag feldolgozása bizonyára több hónapot vagy akár évet is igénybe vesz majd. A munka elvégzése után reményeink szerint összeáll egy adatbázis, illetve dokumentumgyűjtemény, amely nemcsak a szakma, hanem más érdeklődők, mindenekelőtt az érintettek, leszármazottaik és a dél-szlovákiai települések számára is lehetővé teszi, hogy tudomást szerezzenek a csehszlovák szervek kitelepítési terveiről.

Tervezed valamilyen szlovák összefoglaló, ismertető készítését is? Kérdezem ezt azért is, mert – és akkor engedjünk be ennyi aktuálpolitikát a beszélgetésbe – egyes hatalmi körök manapság teljesen kétségbe vonják a lakosságcsere tényét.

Egyelőre a Fórum Társadalomtudományi Szemlében tervezek megjelentetni egy tanulmányt, amelybe bekerülne a névjegyzékek rövid ismertetése is. Az írás a tervek szerint szlovák fordításban is megjelenne, egy olyan kötetben, amely különböző magyar és szlovák kisebbségkutató műhelyek munkatársaitól közölne tanulmányokat.

A jegyzékek a szlovákiai magyar kisebbség önismerete, valamint a magyarországi és a szlovák történettudomány szempontjából is fontosak. Hogyan összegzed az anyagot? Tervezed-e például, hogy még a feldolgozás során rövid ismertetőt jelentess meg?

Terveim közt szerepel a felvidéki magyarság második világháború utáni történetének feldolgozása, beleértve a jogfosztást, a lakosságcserét, a csehországi deportálást és a reszlovakizációt is. A téma minél átfogóbb feldolgozásához nagy segítséget jelentenek a fellelt névjegyzékek. Persze, ennek a teljes munkának az elkészítése szintén hosszabb időt vesz majd igénybe.