„ÉS A 34-ES KŐNÉL MINDIG VAN VIRÁG…” – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

„ÉS A 34-ES KŐNÉL MINDIG VAN VIRÁG…”

„ÉS A 34-ES KŐNÉL MINDIG VAN VIRÁG…”

Közlekedési halálhelyjelek az utak mentén

Mára általánosan elterjedt jelenségről van szó, s rengeteg hasonló példát sorolhatnánk fel a világ különböző helyeiről. Említhetnénk Olaf Palme, John Lennon, Diana hercegnő, Zoran Djindics, az Olaszliszkán meglincselt tanár, Szögi Lajos, a szkinhedek által Pozsonyban meggyilkolt Daniel Tupý halálának színhelyét, vagy pedig a terroristatámadások (például New York), túsztragédiák helyszínét (a moszkvai Dubrovka Színház, a dél-oszétiai Beszlán iskolája). A médiának köszönhetően szinte pillanatokon belül tudomást szerezhetünk a világ tőlünk távoli helyein történt ilyen jellegű eseményekről is. A tragédiák színhelyét általában állandó jellel is megjelölik: ez leggyakrabban a kereszt. A 2006-os katonairepülőgépkatasztrófa 42 áldozatának tiszteletére Hejcén a rengeteg koszorú, virágcsokor, fénykép és kereszt mellett rövidesen 42 kopjafát állítottak, majd elkészült az úgynevezett hivatalos, állandó emlékmű is. A németországi Eschedében 1998-ban egy vonatszerencsétlenség után annyi fát ültettek a helyszín mellett, ahányan életüket vesztették, s itt is avattak közös emlékművet az áldozatok nevével. Közismert a Magas-Tátrában létesített jelképes temető, ahol a hegység áldozatainak állítanak emléket barátok és rokonok. Állandó jelet kapott Robert Remiáš, akinek autóját a harmadik Mečiar-kormány idején, 1996-ban politikai okokból robbantották fel. Tágabb értelemben halálhelyjeleknek tekinthetjük a háborús emlékműveket, a harcokban eltűnt katonák szimbolikus sírját a temetőkben vagy az emlékükre állított kereszteket is. A kegyeleti jeleknek különféle halálesetek: balesetek, gyilkosságok és más tragédiák helyszínén való állítása általánosan elterjedt szokás, és nagyon távoli múltra vezethető vissza.

 

Közúti balesetek

 

Most azonban a halálos kimenetelű közúti balesetek áldozatainak emlékére állított kegyeleti jelekre, a közlekedési halálhelyjelekre térünk ki. Az utóbbi néhány évtizedben Dél-Szlovákia magyarok lakta vidékein is egyre szaporodnak: mécseseket, virágokat, fákra vagy hidak, felüljárók korlátjaira erősített koszorúkat, virágcsokrokat, kereszteket, táblákat, oszlopokat stb. láthatunk az utak mentén. Tömeges elterjedésük egyenes arányban nő a közúti forgalom növekedésével. A közlekedési halálhelyjelek tipológiáját illetően fontos megjegyezni, hogy ritkán fordulnak elő tiszta, elkülöníthető formában. A fő típusokat általában egy sor átmeneti forma kapcsolja össze. Több baleset színhelyén év közben semmi nem jelzi, hogy ott egykor tragédia történt, mindenszentek alkalmával azonban virágokat és mécseseket helyeznek el, aztán aránylag rövid időn belül el is távolítják őket. Sok baleset helyét hosszabb ideig koszorúk, élő vagy művirágok, mécsesek és más mellékletek jelölik, de konkrétabb utalást az eseményre nem találunk. Bizonyos hányadukat általában mindenszentekre (és gyakran év közben is) lecserélik, frissítik, de arra is van példa, hogy nem, tehát amikor már nagyon tönkremennek, az útkarbantartók távolítják el őket.

 

Maradandó emlékjelek

 

Ezek már konkrétabban utalnak arra, hogy kit ért a halálos baleset, s gyakran ennek körülményeire is. Leggyakoribb halálhelyjeltípusnak a fából és fémből készült kereszteket tekinthetjük. Ugyancsak gyakran találkozunk a protestáns sírok jelölésére temetőkben használt, a temetkezési vállalkozásoknál kapható fatáblával, és néhány éve az út mentén is megjelent a magyarok körében világszerte nemzeti szimbólumként hódító folklorizmuskopjafa. Sok helyen megfi gyelhetőek az állandóbb halálhelyjelek: a már említett fémkeresztek, valamint márvány, fém és más anyagból készült emléktáblák, s a Kovács Ákos által kvázi síroknak nevezett kategóriába tartozó jelek. Ezek lényegében a temetői sírjel formájára készültek, s gyakran ültetnek melléjük élő virágokat, melyeket rendszeresen gondoznak. Találkozhatunk azonban emlékmű típusú jelekkel is, valamint számos egyedi formával, mint a képszekrény, fémkehely, fémszív stb. A balesetek színhelyén, a koszorúkon és virágokon túl gyakran látható a balesetet okozó jármű valamelyik darabja is: a sárvédő, a rendszámtábla, a volán vagy kerékdarab. Gyűgy közelében a motorkerékpár egyik kerekét építették be a halálhelyjelbe. Dél-Szlovákiában néhány éve fi gyelhető meg az az elsősorban a volt Jugoszlávia utódországaiban gyakori jelenség, hogy a haláljel mellé valamilyen élelmiszert: csokoládét, nápolyit helyeznek, de találkoztam már cigarettadobozzal és pálinkásüveggel is; ugyancsak egyre gyakrabban találhatunk különféle kis plüssállatokat, angyalfigurákat, szentképeket és más tárgyakat.

 

Feliratok

 

A halálhelyjelek feliratát illetően számos variáció létezik. Leggyakrabban az elhunyt nevét (néha csak a kereszt- vagy becenevét) vagy a vezeték- és keresztnév első betűjét tartalmazza, de olvasható rajta az elhalálozás dátuma is, vagy pedig feltüntetik, hány évet élt. Ritkábban, de előfordulnak hosszabb szövegek is, például az állíttatóra, a haláleset körülményeire utaló mondatok vagy valamilyen idézet. (Keszegfalván egy motorbalesetben elhunyt fi atalember tragédiájának színhelyét a barátai jelölték meg, s az emléktáblára az Edda 1993-ban szintén motorbalesetben elhunyt tagjának emlékére írt szerzeményből vésettek rá néhány sort.) A haláljelek azonban feliratok nélkül is üzennek az arra haladónak, egy fára erősített koszorú ugyanazt az üzenetet közvetíti memento moriként, mint egy hosszú feliratot tartalmazó nagyobb méretű halálhelyjel: „Vigyázz, itt egy ember közlekedési baleset áldozata lett!” Az arra haladó jármű vezetői nem nagyon tudják elolvasni a feliratot, így maga a jel a kommunikáció eszköze. A vallási szimbólumok közül megfi gyelhetjük az emlékjelre festett vagy belevésett keresztet, gyakori a fémkorpusz is, valamint a protestáns szimbólum, a kehely. A halálhelyjelek feliratának nyelve mindig az elhunyt anyanyelve, de kétnyelvűségre is van példa. Szőgyén mellett az 1985-ben balesetben elhunyt plébános emlékére állított halálhelyjelre a hívek kétnyelvű, szlovák–magyar feliratot vésettek, s a fotója is felkerült. Fényképeket több halálhelyjelen is láthatunk, az egyszerű, fóliával borítottaktól a porcelánképeken át egészen a gravírozással készültekig. Arra is van példa, amikor a felvétel az elhunytat a balesetet okozó járművel ábrázolja. A balesetek színhelyének látogatottságát sok tényező befolyásolja, leggyakrabban a távolság. Mindenszentek napjára általában feldíszítik őket, kicserélik a régi koszorúkat, virágokat; ilyenkor sokszor napokig világítanak a mécsesek. Többen a halál évfordulóján vagy az elhunyt születés- és névnapján is felkeresik a baleset helyszínét, sőt a karácsonyi látogatás is egyre gyakoribb: erről tanúskodnak a feldíszített fenyőágak, kis karácsonyfák. Van példa, hogy húsvétra is feldíszítik őket, néhány helyen már húsvéti nyulat is láttunk.

 

Fájdalmas mementók

 

Feltehetjük a kérdést: miért van szükség ezekre a jelekre, amikor a szerencsétlenség áldozata a temetőben nyugszik, s a hozzátartozók ott maradandó síremléket állítanak neki? Az újfajta halálnem, a közúti baleset okozta hirtelen halál nagyban különbözik az eddig megszokott úgynevezett természetes halálnemektől – ráadásul az áldozatok általában fiatalok, s az sem ritka, hogy több személy válik egy-egy tragédia áldozatává, vagy vétlen ember veszíti életét. A szerencsétlenségek kiváltó okai közt a figyelmetlenségen túl nagyon gyakran szerepel a gyorshajtás, az alkohol és a különféle kábítószerek. (A diszkóbaleset megjelölés éppen a fiatalok által okozott tragédiák kapcsán került a köztudatba.) A statisztikai adatok szerint a 2007-ben Szlovákiában történt balesetek halálos áldozatainak 40 százaléka 20 évnél fi atalabb volt. Ha egy településen fi atal személy távozik az élők sorából – ráadásul tragikus hirtelenséggel –, az mindig jobban megrázza a közösséget, és temetésén is sokkal többen vesznek részt, mint általában. A váratlanul jött szerencsétlenségre a hozzátartozóknak, barátoknak nem volt idejük lelkileg felkészülni, ezért nevezhetjük a balesetekben elhunytak halálhelyjeleit Kovács Ákost idézve a fel nem dolgozott halál fájdalmas mementóinak. A halálhelyjelek megítélését illetően a társadalom véleménye eléggé megosztott. A piszkos, tönkrement koszorúk, virágok valóban nem nyújtanak felemelő látványt, s az állandó jelek zöme esztétikai szempontból is sok kívánnivalót hagy maga után. Mivel azonban kegyeleti kérdésről van szó, a közlekedés hivatalos szervei is általában szemet hunynak e jelenség fölött, s bizonyos törvények megtartását sem követelik meg szigorúan. Sokan érvelnek azzal is, hogy ezek a jelek elvonják a gépkocsivezetők figyelmét, s így újabb baleseteket okozhatnak. Felmerül azonban a kérdés: vajon egy halálhelyjel vagy az út mentén elhelyezett reklámtáblák, óriásplakátok (például a rajtuk néhány hete megjelent félig letolt női alsónemű) vonják-e el jobban a gépjárművezető figyelmét?