Félezer oldalban a szlovákiai magyarok néprajzáról – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

Félezer oldalban a szlovákiai magyarok néprajzáról

Félezer oldalban a szlovákiai magyarok néprajzáról

Liszka József szerint fel kéne már hagyni a tizenkettedik óra folytonos emlegetésével

Több évtizede kutatja a szlovákiai magyarság néprajzát. Alapvető munkák sorát tette közzé, szám szerint tizenkettőt. A most megjelent kötet mindezek összegzése, hosszú, szisztematikus gyűjtés eredménye, a Szlovákia területén élő magyarok népi kultúrájának szintézise, s mint ilyen, régóta esedékes, hiánypótló mű.

– Ha a kutatások eredményességét vesszük, még most sem írhattam volna meg ezt az összefoglalást. Éppen így derült ki, mennyi hiányosság és fehér folt van még ezen a területen. Korábban történt már néhány kísérlet a szlovákiai magyarok tárgyi és szellemi kultúrájának áttekintésére, de sem időben, sem térben nem vethetők össze a mostani kötet szintézisével. Arany A. László 1941-ben írt az akkori Szlovákia területén maradt magyarok néprajzáról egy 16 oldalas kis füzetet, később Balassa Iván A határon túli magyarok néprajzának egyik fejezetében foglalta össze az addigi eredményeket. Nagyjából ugyanebben az időben egy szlovák kutató, Ján Botík javasolta nekünk, szlovákiai magyar néprajzkutatóknak, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia támogatásával összegezzük a térség magyarságának néprajzát. A munkát az akadémia szlovákul, a Madách Kiadó magyarul jelentette volna meg. A több szerzős vállalkozás azonban hamarosan dugába dőlt, ami nem a szlovák kolléga számlájára írandó. A Fórum Intézet 1997 után újra felvetette a szintézis szükségességét. Végül szinte egyedül végeztem el a munkát. Két területet nálam hozzáértőbb kutatók írtak meg: a népzenét Ág Tibor, a néptáncot pedig Takács András tekintette át. Az előmunkálatokban természetesen számos kollégám részt vett.
– Milyen elméleti problémákat kellett tisztáznia a rendszerezés során?
– A néprajztudomány évek, talán évtizedek óta váltás előtt áll. A terminológiát újra kell gondolni és értelmezni. Ezért először meg kellett magyaráznom (legalább e kötet számára érvényesen), mit is értek a népi és populáris kultúra, a néprajztudomány, az etnológia, vagy a kulturális antropológia fogalmak alatt. Foglalkoztam a népi kultúrát ért olyan külső hatásokkal, mint a földrajzi adottságok, az interetnikus kapcsolatok, az adminisztratív területbeosztás, a nemzeti jelképek, a népművészeti mozgalmak, valamint a néprajztudomány hatásával is. A legfőbb dilemma talán az volt, hogy tájegységenként, vagy műfajonként haladjak-e az anyag rendszerezésében. A klasszikus néprajzi anyag interpretálásakor végül tájegységenkénti bemutatás mellett döntöttem. Rá kell mutatnom azonban e beosztás problematikusságára: egy-egy néprajzi jelenség elterjedése, ismerete ugyanis nem áll meg egy tájegység határán. A történeti tájfogalmak, mint a Csallóköz, Mátyusföld, Zoborvidék, Palócföld, Ung-vidék, földrajzilag önálló egységek, de kulturálisan nem feltétlenül. A klasszikus paraszti népi kultúrát összegző részt követően önálló fejezetben foglalkozom a 20. századi impériumváltásokból adódó hatásokkal. 1918 után a terület Csehszlovák fennhatóság alá kerül, 1938-ban visszacsatolják Magyarországhoz, 45-ben ismét Csehszlovákia része, végül 93-tól Szlovákiához tartozik. Ezek a változások egyértelműen visszahatottak egy-egy magyar vidék mindennapi életére: a magyar legényeket például, hol a csehszlovák, hol a magyar hadseregbe sorozták be, más-más nációt és vidéket ismertek meg, ezek hatásait hazavitték magukkal és megosztották a közösséggel. A határok ide-oda tologatásával a piackörzetek is megváltoztak. A gyerekek az impériumváltások függvényeként más-más iskolarendszer keretében tanulhattak stb.
– Vannak fiatal kutatók, akik folytatják a megkezdett munkát?
– Az utóbbi években többen végeztek például Debrecenben, de nagyon kevesen maradtak meg a néprajz területén. Mindezek ellenére vagy éppen ezért meglehetősen szkeptikus vagyok az utánpótlást illetően. Pedig ma már minden járási székhelyen van múzeum, ahol van vagy lenne lehetőség magyar kutató alkalmazására, (igaz, hogy jelenleg inkább csak papíron) két központi magyar múzeumi intézmény is van (a komáromi Duna Menti Múzeum magyar nemzetiségi osztálya, valamint a Szlovák Nemzeti Múzeum magyar dokumentációs osztálya), illetve alapítványként működik még a Fórum Társadalomtudományi Intézet komáromi Etnológiai Központja. 1989-ben alakult a néhány éve inkább stagnáló (Cseh)Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság is.

– Könyvében külön fejezetet szánt arra, mit kell még elvégezni a szlovákiai magyarság néprajzának kutatásában, milyen fehér foltokat kell felszámolni.
– Úgy vélem, a néprajznak végre utol kellene érnie magát, mert az utóbbi évtizedekben folyton fáziskésésben van. Herman Ottó a 19. század végén egy dörgedelmes beszédében figyelmeztet arra, hogy a néprajzi kutatás a 12. órában van. Nos, azóta több mint egy évszázad eltelet, s még mindig arról a bizonyos 12. óráról beszélünk, miközben állandóan visszafelé kacsingatunk, s a jelen jelenségeit nemigen vesszük figyelembe. El kellene jutni végre odáig, hogy a jelent – olyan jelenségekre gondolok itt, mint pl. az adventi koszorú, vagy a Valentin napi szokások – most kutassuk és értelmezzük. Ne várjunk vele évtizedeket, hogy aztán kemény munkával kelljen kinyomozni, mi, hogyan történt. Üdvös lenne, ha a néprajztudomány jelenkutatássá válna. Persze a történeti néprajz fehér foltjainak eltüntetésén is dolgozni kell. A Zoborvidékről pl. mindenki úgy tudja, hogy archaikus vidék, ahol mondjuk a népdalok, viselet vagy a szokások kutatásában szép eredmények születtek. Kiderült azonban, hogy talán a legtöbb fehér folttal itt találkozunk: nem ismerjük a meséit, nincs feltárva a gazdálkodása, vagy az építészete. Tennivaló tehát, lenne elegendő.

(Liszka József: A szlovákiai magyarok néprajza. Osiris Kiadó – Lilium Aurum Kiadó: Budapest-Dunaszerdahely, 2002. 542 o., 4200Ft)

KategóriaCikk