Halállal kapcsolatos hiedelmekről – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

77 éve történt a tornaljai robbantás! Kérlek segíts Te is emlékezni, támogasd a filmünket »

Halállal kapcsolatos hiedelmekről

Halállal kapcsolatos hiedelmekről

A Lilium Aurum Kiadó gondozásában a napokban jelenik meg L. Juhász Ilona Rudna I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században című kötete

A Fórum Társadalomtudományi Intézet komáromi Etnológiai Központja Lokális és regionális monográfiák című sorozatának második köteteként a Lilium Aurum Kiadó gondozásában a napokban jelenik meg a Rudna I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században című kötet. Benne a szerző, L. Juhász Ilona a vizsgált, nyelvhatár menti település halállal kapcsolatos hiedelmeit, a temetkezési szokásokat mutatja be korábbi néprajzkutatók eredményeire, illetve több mint hetven mai adatközlő tudásanyagára támaszkodva, továbbá a rudnai temető sírjeleinek, valamint a kapcsolódó út menti haláljelek részletes dokumentációját is közreadja. Az alábbiakban a könyvből, a halállal kapcsolatos hiedelmekre vonatkozó részleteket adunk közre.
A karácsonykor visszajáró halott
Adatközlőim nagyobb része úgy tudja, hogy karácsonykor és haláluk évfordulóján a halottak haza szoktak látogatni. Ilyenkor a hozzátartozók különböző dolgokat észlelnek, azt mondják, hogy olyankor olyan más a levegő a szobában, a házban. Karácsonykor sok háznál meg szoktak teríteni az elhunyt családtagnak az asztalnál, legtöbbször azon a helyen, ahol halála előtt is ülni szokott. A tányérjára többen ételt is tettek, amit otthagytak éjszakára, s csak reggel rakták el. Ez a szokás lényegében a mai napig él a faluban, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Van, aki csak a halált követő első karácsonykor, illetve az elhalálozás első évfordulóján terít meg. Egy katolikus adatközlőm a férje halálát követő első karácsonykor terített meg, és egy másik, szintén katolikus informátorom konkrét példát is felhozott:
Első karácsonykor én tetem eszcajgot amikor az uram meghalt. Neki is odatetük az asztalra a tányírt, hogy it legyen köztünk. (…) néni is emlegete, hogy ők is tetek, amikor (…) bácsi meghalt.. Meg monták, hogy akor történt is valami a tányíral, hogy valamilyen jelet adot. Hát hogy monták is, hogy it van apu.
Rekenyeújfalusi származású, evangélikus szlovák adatközlőm is hasonlóan emlékszik:
Halotam, hogy karácsonykor szoktak kirakni ételt, meg a halotnak is megterítenek, oszt szokták mondani, hogy haloták, ahogy szürcsöli az ételt. De ahoz merésznek kel leni, mer az igen rosz érzés lehet.
A fiatal házaspárral és unokáival életében együtt lakó elhunyt nagymama minden karácsonykor hazamegy, a hozzátartozók ilyenkor mindig tapasztalnak valamilyen furcsa dolgot, ahogy arról egyik fiatal, római katolikus adatközlőm beszámolt:
Nagymamama oszt viszajöt karácsonykor is, it ültünk az egészen, még apu is it vót. Mindig észreveszük, hogy karácsonykor más a levegő, olyan szelőt érzek magam körül, mintha lene it valaki. Elkísírtük aput, oszt ahogy viszagyütünk, leültünk, oszt akor, mintha kinyílt vóna az ajtó, huzat vót. Mondom is a gyerekeknek, nézétek meg, mintha kinyílt vóna az ajtó, mintha huzat lene. Ők nem mertek kimeni. Oszt utána montam …, hogy hozal nekem vizet. Kiment, oszt akor gyöt visza oszt mongya, hogy anyu, hát nyitva vót a konyhaajtó. Pedig mink bezártuk. Szóval it vót és elment. Gyöt megnézni, hogy örülnek a gyerekek a karácsonyfának, oszt elment. Karácsonykor nálunk úgy vót mindig, míg élt, hogy ő jöt be először a karácsonyfához a gyerekekel a szobába. Azóta is karácsonykor én mindig észreveszem, mintha it lene, én se hitem vóna másnak.
A halott etetése, kiengesztelése
A halott sokszor amiatt jár vissza, mert kifelejtettek valamit a koporsóból, amit nagyon szeretett volna, ha betesznek mellé. Ezért mindaddig visszajár, amíg meg nem kapja, be nem ássák a sírjába. Először Barabás Jenő 1955-ös gyűjtéséből lássunk erre egy példát:
Mikor az első uram meghalt, egész kenyér volt az asztalon megkezdve, égett a lámpa, ahogy fekszünk az ágyba, háromszor roppant az ágy. Ez másnap történt, ahogy el volt temetve. Pedig nem is itt feküdött, mert vizes volt a mi lakásunk. Imakönyvet és kenyeret néhány hétig az asztalon hagytuk és a lámpa is égett. A második férjemet mikor eltemetük, viszajött a temetés után. A fiam kérdezte, nem maradt-e itt valami apától, mert éjszaka a polcról az én tárcám leesett pedig macska sem volt itt. A cigarettatárcája itthon maradt s másnap elvittük és beástuk a sírba a feje mellé. Kaucsuk tárca volt.
A hiedelem a mai napig él, amit – nemre, korra, vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül – számtalan adatközlőm élményelbeszélése is megerősít:
Halotam, hogy egy halot azért járt mindig visza zörögni, mert a pénztárcáját akarta. Amikor bekaparták neki a sírba, már nem gyöt töbet. Mindig lerakta az edényeket a konyhába a pócról, oszt utána meg viszarakta. Mindig így zörgöt, amíg nem kapta meg, amit akart. Oszt akor megnyugodot.
A kerülő bácsinak vót egy testvére, Jutka néninek híjták, az öreglány vót, nem ment férhez. No oszt mikor meghalt, oszt eltemeték, mindig járt visza, mindig zörgöt az ablakon. Gondolkoztak azon, hogy mér zörög mindég. Hát oszt rágyötek, hogy azér, mer kiveték a fülbevalóját. Hát fogták a fülbevalót, becsomagolták egy papírba, oszt kiteték az ablakba. Regelre már nem vót ot a fülbevaló, elvite. Nem is ment oszt töbet zörögni az ablakra.
Beszélgetőpartnereim arra is tudtak példát, amikor egy újabb halott koporsójába téve küldték el egy, rendszeresen hazajáró régebbinek valamelyik ittfelejtett kedves tárgyát. Egyik idősebb, evangélikus adatközlőm édesapjának koporsójába 1950-ben egy falubeli katolikus vallású család tette be a korábban elhunyt hozzátartozójuk szemüvegét, mert mindig járt viszsza kopogni, zörögni:
Amikor az én apám meghalt, oszt akoriba a faluból F. L. bácsi járt haza kopogni, oszt amikor apám meghalt, hozták a szemüvegét ide a koporsóba beteni, oszt utána már töbet nem járt oda kopogni, mer így megkapta, amit akart.
Barabás Jenő rudnai kutatásai során 1955-ben feljegyzett egy esetet, amikor az adatközlő egy körtvélyesi tudós emberhez fordult segítségért, ugyanis az Amerikába kivándorolt és ott elhunyt testvére járt mindig vissza éjszakánként és el akarta őt vinni magával a másvilágra:
Éjszaka egyszer besurrant valaki a házunkba s végigsimított engem egy alak. Körtvélyesen volt egy tudós, az azt mondta, hogy meghalt az egyik fia anyámnak Amerikában, az igen szeretett engem s el akart vinni. A tudós megmondta, hogy mit lehet csinálni. Egy tűt el kell törni, egyik felével forgácsból csinált keresztalakot a küszöb egyik felére tűzött, a másikkal meg a másik felére s úgy a rontó nem tud bejönni. Még azt is megmondta, hogy Mihálynak hívták a testvéremet.
Halottlátók, jósok
Ha valaki tragikus hirtelenséggel vagy pedig tisztázatlan körülmények között hunyt el, a hozzátartozók – nemzetiségre és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül – jóshoz, halottlátóhoz fordultak, hogy választ kapjanak az elhunyttal kapcsolatos kérdéseikre. Az első és második világháború idején, s utána is sokan felkeresték a környékbeli jóst vagy halottlátót, hogy megtudják, él-e hozzátartozójuk, vagy pedig elesett a háborúban. A faluból leggyakrabban a gömörhorkai jósnőhöz, Czékusnéhoz jártak, akit kártyás aszony-ként emlegettek.
Olyankor mentek csak a jósnőhöz, ha a hozátartozónak titok vót a halála körül. Ha nem tuták, mi is történhetet. Vagy a katonáknál, hogy mi let a katonákal, meghaltak-e a fronton. A front után sokan mentek a horkai aszonyhoz.
Akik nem kaptak választ kérdéseikre a gömörhorkai jósnőtől, a putnoki halottlátóhoz fordultak. Egyik, evangélikus adatközlőm édesanyja is megfordult a putnoki jósnőnél:
Anyu vót a putnoki jósnőnél, oszt azt monta, hogy soha töbet nem mene ilyen helyre, ezt mindenkinek tudna ajánlani. Mer hogy azt monta neki apu, hogy ne sírjal, látod, majd meg fagyok, meg milyen nyálkás vízbe vagyo… Az aszonyok azelőt úgy öszefogtak oszt elmentek a jósnőhöz. Meg azelőt a vásárokba is vótak, de most nem halani.
Azon adatközlő, akinek fia tragikus körülmények között hunyt el, s mind a mai napig nem derítették ki, ki követte el a merényletet, szeretne elmenni egy jóshoz, jósnőhöz, azonban nincs tudomása arról, hogy manapság foglalkozna valaki jóslással a környéken. A gömörhorkai és a putnoki jósnő is elhunyt már, s a többi adatközlőmnek sincs tudomása róla, hogy ilyen képességű ember élne a környéken. Olyasmit hallottak, hogy a gömörhorkai jósnő lánya is jósolt egy ideig, de most már az sem.
A temetőről ellopott kereszt
A faluban az egyik legismertebb történet arról szól, hogy a legények fogadtak, az egyik éjfélkor behoz egy keresztet a temetőről és vissza is viszi. A legény be is hozta, azonban amikor visszavitte és szúrta be a sírba, véletlenül a surca [köténye] is alákerült, így abba szúrta bele. Mivel azt hitte, hogy a halott húzza őt lefelé a sírba, ijedtében szörnyethalt. Egy idős férfi adatközlő által elmondott változat így hangzik:
Egy legény behozta a keresztet a temetőről a síról, mer fogadást kötötek, hogy ki meri behozni. Behozta az egyik, oszt vite visza, oszt amikor szúrta be a fődbe, a surcával együt szúrta. Azt hite, hogy a halot húza lefele, hát ijetébe ot rögtön meghalt, Úgy halotam, úgy beszélték, hogy igaz vót, valóba megtörtént.
E hiedelemmonda-típus ismert az egész magyar nyelvterületen és a szomszédos, szlovák Rekenyeújfaluban is mesélik, mégpedig úgy, hogy ott történt meg az eset. Egy innen származó, Rudnára férjhez jött szlovák adatközlőm magyarul elmondott története a következő:
Nálunk azt is beszélték a fonóba, hogy a legények ecer fogadást kötötek, hogy lehozák a keresztet a temetőről. Oszt egy legény el is ment, lehozta a keresztet a temetőről, oszt utána az a fiú meg is halt, infarktot kapot, vagy mi, mer hogy ahogy ment viszavini a keresztet oszt szúrta be, a kereszt beakat a surcába, mer akor a legények surcot hortak, oszt ő azt hite, hogy húza a halot, oszt akor szörnyethalt. De, hogy ez így vót, ez igaz vót, ez így történt, mindenki beszélte.
A Rozsnyón megjelenő Sajó-Vidék című hetilap 1930-ban megjelent számában egy olyan hír olvasható, amely hasonló fogadással – a temetőről éjjel behozott kereszttel – kapcsolatos:
A babona egyik elég ritka története
Lányi rozsnyói cigány kedden egy kereszttel a vállán beállított a rendőrségre s nagy panasszal, ijedt ábrázattal adta elő, hogy padlásán sírkeresztet talált, amely borzasztó szerencsétlenséget hoz a házra. A babona szerint meghalhat gyermeke s felesége, s a csapások egész sora érheti őt. Majd a vallatás és nyomozás során megtudta a rendőrség, hogy Dancso József rozsnyói cigány fogadott Papp Máriával (Tajagos) 5 koronában, hogy ha az asszony éjjel 12 órakor a fölső temetőből elhoz egy keresztet. A botor asszony erre vállalkozott, s el is hozta a keresztet, s átadta Dancsónak azzal, hogy azt majd nappal vigye vissza. Dancsó ezt nem tette meg, hanem Lányi padlásán helyezte azt el. Innen van a nagy ügy, melyben a zárszót a bíróság fogja kimondani.
Kulcsos kisasszony
Egy másik helyi hiedelem szerint az erdőn, ahol beomlott egykori bányabejáratok vannak, meg szokott jelenni a kulcsos kisasszony. Adatközlőim több történetet hallottak, amelyek arról szólnak, hogy a Csetneki patak nevű határrészben, az ottani beomlott bányabejáratnál gyakran megjelent egy fehér ruhás nőalak. Úgy hallották, hogy ilyen esetek még a 20. század második felében is gyakran előfordultak. Azt viszont, hogy kik azok a kulcsos kisasszonyok, már csak néhány legidősebb adatközlőm tudta elmondani, ők is valamikor az idősebbektől hallották. Tehát a hiedelem szerint a kulcsos kisaszszonyok azoknak a lányoknak a szellemei, akik nagyon régen a bányába menekültek a tatárok elől. A bánya azonban rájuk omlott, mindnyájan ott lelték halálukat. Időközönként azonban megjelennek, aranykulcsot csörgetve kezükben. Ha valaki elvenné tőlük a kulcsot, akkor felszabadulnának.
Boross Marietta 1956-os gyűjtésében is találtam egy, a kulcsos kisasszonyok kilétére vonatkozó adatot, amely egy akkor 64 éves adatközlőtől származik:
A régi bányákból, amik be vannak omolva, kulcsos kisasszonyok jönnek ki és ezek azok a lányok, akik akkor menekültek a bányába, amikor a tatárok itt jártak. De beomlott a bánya és kijönni már nem tudtak. Ragyogó kulcsot azért hordanak maguknál, hogy ha valaki elveszi, akkor ők felszabadulnak. Az erdőn kínálják fel, sok ember mondta már a faluba, láttam a kulcsos kisasszonyokat, aranykulcs ragyog a kezükbe.
Mostani gyűjtésem során lényegében minden korosztályhoz tartozó adatközlőm között akadt olyan, aki ismerte a történetet:
A kúcsos kisaszony az ot vót a csetneki patakba, úgy halotam, a régi bányánál szokot megjeleni. De már úgy tudom, hogy nincs meg az a bejárat, mer hogy beszakat már. Féltek is ara meni, még napal is, de inkáb este szokták látni. Hogy olyan arany kúcs vót a kezébe, oszt azt rázta. Azt halotam gyerekoromba, hogy a tatárok vagy a törökök elől mentek be a bányába valami jányok, nem is tudom már pontosan, oszt hogy ot rájokszakat a bánya, oszt meghaltak. Ház azoknak a szelemei talán ezek a kisaszonyok. Azoknak, akik ot meghaltak valamikor. Én nem látam, de beszélték, hogy ot a csetneki patakba töben láták, meg talán azt is beszélték valamikor, úgy is halotam, hogy az erdőn is máshol. De már nem emlékszek, hogy hogy is monták akor pontosan.
A fej nélküli lovas és a fehér ló
Ugyancsak a Csetneki patak nevű határrésszel kapcsolatos egy másik hiedelemmonda is, amely szerint a régi bányából egy fej nélküli lovas szokott este kijönni fehér lovon, a fejét a hóna alatt tartva, és az arra gyalogosan elhaladó embereket kísérgetni szokta. Néhány évtizede még nagyon sokan jártak gyalogosan ezen az útszakaszon. A század első felében a rudnai bányában dolgozó rekenyeújfalusi bányászok is erre jártak. A Rekenyeújfaluból származó szlovák adatközlőm a következőképpen hallotta a történetet:
A Csetneki patakba ot a régi bánya környékén igen sokszor láták a fehér lovon a lovast. Kísérte a legényeket a Csetneki patakba, akik gyötek Újfaluba, vagy Újfaluból, meg a bányászokat is. A fehér lón egy ember vót fej nékül. Mindig monták, hogy ne menyetek ara a bányától, mer hogy ot van az ember a fehér lovon, a feje meg a hóna alat van. Mer azelőt ot nem vótak még házak az új soron, ot akor csak erdőféle vót. Oszt mindig kísérte az embereket, oszt mindig aba a bányába ment be, ami ot van a Csetneki patakba fejeb. Most már nincs meg a bejárat, mer már beszakat. Apám is mindig monta, hogy magunkba ne is menyünk, mer igen rosz érzés. Mindig ot járt, azt monták. Az ember a fehér lovon soha nem mondot semit, csak kísért. Úgy beszélték, hogy igen sokan láták, meg igen féltek sötétbe ara meni. Mer úgye azelőt a bányászok is gyalog jártak Újfaluból ide a bányába.

http://www.ujszo.com/clanok.asp?cl=22624

KategóriaCikk / Cikk / Cikk