Hol sírjaink domborulnak… – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

Hol sírjaink domborulnak…

Hol sírjaink domborulnak…

Könyv a losonci református temetőről

A rendszerváltást követően, valamikor 1990-ben vagy 1991-ben a Csemadok OT elnökségének egyik ülésén arról született döntés, hogy a társadalmi szövetség koordinálni fogja a magyarok által is lakott szlovákiai települések temetőinek rendszeres feltérképezését, a sírok és a síremlékek számbavételét, az ott található feliratok, jelek, jelképek és egyéb anyagi jellemzők írásos és képi dokumentálást. Azóta több mint tíz esztendő telt el, de a szép terv nem vált valóra. Az okokat hosszan sorolhatnánk, kezdve azzal, hogy egy ilyen nagy szabású adatgyűjtésnek akkor nem voltak meg (s talán még ma sincsenek meg) a műszaki és személyi feltételei, a szükséges anyagiakról már nem is szólva. A határozat – emlékezetem szerint – módszertani javaslatot sem tartalmazott, ami nélkül aligha lehetett volna hatékony és szakmailag is megbízható munkát végezni. Mindezt csak azért hozom szóba, mert azokban a hősi időkben jó néhány hasonló elképzelés született, s rendre zátonyra futott éppen a nem kielégítő szakmai előkészítés vagy a lehetőségek túlbecsülése miatt. A feladat végrehajtására sem jelöltek ki konkrét személy(eke)t, így azt senkinnem lehetett számon kérni.
A temetkezési szokásokról és bizonyos temetők feltérképezéséről azért időközben néhány munka napvilágot látott tájainkon, de nem a Csemadok éhisze alatt, hanem helytörténészek és néprajzkutatók (pl. Böszörményi István, Csáky Károly, Danter Izabella, Görföl Jenő, L. Juhász Ilona, Limpár Péter, Liszka József, Mácza Mihály stb.) vagy a Fórum Kisebbségkutató Intézet Ethnológiai Központja jóvoltából. Az egyik legújabb, a losonci temetőt bemutató munkát dr. Puntigán József és dr. Puntigán Tünde losonci helytörténészek jegyzik, akik szinte az utolsó pillanatban vették lajstromba a korábban szebb napokat is látott sírkert sírjait és az ott végső nyughelyre lelt személyeket. Szerepelnek a kötetben olyan adatok és felvételek is, amelyek időközben megsemmisült sírokat dokumentálnak, noha a két szerző 1998-ban kezdte és 2002-ben zárta le az adatgyűjtést. Ez a szomorú tény is, arra figyelmeztet bennünket, hogy fontos lenne mihamarabb módszeresen belefogni ebbe a munkába legalább azokon a településeken, ahol az urbanizálódás egyre nagyobb mértékben nyeli el a műemlékeket és a temetőket.
A dunaszerdahelyi Lilium Aurum és a Fórum Kisebbségkutató Intézet gondozásában – a Notitia Historico-Ethnologica sorozatban – megjelent A losonci református temető című kötet is egy alaposan megbolygatott sírkertet mutat be, amely ma már nem egyetlen felekezeté, s mint a hátsó borító szövege fogalmaz: az elmúlt évtizedek alatt szabad prédává vált a vandalizmusnak. Ezt tette, teszi teljessé a közelmúltban megkezdett újratemetkezés is, amely régi sírok és sírhelyek sorát tüntette el, köztük olyanokét is, amelyek adatait a kötet anyagának gyűjtésekor a szerzők még fel jegyezni.
A könyvben először magáról a városról, Losoncról, a város népességének, nemzetiségi arányainak alakulásáról olvashatunk, majd a losonci temetőkről és a református temetés liturgiájáról. A 4. fejezet a sírjelekkel, sírkövekkel, sírfeliratokkal kapcsolatos általános konklúziókat foglalja össze, az 5. fejezet pedig a sírkertben nyugvó fontosabb családokat, személyeket és síremlékeit veszi számba, illetve társadalmi helyzetük alapján igyekszik csoportosítani őket. A Függelék részben található Adattár 641 sír jellemzését és feliratát tartalmazza, a közel 50 felvételt számláló Fényképmelléklet egyrészt segít felidézni a temető hangulatát, másrészt olyan sírokat és sírfeliratokat rögzít, amelyek azóta már megsemmisültek.
A losonci református temetőben a magyar történelem és kultúra számos kiemelkedő személyisége alussza örök álmát (pl. Ráday Pál, Kármán József, Sükey Károly, Szabó Gyula stb.). A lélekszámában egyre apadó helyi magyarság olykor heroikusnak tűnő erőfeszítéssel igyekszik az utóor számára is megmenteni sírjaikat, síremlékeiket vagy kriptáikat, de önerőből ezt a nemes feladatot aligha tudja elvégezni. Félő, hogy az elmúlt évtizedekben teljesen elszlovákosodott városban (a 2001-es népszámlálás adatai szerint a 28 332 lakosból mindössze 3713 vallotta magát magyarnak, 1117-tel kevesebb, mint 1991-ben) már a temetők sem emlékeztetnek majd a hajdani magyar múltra.
Jóllehet, a kötet egyik szerzője sem hivatásos történész vagy néprajzkutató, munkájuk mégis szakszerű és dicséretes, s talán az is javára vált, hogy Puntigán József otthonosan mozog a számítástechnikában. Fontosnak tartom, hogy szlovák és német nyelvű tartalomjegyzék, illetve összefoglaló is szerepel a munkában, amely talán ösztönzőleg hat újabb művek megírására.

KategóriaCikk