Húszéves a Fórum Intézet

Húszéves a Fórum Intézet

SOMORJA | A szlovákiai magyar civil szféra rendszerváltás utáni történetének egyik legsikeresebb projektje a Fórum Kisebbségkutató Intézet, amely idén decemberben ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját.

A Fórum Intézet megalakulásának huszadik évfordulójáról az intézet somorjai székházában emlékeztek meg egy ünnepi rendezvényen. A rendezvényen az intézet eddigi tevékenységét mutatták be, sikerének titkát boncolgatták, és megemlékeztek az alapító igazgatóról, az idén szeptemberben elhunyt Tóth Károlyról. Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos a Szlovák Köztársaság ezüst emlékérmét adta át Öllös Lászlónak, az intézet elnökének a szervezet munkásságának elismeréseképpen.

A Fórum Intézet mára nemcsak a szlovákiai magyar tudományosság meghatározó platformjává, hanem nemzetközi szinten is megkerülhetetlen intézménnyé vált. Öllös László elnök elmondta, 1996-ban Tóth Károly ismerte fel a jogszabályok adta lehetőséget arra, hogy végre létrejöhessen a szlovákiai magyarság évtizedeken át hiányolt tudományos intézménye. Az alapkutatáson túl a Fórum később – ahogy erre előadásában Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa rámutatott – fontos társadalmi szerepet is vállalt, és a konszenzusos érdekartikulálásra törekedett, például a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szervezésével. A Fórum kutatói összmagyar viszonylatban is előkelő szakmai teljesítményt nyújtottak az elmúlt húsz évben. Szarka László történész három elemet emelt ki a Fórum sikerének titkából: a feladatalapú munkavégzést, a hálózatépítést és a többforrásos finanszírozást.

„A Fórum egy kis közösség, amely egy nagy közösséget akar szolgálni, a szlovákiai magyarságot” – mondta Simon Attila, az intézet igazgatója. Simon hozzátette, a Fórum számára fontos, hogy megtarthassa szellemi függetlenségét. Az igazgató kiemelte, az intézmény tudományos eredményei hasznos forrásul szolgálhatnak a két hazai magyar politikai erő számára is. A legfontosabb feladatnak a szakmai utánpótlás kinevelését tartja. „Ez összefügg a forrásteremtéssel is, de a generációváltás még mindig nem megoldott” – mondta lapunknak Simon. – Hiába tudunk már az egyetemeken kinevelni fiatal szakembereket, ha nem tudunk nekik új státuszokat felkínálni”.

KategóriaHír/Infomáció