Mekis D. Irodalom- és társadalomtudományi sajtószemle

Az Irodalmi Szemle

belső tagoltságában ez úgy is megnyilvánul, hogy az irodalomtörténet-írás, az esszé, a műfor?dítás-elmélet és az irodalomtudomány műfajába sorolható szövegek szinte átszövik minden részét, s természetesnek tűnően alkotják a lap gerincét; a tartalomjegyzék szerint külön blokkot már csak a könyvkritikák és recenziók kaptak, s természetesen ezek is a fentiek tartományát erősítik.

A legnagyobb terjedelmű, de ettől függetlenül is hangsúlyos tanulmány Mekis D. János összefoglaló dolgozata a Cselényi László-költészetről, mely már hasznosítja e poézis közelmúltbeli újraértékeléseinek tapasztalatait, s részint a friss Cselényi-monográfia megállapításait is. Sánta Szilárdnak a szlovákiai magyar irodalom (mint olyan) kapcsán írt dolgozatából a lehető legjobb helyen és kellő terjedelemben idézi: „Minél inkább ellenszegülünk neki, konferenciák témájává választjuk, körüljárjuk, megpróbáljuk újradefiniálni, alkategóriákra osztjuk, elhatároljuk, annál inkább erősödik. És ez egyáltalán nem biztos, hogy baj.”

Alabán Ferenc tanulmánya (A valóság generációs emlékezete) a kisebbségi s ezen belül a szlovákiai magyar alkotók és életművek időnek kitett, változó irodalomtörténeti s a szlovákiai magyar irodalom mint fogalom megítélését foglalja össze, ennyiben a Mekis D.-ta?nulmány Helyzet és kontextus fejezetének szélesebb összefüggéseket felvető társa. Meg abban is, ahogy a minél tágabb körű értelmezéslehetőségek mellett érvelve (és ennek dacára) ugyanazt a – „posztmodern”-nek tételezett – felfogást vélik inproduktívnak.

„A szokásos falusi munkák közül csak egyre nem vagyok haj?landó:” – a mondat (befejezésével együtt) Philosztratosznak az 59. levele (Egy hölgyhöz; Polgár Anikó fordtásában) végén olvasható, ez meg abban a kis csokorban, melyet a Szemle Polgár Anikó tanulmányához csatolt. Ez is, miként a Mekis D.-ta?nul?mány, aktuális könyv értelmezése, fogódzó és összefoglaló (Philosztratosznak a közelmúltban megjelent Erósz szárnyai című könyvéhez), számos szemléltető idézettel, természettudományos érdeklődést is kielégítő adalékkal. Az Erósz szárnyai (Philosztratosz szerelmeslevelei) című munka előbb a levelek szerzőségének kérdését elemzi és tisztázza, majd néhány motívumukat (ezek közt: szakállpelyhedzés és hajgyilkosság!) s retorikai és mitológiai alaptételüket említi.

Vittorio halhatatlansága címmel Csehy Zoltán Madarász Imre könyvét (Halhatatlan Vittorio) ismerteti: a tanulmánykötet Vittorio Alfieri tizennyolcadik századi olasz költő hatástörténetét, kultuszát, utóéletét, katalizáló szerepét követi nyomon, a szerző korábban megjelent Alfieri-monográfiájának mintegy kiegészítéseként.

A lapnak ugyanebben a (kritikai) fertályában rendszeresen publikáló, türelmes és jó olvasónak bizonyuló Szalay Zoltán Juhász János Pókhálóban című regényének újrakiadását recenzálja. (Az 1956-ban Budapesten, a Szépirodalminál kiadott könyv ezúttal Juhász Dósa János utószavával, rövidített, szerkesztett változatban jelent meg.) Szalay Zoltán a művet helyenkénti túlírtsága ellenére sikerült szatírának tartja. Nyelvezetére nem tér ki, pedig a különös szerzőjű (Ján Hvozdíkot rejtő) különös munkának ez a regisztere sem nélkülözi (olvasatként legalábbis) a szatirikus elemet; a regény (eredeti változata) ezzel a mondattal kezdődik: „Amikor dr. Chudy Jaroszláv, prahai ügyvéd, Piestyanyban leszállt a prahai gyorsvonatról, két vadonatúj, de szerényebb méretű útibőröndjét a fürdőigazgatóság autóbuszának a kísérőjére bízta.”

A Kalligram

májusi számának szépirodalma Tőzsér Árpád négy versével indul; Az élet méze című regény újabb részletével és egy hozzá tartozó Pályi András-beszélgetéssel (Jósvai Lídia); egy sor Raymond Carver-kisprózával (Gárdos Júlia fordításai), s jön Borges.

Ő, Borges a központi összeállítás alanya és tárgya, néhány verse és egy esszéje (Imreh András fordításai) – s hat, a rövid interpretáció hatféle technikáját bemutató dolgozat: Bartók Imréé (Borges könyvtáráról), Wirágh Andrásé (Hagyományrombolás – hagyományteremtés. Jorge-Luis Borges: Három Júdás-változat), Nádor Zsófiáé (Tlön furcsa hurkai. Narratív paradoxonok Borges Tlön, Uqbar, Orbis Tertius című novellájában), Lovas Borbáláé (Les objets trouvés, avagy Borges dekonstruktivista olvasásának kísérlete Az aljasság világtörténete című novellasorozatban), Krusovszky Dénesé (Nagybani bűnözők. Borges és Eastman) és Földvári Józsefé ([Vissza]élés az írással. Lazarus Morell kapcsán). Borgesen kívül az öt szerzőt (ez a lapalji kis szócikkekből derül ki) még valami összeköti: fiatal koruk, mind huszon-egynéhány évesek.

„Nem az a nap vonul be a történe??lembe, amelyen a szász elmondta nevezetes szavait, hanem amelyen egy ellensége megörökítette azokat” – mondja Borges A történelem szemérmessége című esszéjében. „Tele vagyunk hamisítványokkal – idézi őt Bartók Imre –, s hozzáteszi: – Újabban a könyveink is tele vannak hibákkal.” Wirágh András egy felvetése: „Külön tanulmány témája lehetne a Borges-szövegek fordítása, illetve ennek nehézsége és lehetet?lensége.” Nádor Zsófia jegyzi meg a Tlön… novella rejtett megfeleléseiről, Tlön és a hrönök kapcsán: „Egyébiránt még szorosabb analógiák is találhatóak a Tlönről szóló szövegek és a hrönök között: egyrészt Tlön maga is hrön…” Lovas Borbála öt fejezetre bontva tárgyalja Az aljasság világtörténete című novellasorozatot: A nyomok; A novellák; Legenda és valóság; Valószerűség és fantasztikum; A nevek. Krusovszky Dénes ugyanezt a novelláskötetet s kiemelten egy darabját (Monk Eastman, a nagybani bűnöző) a metafikció és a krimi felőli olvassa. Földvári József a Lazarus Morell, a szörnyű?séges megváltó című Borges-novellát elemezve a hagyomány (és Mark Twain mint hagyomány) meg az ettől való elkülönülés, elhatárolódás kérdéskörét vizsgálja, meggyőző szemléletességgel: „Az intertextualitás sajátosságát és az interpretációt nem ismerő olvasó – hogy idevágó metaforával éljek – olyan rabszolga, akit többször átvernek és eladnak.”

A francia Guillaume Metayer-nek (1972) a Borges-blokkot követő tanulmánya Kemény István költészetéről (Bárdos Miklós fordításában) több szempontból is fontos adalék, közlését indokolja, hogy eddig csak Szávai János webnaplóján volt olvasható. Günter Figal tanulmánya (Modernitás; Kelemen Pál fordítása) pedig alapmunka. A kritikarovatban Darabos Enikő az Éltem című Pályi-kisregényt elemzi (Állati szex, szörnyű öröm – nemi [v]iszonyok az Éltemben) – nemcsak a címében felvetett szempontokra összpontosítva, s olyan élvezetes szövegközelségben, mely a mű újraolvasására sarkall.

A Fórum Társadalomtudományi Szemle

idei első száma mintegy kétszáz oldalon nyolc tanulmányt közöl, ezeket két rendezvényértékelő (Kontra Miklósé a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának legutóbbi konferenciájáról és Liszka Józsefé a szegedi IX. Közművelődési Nyári Egyetemről) s egy könyvismertetés egészíti ki: Majtényi Balázs A nemzetállam új ruhája című könyvét Öllös László recenzálja.

Változások Magyarország és a kisebbségi magyar közösségek viszonyában (Kisebbség- és nemzetpolitika az uniós Közép-Európában) címmel Bárdi Nándor és Szarka László a Kárpát-medencei magyarok kapcsolat- és viszonyrendszerének az utóbbi tíz-egynéhány évben bekövetkezett változásait veszi sorra és összegzi, különös tekintettel Magyarországnak a határain túli magyar közösségekre gyakorolt hatására. („A határon túli magyarság kérdése nagymértékben alárendelődött a magyarországi pártpolitikai viszonyoknak. Nem a határon túli magyarok problémái, hanem a hozzájuk való viszony temati?zá?lódik.”)

Štefan Šutaj és Sápos Aranka tanulmánya (A magyar kisebbség Szlovákia politikai életében) a 2007-ik év politikai és társadalmi-szervezeti megnyilatkozásai alapján elemzi a szlovákiai magyarok oktatási és kulturális helyzetét, az aktuális szlovák–magyar viszonyt, a szlovák–magyar államközi kapcsolatokat, valamint az MKP-beli változásokat.

Nemzeti harc és támogatás a magyarországi magyarságpolitikában címmel Öllös László a rendszerváltozás utáni Magyarország magyarságpolitikájának társadal?mi és ideológiai mozgatórugóit vizsgálja. („A saját kisebbségi elitet kívánó magyarországi támogató elsősorban a politikai hatékonyságot kéri számon az általa támogatott kisebbségi vezetőkön. Politikai hatékonyság alatt mindenekelőtt a magyarországi partner iránti hűséget érti, valamint annak képességét, hogy a szervezet, illetve az adott személy meg tudja-e jeleníteni a magyar kisebbség nemzeti veszélyeztetettségét a magyarországi közvélemény előtt…”)

Mária Homišinová tanulmánya (Magyarországi szlovákok és szlovákiai magyarok. Empirikus elemzés a nemzeti identitás szerkezetéről) a két kisebbség etnika szerkezete közti különbségeket és közös jellemzőiket taglalja. Anna Jurová tanulmánya (A szlovákiai romák Csehszlovákiában az 1945 és 1947 közötti időszakban) az eddig kevéssé feltárt történelmi fejezet, a második világháború utáni romaellenes intézkedések fontos, tényfeltáró adaléka. („…nyilvánvaló volt az egyes hatóságok romákkal szembeni közömbös magatartása, ellenszenve és elutasítása…”

Popély Árpádnak az áttelepítésre kijelölt szlovákiai magyarok névjegyzékeivel kapcsolatos kutatásaiból már adott ízelítőt lapunk Szalon melléklet, a szerző most összegző jelleggel adja közre A csehszlovák–magyar lakosságcsere és az áttelepítésre kijelölt szlovákiai magyarok névjegyzékei összefüggésében feltártakat.

Tóth Ágnes a második világháború utáni dél-dunántúli etnikai változásokkal foglalkozik Elűzött svábok, betelepített bukovinai székelyek című tanulmányában. A Baranya Megyei Levéltár kutatásain alapuló munka sokat idéz a nevében is figyelemfelkeltő Népgondozó Hivatal irataiból. („A sváb kérdés megoldásánál feltétlenül figyelembe kell venni azt, hogy nemcsak kifejezett volksbundisták ártottak a magyar földteleneknek, hanem azok is, akik kifejezetten nem mutatták ezt, de titokban annál ártalmasabbak voltak.” – Az utasítás a korszellemet is nagyon frappánsan megragadja.)

Bányai Viktória és Kormos Szilvia táblázatokkal és fényképmelléklettel gazdagon illusztrált dolgozata Alsó- és Felsőszeli egykori zsidó népességének múltját eleveníti föl: a két településen valaha élt kétszáznegyven fős zsidó közösségre mára már csak a két lepusztult temetőjük emlékeztet. (cs.g.)

Pécuchet kudarcai…

Flaubert állítása szerint művének az volt az egyik célja, hogy áttekintsen minden modern eszmét; ellenfelei pedig azzal érvelnek, hogy maga az a tény, hogy két bolondra bízza ezt az áttekintést, teljességgel érvényteleníti az eredményt. Ha valaki ezeknek a bohócoknak a szerencsétlenkedéséből vonja le azt a következtetést, hogy hiábavaló minden vallás, tudomány és művészet, az csupán egy szemérmetlen szofizmát vagy olcsó szemfényvesztést tár elénk. Pécuchet kudarcai nem jelentik Newton kudarcát.

Borges: A Bouvard és Pécuchet védelmében (Scholz László fordítása)