Kihívás előtt – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

Kihívás előtt

Kihívás előtt

Az „értelmiségi” fogalma modern és – lényegileg – európai fogalom. Az olyan embert jelöli, akiben három tulajdonság, képesség egyesül: a magas szakmai színvonal, az erkölcsi függetlenség és a társadalmi elkötelezettség. Az értelmiségi tehát a szellemi élet adott területén korának szintjén van. Döntéseiben mindenek-előtt a szakszerűség vezérli, ezért elsősorban saját lelkiismeretének felel, álláspontjai helyességéért vállalja a felelősséget a politikai hatalommal, illetve a közvéleményben uralkodó nézetekkel szemben is. Valamint felemeli hangját, ha társadalmi visszásságot lát, és felelni igyekszik korának kihívásaira, minthogy tudja, a szakmai felkészültség felelősséggel is jár.

Az értelmiségi tehát mindenekelőtt saját álláspontjai helyességéért felel, akkor is, ha azok az adott pillanatban kellemetlenek. Gyakran az idő mutatja meg, igaza volt-e, s ha igen, mennyiben. Egy értékhez azonban neki sincsen kulcsa: az igazsághoz. Az értelmiségi nem uralója az igazságnak, ő is tévedhet, de feltétlenül az igazság szabad szellemű keresője. Ám éppen az adja erejét, hogy a tévedés lehetőségének tudatában van, emiatt követeli a szellem szabadságát. Tudja, csak a szabad gondolkodás, véleménycsere és kritika csökkentheti a tévedés esélyét. Ellenben a tévedhetetlenség hangoztatása biztos tévedést jelent.

Most történelmének egyik legnagyobb kihívása előtt áll a szlovákiai magyarság, hiszen az EU-belépés következményei ma alig láthatóak. Esélyeit azonban felsorolhatjuk, s a lehetséges pozitív és negatív következményeivel kapcsolatban is feltehetünk pontosan, nyíltan megfogalmazott kérdéseket. A mai párkányi konferenciának ez volna az elsőrendű feladata, hiszen a szlovákiai magyarokat segítő politikai és társadalmi cselekvési programoknak átgondolt elképzelésekre kell épülniük. A történelem ugyanis nem vár.

KategóriaCikk