Koalíciós kérdőjelek és lehetőségek – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

77 éve történt a tornaljai robbantás! Kérlek segíts Te is emlékezni, támogasd a filmünket »

Koalíciós kérdőjelek és lehetőségek

Koalíciós kérdőjelek és lehetőségek

Kérdéseinkre Öllős László politológus, a Fórum Intézet elnöke válaszol

Kérdéseinkre ÖLLŐS LÁSZLÓ politológus, a Fórum Intézet elnöke válaszol

Dzurinda miniszterelnök fűhöz-fához, függetlenekhez és ellenzékiekhez is kapkod, hogy megőrizze kormányának működőképességét. Mintha ebből az igyekezetből kiveszett volna minden erkölcsiség. Szlovákiai viszonyok között milyen távon tartható az ilyen politika?
– Azt hiszem, úgy nem fogalmazható meg a probléma egészen pontosan, hogy kiveszett belőle minden erkölcsiség. A politkai erkölcs, mint tudjuk, eltér a mindennapok vagy más életterületek erkölcsiségétől. Dzurinda, miután a kormánykoalíció elveszítette formális többségét a parlamentben, nem utolsósorban azért, mert az ő pártjából, az SDKÚ-ból több képviselő is kivált, akik Szabad Fórum néven új pártot is alapítottak, úgy ítéle meg a helyzetet, hogy mivel az éppen az ő pártjából kiváltak nélkül nem tud parlamenti többséget kreálni, megpróbál valamilyen ellensúlyt találni velük szemben, olyat, amellyel nem lesz kiszolgáltatva nekik minden egyes törvény elfogadásánál. A többi már inkább matematikai kérdés, amely úgy fogalmazható meg, hogy kik vannak még elegen a parlamentben ahhoz, hogy segítségükkel többséget lehet elérni, illetve kik lennének erre hajlandóak. A Smer és a kommunisták nem mutattak hajlandóságot, motivációja az ilyen viselkedésre csak Mečiar pártjának volt. Ez a motiváció két elemből tevődik össze. Az egyik, hogy a párt a külföld előtt akarja magát elfogadtatni, s ennek látta jó esélyét, ha a fennálló kormányt különféle esetekben demonstratíve támogatja. A másik pedig, hogy a párt számos tagja ellen indult eljárás, és Mečiar nyilván feltételezte: ezek a különféle politikai huzavonák kapcsán befolyásolhatók lesznek. A koalíciós többség érdekében Dzurinda ebbe a játékba ment és megy bele egyre jobban.
Mit jelent mindez a választópolgár szempontjából?
– A választóknak majd azt kell eldönteniük két év múlva, ami különben még nagy idő, hogy hova fejlődhet ez a dolog. Megjegyzem, hallgatólagosan a kormánykoalíció többi tagja is elfogadta ezt az egyezkedést, hiszen tartani kellett attól, hogy különben, az ellentétek túlzott kiéleződése esetén megbukhat a kormány. A „hova juthatunk így” kérdés vonatkozásában már vannak negatív jelzések. Például az, hogy a következő kormánykoalíciónak már formálisan is tagja lehetne a Mečiar-féle HZDS. Ennek sokakat el kellene gondolkodtatnia, nem utolsósorban annak az SDKÚ-nak a szavazóit is, amely annak idején a Mečiar-ellenes koalíciót vezette. Nem lehet nem észrevenni, hogy ennek a viselkedésnek vannak a koalícióban idegességre okot adó vadhajtásai is. A legfontosabb közülük az, hogy a kormánykoalíció egyes pártjai olyan esetekben, amikor partnereikkel nem egyeznek meg, hajlandóak együtt szavazni az ellenzékkel. Valójában most ez ad okot aggodalomra, mert lazítja a kormánykoalíciót. Ráadásul a sokadik választási ciklus után most már állítható, a kománykoalíción belüli nagy feszültségek és viták nem arra késztetnek sok választót, hogy az egyik kormánypárttól a másokhoz menjenek, hanem az ellenzékhez. Megjegyzem, hogy, ha most lennének parlamenti választások, a közvélemánykutatások eredményei szerint a jelenlegi kormánykoalíció pártjai nem tudnának hatalmon maradni a HZDS nélkül. A Smer, a kommunisták, valamint a parlamentbe alighanem visszakerülő SNS támogatására ugyanis aligha számíthatnának. Persze a választások nem most, hanem két év múlva lesznek.

Az MKP igyekszik érvényesülni ebben a bizalmatlanságtól terhes koalíciós közegben. Véleménye szerint kihasználja a kínálkozó lehetőségeket?
– A parlamenti demokrácia a többségi elvre épül. Összeáll a szavazó képviselők ötven százaléka plusz egy, és a döntés törvénnyé válik. Ez alól csak azok a düntések kivételek (az alkotmányos erejűek), amelyek nagyobb többséget igényelnek. Az olyan döntések dolgában, amelyek egyszerű többséget követelnek, az MKP ebben a megbízatási időszakban nem áll rosszul. Gondoljunk a magyar egyetemre vagy a nevesítetlen földekre és arra, hogy az eddigi költségvetési viták során sem tudtak az MKP-val kiszúrni. Ugyanakkor nem sikerült módosítani néhány tételt azok közül, amelyek a magyarságot nyomasztják, például a területi átszervezést vagy a nyelvhasználati törvényt. Még nem tartunk ott, hogy a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartájából fakadó kötelezettségeit az ország a gyakorlatban is teljesítse, nevezetesen, hogy megszülessenek azok a rendelkezések, amelyek formálisan, szabályozottan is lehetővé tennék a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát. És vannak alkotmányos jelentőségű ügyek is, amelyek semmiféle előrehaladást nem mutatnak. Különben ezt a sort még nem zárhatjujk le, hiszen két alapvető, bennünket érintő törvényjavaslat most kerül majd a parlament elé. Az egyik a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról, a másik a kisebbségek egészéről fog szólni, s remélhetőleg magában foglalja majd az önkormányzatiság elemeit is. Ezt az egyenleget tehát inkább a választási ciklus végén lehet megvonni.
Egy országnak azonban, mint azt a jogfilozófusok pontosan tudják, nemcsak írott, hanem íratlan alkotmánya is van. Arra az alkotmányos értékrendre gondolok, amely az emberekben él. Ha a velünk kapcsolatos, a kilencvenes évek közepére jellemző szlovákiai közvéleményt összehasonlítjuk a maival, jelentős előrehaladást, pozitív változást tapasztalunk. Ma már nem lehet a szlovákokat magyar veszéllyel ijesztgetni annyira, mint az elmúlt évtized közepe táján. Nem válthatók ki annyira erős indulatok, mint akkoriban. Ma már sokkal többen viseltetnek bizalommal a magyar politikusok és közismert személyiségek iránt, mint akkor. A szlovák politikusok részéről nagy volt az aggodalom, ha a magyarok javaslatai közül ezt vagy azt elfogadjuk (például a magyar egyetem megalapítását vagy a kisebbségi nyelvek chartáját), választóink elfordulnak tőlünk. Nem fordultak el. S ez nagyon fontos a szlovák politikusok biztonságérzete szempontjából.

Azért ők sem bíznak mindent a választók spontán belátására. A Nyitrai és a Nagyszombati megyében például már szervezik a szlovák pártok nagykoalícióját azzal a nem titkolt céllal, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon háttérbe szorítsák az MKP-t…
– Az ilyen törekvések sikere vagy kudarca nem utolsósorban az érintett megyék önkörmányzati tevékenységének is függvénye. Kérdés, a magyar önkormányzati képviselők mennyire késztetik a szlovákokat arra, hogy egy csapatba römörüljenek. Kérdés, kínálnak-e nekik olyan teret, amely fölöslegessé teszi az ilyen igyekezetet. Meglehet, ez a szervezkedés esetleg taktikai nyomásgyakorlás, amelynek más céljai vannak.

Milyen célokról lehet szó? Esetleg arról, amiről ön is nyilatkozott a Sme-nek, hogy a nemzetiségi alapon összeállított regionális kormányok kiélezik a feszültséget ezekben a téréségekben, s az befolyásolja majd a jövendő kormánykoalíció létrehozását is köztársasági szinten?
— Az politikai tömörüléseknek a másik ellen folytatott kampány során bírálniuk kell ellenfeleik sajátosságait. Ha a sajátosságok meghatározó része a nemzeti hovatartozás, akkor ez a kérdés, a helyzet logikájából következően, óhatatlanul kampánytémává válik. Tehát az elsősorban nemzeti alapon szerveződő politikai tömörülések vitája nemzeti vita alakját ölti, s ez számos veszélyt rejt magában. Az egyik, hogy aligha állítható meg regionális szinten, hanem az országos politikára is hatással lesz. Egyébként nyilvánvaló, hogy a nemzeti retorika felerősödése a következő parlamenti választások előtt nem a mostani szlovák kormánykoalíció pártjai malmára hajtaná a vizet.

Újabban cinikusan még az a HZDS is felhánytorgatja a magyar párt „etnikai jellegét”, amely a magasabb parlamenti küszöböt megszabó választási törvénnyel 1998-ban közvetlenül kierőszakolta a magyar pártok egy pártba tömörülését. A politikában minden gyalázat taktikának minősül?
– Annak idején éppen a szlovák sajtóban mutatott rá több kommentátor, hogy a HZDS szándéka ezzel éppen a nemzeti veszélyérzet fokozása volt. 1998-ban ez nem volt elég. Hogy most mire lesz elég ez helyzet, az nem utolsó sorban a nyilvánosság józanságától, s így persze a sajtótól is függ.

Mit tehet az MKP ebben a parnerek nagyobb összefogását mutató helyzetben pozícióinak megvédése érdekében?
– Mindenekelőtt olyan politikát kellene folytatnia partnerei irányában, hogy valódi választási lehetőség elé kerüljenek. Erre mostani közgyűlésen történ is kísérlet. Továbbá ügyelnie kellene rá, hogy regionális politikája az ott élő szlovákok számára is szimpatikus legyen, és törődnie kellene saját népszerűsítésével körükben. S végül, de nem utolsósorban, a magyar választók megelégedéséért is meg kell dolgoznia. Az utóbbi választások alacsony részvételi arányai a túlnyomóan magyar többségű vidékeken, jelzésértékűek.

Váltsunk témát. Véleménye szerint a most jóváhagyott reform valóban segít az egészségügynek?
– Nem ismerem eléggé az egészségügy területét, de azt biztosan állíthatom, hogy az eddigi rendszer nem működött. Azt is gondolom, hogy az egészségügyet legalább részben privatizálni kell. Ugyanakkor szükségesnek tartom, hogy az állam fenntartsa a bizonyos mértékű beavatkozás lehetőségét azért, mert megtörténhet, hogy egy csak piaci alapon működő egészségügy nem nyújt hatékony szolgáltatást olyanoknak, akik nem tudnak megfelelni a piaci kereslet-kínálat pillanatnyi állásának, mert nincs elég jövedelmük. Az én értékrendem szerint az állam egy közös vállalat, amelyben mindannyian részvényesek vagyunk, ezért elvárhatjuk tőle, hogy alapvető biztonságunkról gondoskodjon. Ugyanakkor ez nem választható el az egyéni felelősségtől. Azok iránt, akik bár tehetnék, mert nem öregek, nem betegek, de semmit sem tesznek az ügy érdekében, jegy nélkül utaznak potyautasként mások vonatán, azok iránt nincs szolidaritási kötelességünk.

Az ellenzék azt mondja, ez a reform jobboldali. Ön is így látja?
– 1989 után Közép- és Kelet-Európában a politikai pártszerkezet nem a klasszikus nyugat-európai pártstruktúrák mentén alakultak ki, noha formálisan olyan arculatot öltöttek. Az alapvető kérdés az volt, akarom-e a politikai és a társadalmi rend megváltoztatását, vagy nem, és a vita a transzformáció részleteiről szólt. Adottakká váltak bizonyos lehetőségek, s nekünk azokon belül kell mozognunk, ha nem akarunk egyes dél-amerikai országok útjára tévedni, amelyekben elszabadult az infláció és zűrzavarossá vált a politika. A pártpolitikai kristályosodás, amely idomulást jelent a bevett nyugat-európai eszmeáramlatokhoz, még eltart egy ideig.

Az MKP a napokban tartotta kongresszusát. Ön szerint a beszámolóban mi volt több, kritika vagy dicséret?
– Ez a kongresszus elsősorban az alapszabály néhány kérdésével foglalkozott. A belső pártélet ugyanis több tekintetben akadozik. Vannak alapszervezetek, amelyek nem engednek belépni új tagokat, néhol nem tudják lezárni a belső vitákat, és előadódnak regionális csetepaték is. Ezt szeretnék rendezni. Azt mindenki látja, hogy a párton belüli döntéshozó mechanizmusok néha bizony döcögnek, egyes érdekcsoportok itt-ott dominálókká váltak, amit a többiek erősen nehezményeznek. Mindebből olyan nehézségek alakulhatnak ki, amelyek még nagyobb bonyodalmakhoz vezethetnek. Ugyanakkor ez a közgyűlés olyan időszakban ült össze, amikor nincsenek közeli választások, amikor a kormány minden nehézsége ellenére aránylag stabil, tehát megvolt a lehetősége annak, hogy a párt elkezdejen egy részletes programon gondolkodni. Sajnos, erről most lekésett, mert a programot vitának kellett volna megelőznie, s ehhez legalább egy fél évre van szükség.

Tehát mi volt több a beszámolóban?
– Én többre tartom az értékelő kritikát. Egy dicsérettel teli kampányközgyűlésnek, amely mozgósítana, most nincs értelme, mert nincsenek a közelben választások. Mivel optimális politikai állapot nem létezik, én mindig egy szakmailag megalapozott, kritikus kongresszust tartok helyesnek, ahol felmérik, mit lehetne az eddiginél jobban csinálni.

KategóriaCikk / Cikk / Cikk