Beszélgetés Fazekas Józseffel a Fórum Társadalomtudományi Szemle tíz évéről

Tízéves fennállást tudhat maga mögött a Fórum Társadalomtudományi Szemle. A lap egyre gazdagodó olvasótábora talán el is várt volna valami ünnepi megemlékezést. A folyóiratról főmunkatársával, Fazekas József esztétával beszélgetünk.

Az ünneplés elmaradt. Vajon miért?

Mert meggyőződésünk, hogy nem ünnepelni, hanem dolgozni kell. Az elmúlt tíz év számbavétele, értékelése, a tanulságok levonása, az újabb feladatok kijelölése, ha úgy tetszik, a következő tíz év megalapozása, előbbre való az ünneplésnél. Tíz év legfeljebb némi bizakodásra, reményre adhat okot.

Az évforduló alkalmából a lapot a neves magyarországi társadalomkutató, Voigt Vilmos elmélyült, észrevételekben gazdag és elismerő megállapításokat tartalmazó elemzésnek vetette alá. Így ír: a lapot „kiemelten eredményes, magas színvonalú, következetes folyóiratnak tartom, amely bármely ország bármely közegében példamutató lenne”, s így folytatja: „A Fórum értékéről az egész magyar társadalomtudományi folyóiratpiacon olyan jó a véleményem, hogy ide sem merem írni, nehogy magamra haragítsam a konkurenciát. Legfőbb erénye: állandó és stabil, pontosan az, aminek lennie kell.”

Egy tudományos folyóirat kiadása, folyamatos megjelentetése – az ehhez szükséges anyagi eszközökön túl – elsősorban megfelelő szellemi hátteret, kutatói bázist feltételez. S jóllehet a kutatás feltételeinek megteremtése terén folyamatos nehézségek, fennakadások vannak, a szlovákiai magyar tudományos élet a rendszerváltást követő húsz év alatt fokozatosan kibontakozott, kialakította sajátos profilját, kidolgozta kutatási programját. Az 1996-ban megalakult Fórum Intézet három évvel később részben erre a szellemi háttérre alapozva indította meg a folyóiratot. A lapot a kisebbségi kérdés tudatos felvállalása során ugyanakkor az e téren tapasztalható több évtizedes lemaradás behozása is motiválta. Mivel az akkorra kialakult folyóirat-struktúra, elsősorban az Irodalmi Szemle és a Kalligram az adott témakört nem tudta maradéktalanul lefedni, úgy éreztük, itt az ideje egy olyan folyóirat megindításának, amely épp erre koncentrálva nem csupán a múltban felhalmozott értékes anyagok publikálásával, hanem az éppen fellendülőben levő szlovákiai magyar társadalomtudományi kutatás számára is teret adva képes ezt a feladatot betölteni. Megítélésem szerint ugyanis a kisebbségi látószög érvényesítése a társadalomtudományi kutatásokban – így a szlovákiai magyar társadalomtudományi kutatásokban is – azt a nélkülözhetetlen, sajátos többletet jelenti, amelynek feltárása fontos feladatunk, s ezt helyettünk mások nem fogják elvégezni. Sarkítva fogalmazva azt is mondhatnám, hogy ez a mi igazi „testre szabott” feladatunk. A sokrétű magyar–szlovák–cseh viszonyrendszer ismeretében a szlovákiai magyar tudományos élet árnyaltabb, hitelesebb képet tud rajzolni a gyakran leegyszerűsített, mert még jórészt feltáratlan, illetve előítéletekkel terhelt szlovák–magyar kapcsolatokról, szellemi törekvésekről.

Ehhez nyilván az intézményi háttér megteremtése elengedhetetlen volt.

A szlovákiai magyar tudományos élet megteremtésére tett erőfeszítése egyidős a szlovákiai magyarsággal. Az 1918-ban új hazába került szlovákiai magyarság több okból sem volt képes megszervezni tudományos életét. Egyrészt az államfordulat után a régi közhivatalnoki réteg tömeges Magyarországra való költözése, illetve a hűségesküt megtagadók Csehszlovákiából való kiutasítása, azaz az értelmiségi réteg meggyengítése miatt, másrészt pedig azzal, hogy a szlovákiai magyarság sokkal erősebben kötődött az anyaországhoz, Budapesthez, mint például az erdélyi, amely a nemzet centrumától távolabb élve az évszázadok során kialakította a maga önálló – vagy legalábbis a szlovákiai magyarokénál önállóbb – életét annak intézményrendszerével együtt. A kommunizmus évtizedei alatt pedig a felnövő szlovákiai magyar értelmiségi rétegnek nem adatott meg, hogy tudományos intézményrendszerét kiépítse. Csupán az 1969-ben megalakult Madách Kiadót és az 1958-tól megjelenő Irodalmi Szemlét említhetjük a szlovákiai magyar szellemi élet központjaként, műhelyeként, ahol – a kommunista rendszer engedélyezte keretek között, gyakran azzal dacolva – kisebbségi életünk legfontosabb eseményei zajlottak, lehetővé téve az egyéni, nem pedig az intézményes szlovákiai magyar tudományos kutatások eredményeinek közzétételét.

És mi a helyzet ma?

A tudományos élet kiépítésére csak a rendszerváltás után kerülhetett sor. Az akkor megalakult szlovákiai magyar tudományos műhelyek közül sok mára megszűnt, illetve tudományos ismeretterjesztő munkát végez. Ma a legfontosabb szlovákiai magyar tudományos műhely a somorjai Fórum Intézet, amely szakképzett munkatársakkal, jól átgondolt, hosszú távú kutatási programmal és megfelelő infrastruktúrával rendelkezik. A Fórum Intézet mellett a szlovákiai magyarság legfontosabb szellemi műhelye a Kalligram Kiadó, amely a könyv- és lapkiadás kapcsán vált a közép-európai, elsősorban szlovák–magyar szellemi együttműködés otthonává. Kívánatos lenne, hogy a jövőben az ebben a témakörben érintett állami felsőoktatási intézményeink is jobban tudatosítanák: kisebbségi közegben az értelmiségi lét eleve pluszfeladatok elvégzését feltételezi és kívánja meg, s az egyén annyit ér, amennyit belőle a közösség hasznosítani tud, mert közösség nélkül az egyén identitása elvész. Talán nem véletlen, hogy a felsőoktatási intézmények azon dolgozói, akik a szlovákiai magyar szellemi életben fontos szerepet töltenek be, valamilyen módon vagy a Fórum Intézethez, vagy a Kalligram Kiadóhoz kötődnek.

Az 1989 előtt politikai-ideológiai okokból meg nem jelent kéziratok, könyvek kiadása a rendszerváltást követően megkezdődött, hiszen amikor téged 1989 decemberében a Madách Kiadó dolgozói titkos szavazással a kiadó főszerkesztőjévé választottak, azonnal hozzáláttatok ezek megjelentetéséhez.

A szlovákiai magyar könyvkiadás mindig is szálka volt a hatalom szemében. S ez nem véletlen, hiszen a társadalom legnagyobb lázadói mindig az írástudók, művészek közül kerültek ki. A szlovákiai magyar könyvkiadással kapcsolatban a történelmi hűség kedvéért hozzá kell tennem, hogy az igazi „áttörés” már 1989-ban megkezdődött, amikor sok-sok utánjárás után megjelent a szlovákiai magyarság demográfiai fejlődését bemutató kötet, Gyönyör József Államalkotó nemzetiségek című könyve, melynek felelős szerkesztője lehettem. A rendszerváltást követően pedig sorra jelentettük meg az indexre tett könyveket, amelyek közül talán a legnagyobb meglepetést Fábry Zoltán 1945–1948 között vezetett titkos naplója, az Üresjárat keltette. Azt is el kell mondani, hogy az 1989 előtt meg nem jelent, az „asztalfióknak” írt kéziratok száma jóval kisebb volt, mint ahogy azt eredetileg feltételeztük. Vagyis a politikai nyomás az öncenzúra formájában is éreztette hatását.

Két év után azonban felmondtál a Madách Kiadóban, és a Kalligram Kiadó főszerkesztője lettél. Miért?

Közvetlenül a rendszerváltás után még minden bizonytalan volt. Az azonban néhány hónap elteltével világossá vált, hogy a kulturális intézményrendszernek saját fennmaradása érdekében meg kell újulnia, s teljesen új szemléletre, a kor kihívásaira gyorsan reagálni tudó szerkezetre van szükség a könyvkiadásban is. Az esztétikai értékekre, a tudományosságra alapozó szemléleti megújulás ugyanis könnyen elvérezhet az ehhez nem megfelelő, az adott feladathoz túldimenzionált szerkezeti kereteken. Ennek megváltoztatása az ötven dolgozót foglalkoztató Madách Kiadóban nyilván sok konfliktussal járt volna, én pedig alkatilag nem szeretem a konfliktusokat, a konfliktusos helyzeteket, így barátaim hívására az akkor alakuló Kalligram Kiadóba mentem főszerkesztőnek. Ott a kiadói részleget tulajdonképpen ketten alkottuk, Szigeti Laci és én, s mindjárt az első évben 30, a következő évben pedig már 50 könyvet adtunk ki, éppen annyit, amennyit a Madách Kiadó fénykorában. A Madáchban és a Kalligramban szerzett tapasztalatokat később a Fórum Társadalomtudományi Szemle szerkesztése során tudtam kamatoztatni.

A lap gerincét a Tanulmányok című rovat képezi. Mi e tanulmányok közös nevezője?

A már említett kisebbségi szempont, látószög érvényesítése. A lapban közölt történelmi, politológiai, szociológiai, nyelvészeti, nyelvszociológiai, közgazdasági, esztétikai vagy éppen néprajzi dolgozatok többsége a kisebbségi létből fakadó sajátosságokat vizsgálja – legyen szó akár Szlovákiáról, Erdélyről vagy a Vajdaságról. A lap ezek megfelelő csoportosításával, tematizálásával a tanulmányok helyi kötöttségét egyetemesebb dimenzióba tudja emelni. A vendégmunka típusú migráció magatartásmintái a Székelyföldön című tanulmány például az ugyanabban a számban közölt A szlovákiai munkaerő-migráció című tanulmánnyal az olvasó számára a migráció kérdését a maga egyediségén keresztül általános vonásaiban érzékelteti. A műfaji sokszínűség és térbeli elhelyezkedés következtében a szerzői gárda összetétele ennek megfelelően sokszínű, van köztük magyar, szlovák, cseh, német, angol, lengyel nemzetiségű; a tudományágának elismert, nemzetközi hírű képviselője éppúgy publikál a lapban, mint a fiatal doktorandusz. Ez utóbbiak folyamatos szerepeltetése egyébként a lap számára egyben a hosszú távú együttműködés reményét is jelenti.

A lap az elmúlt években számos tudományos intézményt, műhelyt is bemutatott. Milyen megfontolások vezettek benneteket erre?

Tudományos intézmények, műhelyek nélkül nincs tudományos élet, nincsenek könyvek, tanulmányok. Lapunk kiadója, a Fórum Intézet kutatási programjai keretében számos intézménnyel kerül munkakapcsolatba, s a lap is erősíteni kívánja az intézményközi kapcsolatok elmélyülését, a szlovákiai tudományos élet integrálódását a tudományos élet vérkörébe, s főként a kutatókkal mint potenciális szerzőkkel való együttműködést. Ez az együttműködés azonban jóval túlmegy a hivatalos kereteken, többnyire személyes, baráti kapcsolatokra épül. A lapban a hazai tudományos műhelyeken kívül bemutattuk többek közt az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetét, a Štefan Šutaj vezette SZTA Társadalomtudományi Intézetét, az 1956-os Intézetet.

Karácsony előtt megjelent a lap első szlovák nyelvű száma Fórum spoločenskovedná revue címmel 284 oldalon. Milyen megfontolások vezették a lapot a szlovák szám megjelenéséhez?

A cél kettős volt: egyrészt fel akartunk mutatni valamit a szlovák olvasóknak mindabból a munkából, ami szlovákiai magyar térfélen folyik, másrészt ezzel is próbáltuk integrálni a szlovákiai magyar társadalomtudományt a szlovák közegbe. Egy rólunk szóló szlovák nyelvű kiadvány, legyen szó akár folyóiratról, akár könyvről, a bennünket szinte alig ismerő szlovák olvasók számára revelációként hat, s még a kisebbségi problematikában jártas szlovák szakemberek számára is sok újdonsággal szolgál – az egymás kölcsönös meg- és elismerésének gesztusáról nem is beszélve.

Nyilván ilyen megfontolás alapján jelentette meg a Fórum Intézet többek között a Maďari na Slovensku 1989 – 2004 című kötetet is, melyet te szerkesztettél Hunčík Péterrel, s amelynek magyar kiadása is a rendszerváltás utáni időszak feltárásának egyik alapkönyve lett?

Természetesen, de a Fórum Intézet emellett még nagyon sok könyvet megjelentetett szlovák nyelven is a szlovákiai magyarsággal kapcsolatban, gondolj csak például Liszka József könyvére, illetve azokra a szlovák és magyar nyelvű dokumentum- és tanulmánykötetekre, melyeket Tóth Károly, Simon Attila vagy Popély Árpád állított össze. Az intézet gondozásában eddig 94 könyv jelent meg, s az eddig megjelent 40 lapszámmal együtt ez nem kis teljesítmény.

Te január elsejével lemondtál a lap főszerkesztői és az intézet kiadói részlegének igazgatói posztjáról. Mi történt?

Nem történt semmi, csak úgy hozta az élet, hogy most egy ideig más, de a közhaszon diktálta megbízatást kell teljesítenem. Őszintén szólva nem volt más választási lehetőségem. Az intézet igazgatójával azonban abban állapodtunk meg, hogy rövidesen visszatérek, s addig is a lap főmunkatársaként, illetve a lap szerkesztőbizottsági tagjaként segítem a folyóirat munkáját, s tagja maradok a Fórum Intézet Tudományos Tanácsának is. De ennek nincs nagy jelentősége, hiszen a lap jó kezekbe kerül, s ebből a váltásból az olvasó vajmi keveset vesz majd észre, s ha igen, az a lap javára lesz írható.

A már említett írásában Voigt Vilmos a lap borítójára utalva szinte költői képzettársítással élt: „Talán még a szerkesztők sem hitték, hogy az elegáns kékbálna úgy fog úszkálni egy évtized múltán is a nem is oly mindig egyértelműen tiszta kék vizekben. Nincs is ok a változtatásra, úgy jó, úgy eredményes, ahogy eddig is volt.”

Ezek az elismerő szavak mindenkit további munkára kell, hogy ösztönözzenek. Legyen hát ez a kékbálna hosszú életű. A lapnak még akkor is meg kell jelennie, amikor mi már régen nem leszünk, mert ahogy a filozófus mondja: a mű (Werk) a fontos.