A magyar szabadságharc százhatvanadik évfordulóján rendezett pipagyújtói megemlékezés március 15-én a Híd vegyes kar közreműködésével a Szózat hangjaival vette kezdetét, melyet a Corvin Mátyás Alapiskola diákjának szavalata követett. Bacsfai Barbara Petőfi Sándor: Világosság című versét adta elő. A Híd vegyes kar műsorát a tejfalui alapiskola diákjainak ünnepi összeállítása követte, majd Petőcz Kálmán, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet külügyi igazgatója, a Szlovákiai Magyar Kerekasztal ügyvivője, a koszorúzási ünnepség szónoka előadta a Nemzeti dalt, melyet vele együtt énekelt a kellemetlen időjárás ellenére is szép számban összegyűjt megemlékező.
– Elénekeltük közösen az induló dalt, azt a dalt, amely arról szól, hogy az ifjak tele vannak lendülettel, és áhítják a szabadságot – kezdte ünnepi beszédét Petőcz Kálmán. – A tejfalui tanulók is Petőfi Sándor egy későbben írott verséből, az Európa csendes című versből adtak elő részleteket, melyben a költő azt írja: Európa csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai, szégyen reá, lecsendesült, és szabadságát nem vívta ki. Felmerül bennünk a kérdés: Vajon mi húsz évvel a bársonyos forradalom után kivívtuk szabadságunkat? Sokan elgondolkodunk azon, mi is a szabadság. Azt gondolom, a szabadság folyamat, folyamat, amelyért tenni kell, s amelyet csak akkor tudunk megtartani, ha mindig szem előtt tartjuk azt, hogy a szabadságért való tevés és a szabadságért való harc a szívnek és az észnek az ötvözetéből alakul ki. Tehát ha meg akarjuk őrizni szabadságunkat, akkor Petőfiként és Kossuthként kell gondolkodnunk és tennünk, de Széchenyiként és Deákként is. Ha ily módon meg tudjuk szervezni magunkat, akár szlovákiai magyarokként is, akkor fényes jövő áll előttünk.
Itt állunk 2010 márciusában Szlovákiában, és szembe kell néznünk a nyelvtörvénnyel, a hazafiassági törvénnyel és egy sor olyan törvénnyel, amely állampolgárként érint bennünket negatív módon. Azt gondolom, hogy húsz év alatt nagyon sokat sikerült tennünk Szlovákiában, de ez még nem az igazi demokrácia. A húsz év alatt óriási fejlődést értünk el, de ebből a fejlődésből még hiányzik valami. Éspedig a részvétel. Tehát az, hogy polgárként, közösségként is részt vehessünk saját ügyeink irányításában. Tehát ne csak az egyszerű többség döntsön arról, mi legyen a sorsunk, hanem saját magunk is befolyásolhassuk tevőlegesen a sorsunkat. Az élet azonban nemcsak a munkáról és a felelősségről szól, hanem az örömről is. Öröm és emberiesség nélkül nincs igazi demokrácia. Ezért azt kívánom mindannyiuknak, hogy a jövőben legyen szabadságunk, munkánk, szeretetünk és örömünk is – fejezte be ünnepi gondolatait Petőcz Kálmán.
Az 1848-49-es szabadságharcban elesett hősök emlékére állított pipagyújtói emlékműnél a tűzoltók fúvózenekarának közreműködése mellett számos szevezet, intézmény, tömörülés képviselője helyezte el a megemlékezés koszorúit és virágait. Köztük: Somorja város képviseletében Domsitz Károly polgármester és Bárdos Gábor alpolgármester, az MKP alapszervezetének részéről Élesztős Pál és Mezzei Márta, a Csemadok somorjai alapszervezete nevében Nagy Péter és Hecht Anna, a telfalui alapszervezet képviseletében Bánki Gyula és Pethő Márta, Tejfalu lakóinak koszorúját Nagy József és Mezey Erzsébet helyezte el. Koszorúztak továbbá a környékbeli falvak képviselői: Sárosfáról Földváry Terézia és Végh Erzsébet, Nagyszarváról Horváth Jenő és Pálffi Dezső, Tárnokról Horváth József és Lengyel István, a Madách Imre Gimnázium, a Corvin Mátyás Alapiskola és a tejfalui alapiskola diákjai. A megemlékezés koszorúját helyezte el a Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület nevében Kocsis Sándor, Csörgő János, a Most-Híd párt nevében A. Nagy László, Horváth Péter és Érsek Árpád, a somorjai Református Egyházközség nevében György András és Hanusz Edit, a Fórum Kisebbségkutató Intézet képvisleletében Tóth Károly, Öllős László és Petőcz Kálmán, de koszorúzott és virágot még számos magánszemély is elhelyezett.