Magyar fiatalok a Kárpát-medencében – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

Magyar fiatalok a Kárpát-medencében

Magyar fiatalok a Kárpát-medencében

A budapesti Nemzeti Ifjúságkutató Intézet gyorsjelentésének adatait több szempontból érdekes csemegézni; fontos az is, hogy milyen jövőkép bontakozik ki belőlük

A budapesti Nemzeti Ifjúságkutató Intézet (NII) 2001 augusztusa és 2002 márciusa között részletes kérdőíves felmérést végzett a Magyarország határain kívül élő magyar fiatalok életmódjáról, iskolázottságáról, karrierjéről stb. A tudományos kutatás előzetes eredményei a „Mozaik 2001 Gyorsjelentés – Magyar fiatalok a Kárpát-medencében“ című kötetben olvashatók (Nemzeti Ifjúságkutató Intézet, Budapest, 2002), melynek szlovákiai magyar fiatalokra vonatkozó fejezetét a Fórum Társadalomtudományi Intézet munkatársa, Mészárosné Lampl Zsuzsanna és Tóth Károly dolgozta fel. Az alábbiakban a szlovákiai magyar fiatalokról itt közzétett adatokat próbálom meg végiggondolni a pedagógus szempontjából.

Hogyan él a felvidéki átlag fiatal? Legmagasabb iskolai végzettsége a szaktanintézet („inasiskola“), de van mobiltelefonja, tudja használni a számítógépet s talán az Internetet is. Szabadidejében diszkóba megy, és szívesebben tartozik valamilyen kulturális szervezethez, mint politikai párthoz. Húszéves koráig megköti első házasságát, majd vállal egy, esetleg két gyermeket. Ha a házaspár 25-29 év közötti életkorú, akkor legalább egyiküknek valószínűleg saját lakása (mégpedig magas komfortfokozatú) is van. Az átlag szlovákiai magyar fiatal egyértelműen jobb anyagi körülmények között él, mint kárpátaljai, erdélyi vagy vajdasági kortársa, viszont ezzel párhuzamosan mintha egy kicsit kulturálisan igénytelenebb lenne. Az elvilágiasodás leginkább a lelki élet terén markáns: a felvidéki fiatalok 17 százaléka soha nem megy templomba, messze megelőzve ezzel az összes többi Kárpát-medencei régiót.

Hosszas töprengés nélkül is könnyen belátható, hogy a rendszerváltozás óta eltelt bő tíz év alatt nagymértékben átalakultak a Kárpát-medencei fiatalok iskoláztatását, karrierjét és életesélyeit meghatározó viszonyok. Az NII gyorsjelentésének adatait érdekes csemegézni abból a szempontból, milyen változások történtek eddig, de talán még fontosabb, hogy milyen jövőkép bontakozik ki belőlük. Vajon igazolják-e a számok a pedagógusok mindennapos tapasztalatait, például azt, hogy fiataljaink keveset olvasnak? Ami a könyvolvasást illeti, az adatok alapján a szlovákiai fiatalok 30 százaléka egyáltalán nem olvas könyvet, viszont ugyanez értelmezhető pozitívan is, hogy tudniillik a többség viszonylag rendszeresen olvas. Sajnos, az adatok csak felületesen mutatják, pontosan mit olvasnak, de higgyük el és örüljünk neki, hogy saját bevallásuk szerint a rendszeres olvasók legnagyobb része, 10 százaléka, szépirodalmat olvas.

A sajtót illetően jó hír, hogy a fiatalok 28 százaléka rendszeres újságolvasó. Rossz hír viszont, hogy 15 százaléknyi szlovákiai magyar fiatal soha nem lapoz bele semmilyen napilapba. Kissé sarkítva ezek a számok azt jelentik, hogy a „jövő generáció“ túlnyomó többsége számára a tévé a fő hírforrás. S ebből két lehetséges probléma fakad. Egyrészt: egyáltalán érdeklik-e őket a hírek? Szerintem nem nagyon. Gyanítható ugyanis, hogy a képernyő előtt töltött idő főleg videoklipek és filmek nézésével telik. Apolitikussá váltak, általában nem éreznek vonzalmat a közügyek iránt, s nem véletlen, hogy éppen mostanában indult kampány az első választók megnyerése érdekében. Másodszor: ha igaz, hogy a fiatalok fő hírforrása a televízió, akkor vajon felkészítettük-e őket arra, hogy érteni, értelmezni tudják a legbefolyásosabb vizuális média nyílt vagy kódolt üzeneteit? Felvérteztük-e őket a médiamanipulációk elleni képességekkel? Ne felejtsük, éppen ezekben a napokban kerülnek ki az iskolapadokból azok, akik soha nem élték meg a „sorok közötti olvasás” egyáltalán nem haszontalan képességét. Ad abszurdum vive a dolgot: Mennyire következik vajon a tévéfüggőségből egy jövendő bárgyú generáció ijesztő víziója?

A kiadványt lapozgatva többször fölmerült bennem, hogyan lehetne megbizonyosodni afelől, hogy van-e például eltérés az iskolai oktatás céljai és a diákok céljai, vágyai között? Nyilván velem együtt mások is érzik, hogy van, de vajon az érzést alátámasztják-e az adatok? ĺme egy példa. A kérdőíves felmérés tükrében fiataljaink körében egyértelműen a legnépszerűbb és legelterjedtebb szórakozási forma a diszkó. Ellenben a színház és a klasszikus hangverseny – azaz a hagyományos polgári szellemiséget közvetítő intézmények – a legeslegkevésbé preferált kulturális terek közé tartoznak. Kevesen és keveset járnak színházba: „A 15-29 évesek szinte egynegyede soha, fele pedig fél évnél régebben volt utoljára színházban.” Én ezt úgy értelmezem, hogy miközben oktatási intézményeink rendíthetetlenül az elitkultúra remekműveit akarják a fiúkkal és a lányokkal elfogadtatni (nem is akármilyen mélységben!), azonközben diákjaink túlnyomó többségét abszolút nem érdekli, ki volt Vincent van Gogh, milyen zseniális muzsikát komponált Haydn, vagy hogy micsoda szépség rejlik a balettban. Ebből természetesen nem az következik, hogy fel kellene adnunk a minőségi kultúra közvetítését, de az igen, hogy sokkal árnyaltabbá kellene tennünk oktatási céljainkat és módszereinket. A számok egyértelműen mutatják, hogy a fiatalok szokásai radikálisan megváltoztak, és akár ijesztőnek is hangozhat, hogy e változás folyamatos. Vajon mennyire volt képes oktatási rendszerünk alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz? Vagy azt a makacs, de teljességgel sziszifuszi célt tűztük magunk elé, hogy erőnek erejével átneveljük a „mai haszontalan fiatalokat”?

A tanulmánykötet adatai pozitívabb üzeneteket is sugallnak. Az iskola utáni elhelyezkedésre és munkakezdésre vonatkozó adatokból például esetleg nagyfokú flexibilitás, ösztönös helyezkedési képesség és komoly sikerorientáltság olvasható ki. Ezt akár életrevalóságnak is tarthatnánk. Véleményem szerint azonban a látszólagos céltudatosság sokkal inkább ad hoc jellegű döntések sorozata, amelyeket a kényszer, azaz a szlovákiai „valóság” szül. Az érzésemet, hogy fiataljaink nem igazán találják helyüket világunkban, alátámasztják a számok, például arról, hogy feltűnően sok szlovákiai fiatal akar külföldön dolgozni. Ez a Mozaik 2001-ből is kiolvasható, ráadásul azóta mindezt megerősítette a Munka-, Szociális és Családügyi Kutatóintézet friss felmérése is. Ezek szerint a jövőben Szlovákia minden harmadik állampolgára szívesen menne külföldre dolgozni, miközben túlnyomó többségük 18 és 25 év közötti fiatal. A háttérben álló okok szövevényét szociológusoknak kell kibogozniuk, egy lehetséges választ azonban magam is megkockáztatnék. Miért nem akarnak a képzett, tanult fiatalok Szlovákiában dolgozni? Tapasztalataim szerint két fő oka van: keveset keresnek és munkájuk általában egyáltalán nem kreatív. Végső soron hiányzik a két legfontosabb motivációs tényező. A szlovákiai munkahelyek munkaszervezési stratégiái ugyanis teljesen elavultak. Pontosabban, munkahelyeinken szinte teljesen ismeretlenek a modern munkaszervezési és irányítási stratégiák, úgyszintén a közép- és hosszú távú tervezés. Ezek a tényezők még azokon a munkahelyek (például kis magánvállalatoknál, bankoknál) sem megszokottak, amelyek pedig teljes egészében a „kapitalista” gazdálkodási modellel kerültek hozzánk, s amelyek éppenséggel a fenti munkatényezőknek köszönhetik sikerüket. Ezért van az, hogy ha megkérdezünk egy kereskedelmi bankban dolgozó fiatal pénzügyi szakembert, mit szeret legjobban a munkájában, valószínűleg nem a jól szervezett munkát fogja említeni, hanem a nagyon jó keresetet. Pedig jó morál nélkül nincs hatékony munka; s pusztán a jó fizetés csak a nem gondolkodó szellemnek felel meg.

Csáky Páltól az Új Szó által szervezett márciusi online-beszélgetés során valaki azt kérdezte, szerinte mennyire készült fel nemzetközösségünk az Európai Unióhoz való csatlakozásra. A miniszterelnök-helyettes válasza: „A szlovákiai magyar közösség jelenlegi állapotában nem versenyképes közösség…“ Alátámasztják-e a felmérés adatai ezt a meglehetősen borúlátó állítást? Nos, kiderült, hogy a 30 százaléknyi szlovákiai érettségizett mellett elenyésző a felsőfokú (4%) és a szakosító iskolával rendelkezők aránya (2%). Az előbbit régóta tudjuk, az utóbbinak viszont érzésem szerint nem nagyon tulajdonítunk jelentőséget. Pedig éppen azokról a tanult szakmunkásokról van szó, akik az értelmiségieknél iskolázatlanabbak, viszont speciális képességeikre kellene épülniük a polgári vállalkozásoknak. Szó van itt a cukrászoktól a nyomdász szakiparosokon át a ma még bizarrul hangzó au pair-képzőt végzettekkel bezárólag mindenkiről, akik jobb híján ma általában szülőhelyüktől távol eső szakközépiskolában vagy szakosító iskolában tanulnak, természetesen szlovák nyelven. Speciális szakmákról van szó, nincsenek hát sokan, de annál fontosabbak a közösség szempontjából. (Az igazsághoz tartozik, hogy ez a folyamat azért elindult. Létezik például élelmiszeripari menedzsereket képző szakosító stb.) Ezek a fiatalok életük legfogékonyabb időszakában eltávolodnak a magyar kulturális közegtől. Feltételezem, nem kis részük hamarosan csak szlovákul írja a nevét. Ezt a képletes hézagot, amelyen keresztül sok értékes szakember hagyja el nemzeti közösségünket, mihamarabb be kellene tapasztani. Vajon van-e erre valamilyen terv az oktatásügyi minisztérium nemzetiségi osztályán? És van-e hajlandóság a döntéshelyzetben lévőkben?

A Kárpát-medencei fiatalok adatainak nagyfokú hasonlóságaiból az a következtetés vonható le, hogy a Felvidéken, Erdélyben, a Vajdaságban és a Kárpátalján élő magyar fiataloknak van egy bizonyos közös szocializációs élményük és tapasztalatuk. Ráadásul nemcsak a tradicionális kulturális kapcsok, a nyelv, a hagyományok és az olvasmányok kötik össze őket tartósan, hanem bizonyos újszerű globalizációs tapasztalatok is. És itt nemcsak a mobiltelefonról meg az Internetről van szó, hanem olyan közös politikai célokról is, mint például az EU-integráció, amit a Kárpát-medencei országokban élő magyar fiatalok feltűnően nagy arányban támogatnak (az arány minden régióban megközelíti a 90 százalékot). Bővebb továbbgondolásra lenne érdemes az az adat, hogy „általánosnak mondható, hogy a többségi nemzethez való viszony az összes régióban rendkívül toleranciát mutat.” Ide kívánkozik továbbá az a megállapítás, hogy a válaszadók 54 százaléka egyszerűen magyarnak, viszont 28 százaléka határozottan szlovákiai magyarnak vallja magát. Ez utóbbi szám elég indoknak látszik ahhoz, hogy kijelentsük, létezik szlovákiai magyar identitás.

Ez a kötet csak a magyar fiatalok életviszonyait vizsgálja, ám azt nem tudjuk meg belőle, hogyan élnek az egyes országok többségi fiataljai. A kérdőíves felmérés szervezői azt ígérik, hamarosan el fognak készülni a Kárpát-medencében élő más nemzetiségű fiatalokat érintő adatok is. Természetesen azt a kötetet is érdeklődve várjuk, hiszen igazában csak azok ismeretében lehet végleges megállapításokat tenni.

http://www.ujszo.com/clanok.asp?cl=25323

KategóriaCikk