Rendkívül értékes kiadvánnyal gazdagodott a felvidéki kitelepítések korát feldolgozó irodalom: a Somorja melletti Tejfalu szülöttje, Sághy Erzsébet írása jelent meg A tizedik parancsolat címmel. A szerző fiatal, huszonéves lányként élte meg a második világháború utáni keserves és zűrzavaros időszakot, a napokat, amikor a felvidéki magyarok a levélre vártak, mikor kell elhagyniuk otthonaikat.

A könyvet, amely tulajdonképpen az 1947-es évet felölelő személyes hangvételű naplórészlet, a somorjai könyvtárban mutatták be ismert felvidéki személyek: Popély Árpád történész, Végh László szociológus, Lacza Tihamér publicista, Bárdos Gábor egykori somorjai polgármester és Huszár László, akinek a kiadás köszönhető. Sághy Erzsébet műve nemcsak részletgazdagon, hanem a mostoha körülmények ellenére szépirodalmi szinten beszéli el a csallóköziek tragédiáját, az időszakot, amikor az emberi gonoszság mellett még a természet erői is sújtották az itt élőket. ´47. március 14-i bejegyzését így kezdi: „már néhány napja repülőgépek bombázzák a jeget a Dunán. Pozsonyban már egész utcák vannak a víz alatt, nálunk még áll a jég, s ez nagy úr. Gútornál, Szemetnél már a töltés tartja a jégtorlaszokat. Egész nap hallatszanak a robbanások. Délben hallottuk, hogy sem a vonat, sem az autóbusz nem tudott beenni Pozsonyba, Főrév, Dunacsúny, a Liget, Zabos víz alatt van, a vereknyei híd is mozog. Nyomban ebéd után Manci is kiment megnézni a Dunát.” Olyan történetekkel, meglátásokkal, érzésekkel találkozhatunk a napló olvasása közben, amelyet egy történelemkönyvtől jó eséllyel nem kaphatunk meg. Szinte mi is reménykedünk, érezzük a korabeli hangulatot: a Csallóköz vissza fog kerülni Magyarországhoz, kell egy igazságosabb béke, ennyi magyart nem lehet kitelepíteni. Mint kiderült, telepíteni lehet akár mennyit, az igazságra hiába várt bárki is. Mindehhez az élményekhez társul az írónő humora is, e márciusi bejegyzését így zárja: „erre a napra megszűnt a nemzeti gyűlölködés, a veszély idején a hegyilakók elfelejtettek telepítgetni.”

Sághy Erzsébet fiatalon irodalmi pályára készült, de az élet közbeszólt, a kitelepítést ők sem úszhatták meg, a dél-magyarországi Császártöltésre kerültek, ahol idejekorán megözvegyült, négy lányát maga nevelte fel. Naplóját 1938-tól 15 éven át írta, feljegyezte többek között a visszacsatolást, a háború borzalmait, a szovjet katonák „felszabadítását”. Ezek esetleges kiadása egyelőre a jövő zenéje. A könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül, hozzájutni a somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban, vagy a helyi Csemadok szervezeten keresztül lehet.  Modern rabszolgavásár Európában a huszadik század közepén; valamikor így fogják emlegetni és elítélik. Ma meg engedik, nézik, segítenek, hozzájárulnak vagy nem vesznek tudomást róla, nem hiszik el, hogy csinálják és hogy így csinálják. Patonyokban bizonyára sírnak, csak ezt a sírást túlbőgi a teherkocsik motorzaja.” (január 26-i részlet)