A somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet fennállása óta több tucatnyi könyvvel gyarapította azokat a kiadványokat, amelyek a szlovákiai magyarság kulturális, gazdasági és demográfiai helyzetét mutatják be, illetve elemzik. Ezeknek a munkáknak egyrészt az Intézet által felkért személyek (szándékosan nem írtam szakembereket, ui. több esetben a témával behatóbban nem foglalkozó, inkább beosztásuknál fogva erre alkalmasnak talált pedagógusok, publicisták stb.) voltak a szerzői, akik bizonyos szempontok alapján szemelgettek a tényekből. Egyik nem éppen sikeres példája ennek a szlovákiai magyar irodalom 1990 utáni eseményeit és folyamatait bemutató dolgozat a Fórum négykötetes kiadványának Kultúra c. kötetében, de ugyanez elmondható a sajtóról vagy a képzőművészetről szóló összefoglalásról is. Természetesen a véleménynyilvánítás joga mindenkit megillet, de egy mindenre kiterjedő összegzés nem mellőzhet alapvető tényeket vagy feledkezhet meg olyan szerzőkről, akik a tárgyalt időszakban szinte évente publikáltak fontos műveket (pl. Duba Gyula), esetleg jelentős művekkel gyarapították a szlovákiai magyar képzőművészetet.
Vannak viszont olyan kiadványok is, amelyek statisztikai adatok és kérdőíves módszerrel begyűjtött vélemények alapján próbálnak meg felvázolni egy objektív helyzetképet. Ilyen könyvet az elmúlt időszakban Lampl Zsuzsanna szociológus többet is letett az asztalunkra. Hogy fontos munkákról van szó, az vitán felül áll, ennek ellenére sajtóbeli visszhangjuk szinte minimális, azt pedig egyáltalán nem tudom megítélni, hogy a bennünket képviselő politikusok forgatták-e ezeket. A statisztikai felmérések rendszerint egy reprezentatív minta alapján százalékokban mutatják ki, hogy a szlovákiai magyarok hogyan gondolkodnak bizonyos problémákról és jelenségekről. Ha jó kérdéseket teszünk fel, akkor a válaszokból viszonylag objektív képet kaphatunk erről, de vannak olyan kérdések is, amelyek túlságosan leegyszerűsítik a dolgokat. Az sem mindig szerencsés, ha csak bizonyos válaszlehetőségekből választhat a megkérdezett, hiszen sok esetben bonyolultabb jelenségről van szó, semhogy igennel, nemmel, talánnal vagy hasonlókkal elintézhetnénk. Még izgalmasabb helyzet állhat elő, ha a magyarokkal együtt élő szlovákokat is bekapcsoljuk a vizsgálódásba, mint ezt a szerző legújabb könyvében (Magyarok és szlovákok. Szociológiai tanulmányok nemcsak az együttélésről) teszi, hiszen bizonyos kérdéseket illetően – tetszik vagy nem – érdekellentétekről van szó. Az egyik táblázatban találtam pl. egy adatot, amely a magyar kultúra támogatásának megítélésére vonatkozott. A szlovákok szerint ez nem orvosolandó probléma (0 %), míg a magyarok 7,3 %-a gondolta annak. A megfordított kérdésben ugyanakkor a szlovákok 4,2 %-a, míg a magyarok 0,5 %-a tartja megoldandó problémának a szlovák kultúra támogatását. Aztán az is elgondolkoztató, hogy a két nemzet viszonyát országos szinten a megkérdezettek több mint 53 %-a érzi konfliktusokkal terheltnek, míg helyi szinten mindössze 9 % gondolja annak. A szerző ugyanakkor, ezeket az adatokat a korábbi felmérésekkel összehasonlítva arra a következtetésre jut, hogy az elmúlt évekhez képest romlott a két nemzet viszonya. Nem az ő tiszte, hogy az okokat keresse, de nem is kívánja ezt kommentálni, hiszen akkor túllépné a kutatói hatáskörét. Az ember ennek az országnak a lakójaként azonban sejti a választ, hiszen 2006-ban új kormány került hazalomra, amelynek a tagjai a korábbi ellenzék képviselői, és már eddig is sok olyan döntést hoztak, amelyek nem a két nemzet közötti jó viszony elmélyítését szolgálták. Csak sajnálhatjuk, hogy olyan aktuálpolitikai esetekre, mint pl. a Malina Hedvig-ügy a szerző nem kérdezett rá, hiszen ez egy újabb színnel bővíthette volna a képzeletbeli lakmuszpapír színskáláját. Erre persze azt mondhatná, hogy az egyedi esetek leronthatják a statisztikai adatok hitelességét. De éppen az ilyenek játszanak sokszor a kívánatosnál jóval nagyobb szerepet az általános hangulat és a közvélemény alakításában.
A médiafogyasztással kapcsolatos összehasonlító vizsgálat lényegében megerősíti a tömegtájékoztatásban dolgozó újságírók és publicisták sejtését, illetve lokális tapasztalatait. Arra viszont hiába kerestem a választ, hogy mennyire elégedettek a szlovákiai magyarok a közszolgálati televízió és rádió magyar adásának műsoridejével vagy a vételi lehetőségekkel. Pl. az, hogy a magyarországi kereskedelmi rádióadókat valamivel többen hallgatják, mint a Pátria Rádiót, nyilván összefügg azzal is, hogy ez utóbbi műsorait gyenge teljesítményű adókon sugározzák (sőt napjainkban a szlovákiai magyarok több mint 75 %-a hagyományos módon, semmilyen frekvencián nem is hallgatja!).
Ennek a hasznos könyvnek van még egy különlegessége: a grafikonok és a táblázatok mellett Csanda Máté grafikáival és karikatúráival is találkozhatunk benne.