Reflexiók a Magyarok Szlovákiában (1989-2004) című könyv kapcsán

Lehet profán, prózai, de először a könyvespolcon keresek helyet az új könyvnek, a szintézisnek, mely egy kétkötetesre tervezett vállalkozás első része. Olyan polcon keresem a könyv helyét, amelyen afféle felszínes és éppen ezért következetlen rendszerezési szándékkal a szlovákiai magyarság problematikája címszó alá gyűjthető kötetek sorakoznak. Ha már helyet keresek, újra rendszerezni próbálom a könyveket. Tétova, polcos-skatulyás szintézisek születnek, majd felejtődnek el, ahogyan a kisebbségi közéletben komolyabb ügyek esetében is szokás. A Magyarok Szlovákiában (1989-2004) című összefoglaló jelentéssel kapcsolatban ugyanis éppen az az első örömhír, hogy megszületett, mert vannak kontinuitásban gondolkodni képes és tenni akaró, tudó műhelyek, amelyekben elkészülhetett. Rakosgatás, helykeresés közben belelapozok régebbi munkákba. A Vagyunk és leszünk című tanulmánykötetbe, mert tán ahhoz szegődhetne méltó társul ez az új helyzetjelentés. Hiszen a Kalligram Kiadónál 1993-ban megjelent tanulmánykötet ugyancsak összegzés a szlovákiai magyarság egy időszakáról, a kisebbségi lét 1918 utáni első két évtizedéről. (Mellette ott van a polcon a Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938 című, Borsody István szerkesztette tanulmánykötet is, amelyet a Méry Ratio Kiadó 2002-ben jelentetett meg újra.)
A Vagyunk és leszünk utószavában Fazekas József azt írja, a tanulmányok (újbóli) megjelentetése nem csupán az ideológiai béklyóktól megszabadulni vágyó szlovákiai magyar történetírás és magyarságkutatás számára adhat ösztönzéseket, hanem a csehszlovákiai magyarság 1918-1945 közötti történelmének és társadamának felidézésével és tanulságainak levonásával az időközben megszűnt Csehszlovákiának Szlovákiába került magyarsága számára is történelmi párhuzamok megvonását teszi lehetővé. A most kiadott átfogó helyzetkép kezdeményezői számára valahol Borsodyék (majd a Kalligram) lépése is ösztönzést adott. És, persze, azok a szlovák és angol nyelvű, a szlovákiai társadalom állapotáról szóló éves összegző jelentések is például szolgáltak, amelyeknek rendszeres kiadását éppen a Hunčík Péter nevével fémjelzett Márai Sándor Alapítvány indította el egy évtizeddel ezelőtt.
Reménytelen vállalkozás egy ismertetőben kivonatolni a könyvet, itt most csak a tartalom jelezhető röviden. A szerkesztők előszava után a rendszerváltás időszakát, a szlovákiai magyar pártok programjait, a kisebbségi többpártrendszer és a közösségépítés tárgykörét, a Magyar Koalíció Pártja kormányzati szerepét, az alkotmányos rendszert, a magyarság demográfiai helyzetét, település- és társadalomszerkezetét, oktatásügyünk helyzetét és a honi magyar intézményrendszert külön fejezet taglalja. Külön fejezet foglalkozik a régiófejlesztési politikával és a közigazgatással, Dél-Szlovákia gazdasági, szociális, foglalkoztatottsági és infrastrukturális helyzetével, az egészségüggyel, a környezetvédelemmel. Összegzés olvasható a református egyházról, a szlovákiai magyar katolikusságról, a tudományos intézményrendszerről, a Csemadokról, a népművészetről és folklórról. További fejezetek: a magyar sajtó, képző- és fotóművészet, építészet, irodalom és könyvkiadás, színházi élet, muzeológia és sport.
Miként a könyv (méltó) helyét, a további témákét is keresem. Bővebb kifejtést érdemelne például az, amit László Béla az oktatásügyi fejezetben röviden taglal is: hány szlovákiai magyar fiatal látogat magyarországi középiskolákat. Érdemes volna alaposabban megvizsgálni, hogy a katolikusokon és a reformátusokon kívül mi a helyzet a körülbelül tizenkézezer magyar evangélikussal, a déli országrész zsidóságával, az új és kisegyházak, felekezeti csoportok dél-szlovákiai hatásával, a felekezeten kívüliekkel stb.Jó volna arra is odafigyelni, hogy – ha a statisztikákon túlmenően erre egyáltalán van felhasználható anyag – mi a helyzet a magyar etnikai tömb- és szórványterületen kívül, Szlovákia északi részén, valamint a Csehországban élő magyarokkal. A sor hasonló részterületekkel még bővíthető, és ha nem is ilyen összegző jelentés keretében, mindenképpen kiegészítendő a kép, hogy plasztikus legyen. Fontos mindez azért is, hogy egy majdani, több évtizedes kontextusban gondolkodó szintézisnél láthatóvá váljék, milyen változások zajlottak. Csak egy példa: az 1938-as, Borsody szerkesztette kötet még külön fejezetben foglalkozik az evangélikusokkal, és tanulságos volna látni, miként lett egy a közösségünkön belül viszonylag nagy súlyú felekezetből mára a kisebbségi közbeszédből is kiszoruló csoport. Hasonló elemzést a dél-szlovákiai zsidóság is megérdemelne. E részletek feltérképezése egyébként azért is szükséges, mert korábbi időszakokról szóló mozaikokhoz illeszthetők.
A Vagyunk és leszünk utószavában Fazekas József azt írja a kötetről, hogy az a magyarság számára történelmi párhuzamok megvonását teszi lehetővé. A Magyarok Szlovákiában (1989-2004) és az említett könyv alapján akár analógiák is kereshetők. Ám mindaddig kockázatos történelmi párhuzamokat vonni, amíg meg nem vizsgáltuk és hasonló leíró munkákban közzé nem tettük, mi történt közösségünkkel a közbeeső négy és fél évtizedben.
Keresem a könyv helyét, aztán úgy döntök, a táskámba teszem. Útravalóul.