Mikor lesz a Mindentudás Egyeteme itteni tévéfelvétele? – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

Mikor lesz a Mindentudás Egyeteme itteni tévéfelvétele?

Mikor lesz a Mindentudás Egyeteme itteni tévéfelvétele?

Megkérdeztük

Tóth Károly, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója:

A hazai magyar tévénézők körében is rendkívül népszerű előadássorozat első, a magyar határon túli televíziós felvétele május 19-én, délután öt órakor lesz a komáromi Városi Művelődési Központban, a Vár úton. Agócs Zoltán egyetemi tanár tart előadást A híd – mérnöki szerkezet vagy szobor? címmel. Jelképértékűnek is tartom, hogy a részben uniós forrásokból, részben pedig a magyar és a szlovák költségvetésből épült Mária Valéria híd újjáépítésének egyik lelkes támogatója és szakértője lép majd a hallgatóság elé.

Kik vehetnek részt a tévéfelvételen?

A két szervező, a Selye János Egyetemi Központ Agora Irodája és intézetünk elsősorban a szlovákiai magyar egyetemistákat várja, de ugyanilyen szeretettel fogadunk más érdeklődőt is, ha jelentkezik az alábbi honlapon: www.mindentudas.hu vagy a 031/562 8009, illetve a 035/771 3841-es telefonszámon.

Milyen fontos szervezési tudnivalót tart fontosnak elmondani?

Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy minden jelentkezőt regisztrálnak, az előadás színhelyén mindenki belépőt kap. Ezért kérek mindenkit, hogy emiatt, továbbá a tévéfelvétel miatt egy órával az előadás kezdete előtt érkezzen meg.

KategóriaCikk