AZ EU előnyben részesítette a diszkrimináció-mentesség elvét a pozitív diszkriminációval szemben

Amióta december derekán Günther Verheugen megírta státuslevelét a magyar külügynek a magyar kedvezménytörvény módosított változatáról, azóta szinte elvágták a magyar kedvezménytörvény vitáját nálunk, de Magyarországon is. De tulajdonképpen előtte is csak egy-két politikus nyilatkozata, illetve pár óvatos – magyar és szlovák – újságírói vélemény látott napvilágot.

A szlovákiai magyar média számára a kedvezménytörvény egyfajta szent tehén. Nem csoda, a Fidesz által kezdeményezett törvény határon túli magyar fogadtatása olyan volt, mint amilyet a magyar jobboldal elvárt. Frenetikus és emocionális. A Fórum Intézet felmérése is mutatja, hogy a Szlovákiában eddig kérvényezett 59 ezer igazolvány a kérvényezők számára sokkal inkább szimbolikus, mint anyagi jellegű. A törvény hatása alól az MSZP sem vonhatta ki magát, hiszen 2000 decemberében a magyar országgyűlésben megszavazta a törvényt. Az EU-biztos levele, illetve előtte Rolf Ekeus EBESZ kisebbségi biztos véleménye azonban más nézőpontba helyezi a törvény napirenden levő módosítását, illetve egész koncepcióját. Mindkét intézmény ugyanis egyöntetűen állítja, hogy a magyar kormány által kezdeményezett módosítások után is megmarad a törvény területen kívüli hatálya, és etnikailag diszkrimináló volta.

Az európai vélemény ismeretében szembe kell nézni egy új helyzettel, de főleg le kell vonni a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos eddigi tanulságokat. A Fidesz az évtized kisebbségi kezdeményezésével egy új alapú, virtuális magyar–magyar kapcsolatrendszert próbált elindítani. Az általuk kiötlött megoldás azonban nem az európai intézmények által kimunkált és nagy kompromisszumkészséget igénylő kétoldalú megállapodások útja, hanem inkább egy régi, (egyoldalú) támogatásokat keretbe foglaló kedvezménytörvény volt. A magyar törvény főleg abban tér el a többi ismert kedvezménytörvénytől, hogy nemcsak országa területén biztosít kedvezményeket, hanem más ország területén támogatásokat nyújt – etnikai alapon.

Akár konfliktusként is felfogható az a helyzet, amikor szembeállítjuk a szlovákiai magyarok nagy többsége által támogatott európai integrációt az éppen az EU által megregulázott kedvezménytörvénnyel. Véleményem szerint azonban ebben az esetben nincs szó konfliktusról. AZ EU ugyanis egész egyszerűen előnyben részesítette az európai jogszabályokban (Amszterdami Szerződés, 6., 7., 12., 13. cikkelye, valamint a 43/2000 ún. faji és az EC/2000/78 ún. foglalkoztatási irányelvek) erősen lefektetett diszkrimináció-mentesség elvét a pozitív diszkriminációval szemben. Ez utóbbi – pozitív akció néven – a nemzetközi jogrendben kizárólag ajánlások szintjén fogalmazódik meg, míg a diszkrimináció-mentesség olyan követelmény, amely alapján az EU-tagállamoknak, illetve a csatlakozásra váró országoknak – köztük Szlovákiának is – antidiszkriminációs jogszabályt kell elfogadniuk.

A Fidesz a kedvezménytörvénnyel a kisebbségvédelem nemzetközi kereteit feszegette. Nemcsak a törvény koncepciójának volt köszönhető, hogy nem sikerült minden a terv szerint. A Velencei Bizottság jogi szakvéleménye azonban tartalmazott olyan, számunkra pozitív kitételeket is, amelyet eddig nemzetközi szinten egyáltalán nem voltak egyértelműek. Ilyen például a kisebbségek anyaországok általi támogatásának elfogadása az európai gyakorlatban. A kedvezménytörvényről alkotott európai véleményt nem elutasításként, hanem egyfajta határvonalként kell felfogni, amelyen belül kell Magyarországnak és a határon túli magyar közösségeknek fejleszteni a magyar–magyar kapcsolatrendszert.

Oplatka András írta a Neue Züricher Zeitungban, hogy a kisebbségi kérdés milyen könnyen szakít fel történelmi sebeket. Rendkívül tanulságos azonban a nyugati hatalmak, illetve az európai intézmények viselkedése: Oplatka szerint a félrekezelt délszláv válság óta a legfontosabb kritérium Európa számára a stabilitás megőrzése – bármi áron. Szerinte nemigen képzelhető el, hogy a közép-európai országok integrációja után az EU változtatna a „nemzetállamilag meghatározott belpolitikán”. Érdemes hozzátenni, hogy közigazgatásilag nem változik a szlovákiai magyarok helyzete az integráció után sem: az EU-ban is Szlovákiához fogunk tartozni, bár a határok nagyobb átjárhatósága mellett.

Divatossá vált a magyar diplomácia hibájának nevezni a kedvezménytörvény sorsának alakulását. Nehéz azonban egy olyan koncepciót védeni, amelyért nemcsak a szomszédok, hanem az európai intézmények sem lelkesednek. A teljes képhez ugyancsak hozzátartozik, hogy a magyar diplomácia ezúttal nem tudott arra a kapcsolatrendszerre támaszkodni, amelyet valamikor a kisebbségi pártok – az RMDSZ, valamint az MKP elődpártjai – építettek ki. Míg Max van der Stoel szlovákiai látogatásainak legfontosabb része a magyar politikusokkal való találkozás volt, addig mind Ekeus, mind Verheugen fontosabbnak tartja a hivatalos szervekkel való véleménycserét. Az MKP megalakulása, valamint a párt kormányba kerülése óta a magyar párt külpolitikai tevékenysége jelentősen elhalványult, illetve kimerült az Európai Néppárttal való kapcsolattartásban. Ráadásul a párt – egy-két kivételtől eltekintve – nem támaszkodik a kisebbségi nem kormányzati szervezetekkel való együttműködésre.

Pedig nemzetközi szinten a kisebbségvédelem terén az utóbbi években jelentősnek nevezhető a változás. Salát Levente, erdélyi politológusprofesszor írja egy tanulmányában, hogy az 1989-es fordulat Közép-és Kelet-Európában új nehézségekkel szembesítette a nyugati demokráciákat. Kiderült, hogy a liberális demokráciák, ahhoz, hogy hatékonyaknak bizonyuljanak, etnokulturális szempontból homogén társadalmakat feltételeznek. Ott, ahol ez nem adott, a képviseleti demokrácia komoly, akár a stabilitást is veszélyeztetni képes deficitjével kell számolni. Ezért zajlik napjainkban is élénk vita nemzetközi – kormányközi és nem kormányzati – szervezet keretében a nemzeti önrendelkezés, a kisebbségi jogok, vagy a kormányzás minőségének (az ún. „good governance”) kérdéseit illetően az etnikailag megosztott társadalmakban. Ebben a munkában a szlovákiai magyarságnak nemcsak kötelessége, hanem létszükséglete az aktív részvétel, hiszen itt szerezhető meg kellő nemzetközi kapcsolattal a szellemi tőke, illetve szakmai háttér. Hogy ne menjünk messzire példáért: sem a szlovák, sem a nemzetközi (szakmai) közvélemény egyelőre nem igazán érti, miért van szükség szlovákiai magyar egyetemre.

Téved az, aki ennek a feladatnak a felvállalását kizárólag a Magyar Koalíció Pártjától várná el. Ebből a munkából elsősorban a civil társadalomnak, illetve hazai szakmai csoportoknak kell kivenni a részüket, részt vállalni a magyar kisebbség nemzetközi kapcsolatrendszerének kialakításában és helyének kivívásában. Természetesen ez az érintett szervezetek (MKP, illetve a civil szervezetek) közti nagyobb koordinációt, illetve az erőforrások hatékonyabb kihasználását jelentené. A kedvezménytörvény európai fogadtatása után nincs többé mire várni.

http://www.ujszo.com/clanok.asp?cl=46509