Öllös László búcsúztatója Tóth Károly temetésén – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

Öllös László búcsúztatója Tóth Károly temetésén

Öllös László búcsúztatója Tóth Károly temetésén

Karcsi égette magát. Amikor a hozzá közel állók egyike-másika szóvá tette, az volt a válasz, hogy ő nem kíván sokáig élni. Ebben a mondatban azonban ott rejtőzött az igazi válasz: sokáig ugyan nem, de annál tartalmasabban.

Ilyenkor felsorolunk. A napokban több listát is közzétettünk, ahogy mások is, mi mindent tett, indított, alapított ez az ember. Ezek azonban meg sem közelítik a valóságot. Több, sokkal több az, ami nélküle nem lett volna, vagy másképpen lett volna.

Karcsit mindenki higgadt, megfontolt embernek tartotta, aki megválogatja szavait, alaposan átgondolja, mérlegeli tetteit. Ám a valóságban nyugodt, az nem volt. A valóság és amit láttunk, nagyon elváltak egymástól. Folyamatosan forrt benne a soron következő lépés bizonytalansága. Ez a feszültség mozgatta, űzte, hajtotta, és fogyasztotta.

Karcsi világa a gyakorlat világa volt. Akkor érezte eredményesnek magát, ha összekapcsolta azokat, akik szerinte együtt többre vihették, ha tető alá hozta azt az eseményt, intézményt, amelyik a megoldás lehetőségét nyitotta meg. Karcsi szervezett. Aprólékos, pontos, alapos, kitartó munkával. Felsorolni is nehéz azokat a szervezeteket, amelyek megszületésében, működésében kulcsszerepet játszott. A legismertebbek egész közösségünk életét formálták, de a ritkábban emlegetettek is ki tudnának tölteni egy egész emberi életet.

Volt hibás döntése is jócskán. Ezekről ritkábban beszélt, de időről időre összegyűltek benne, és akkor megpróbált számot vetni velük. Ebben rejlett erejének legjava. Nem vált olyanná, aki tévedhetetlennek tartja magát, sőt. Így képes maradt arra, hogy változtasson, talpra álljon ismét és ismét.

Majd újabb elképzelést emelve a magasba megint életre keljen. Ami a közös mindabban, amibe belefogott, az a közügyek szeretete. Karcsi álmai alighanem a világ körül forogtak. Valami jelentőset akart megindítani újból és újból, olyat, ami fontos, jó az embereknek, és úgy tette ezt, hogy összehozta őket. Újságba, irodalmi színpadba, politikai pártba, intézetbe, bármibe, amiből a közjó valamilyen eleme nőhetett ki.

Környezetének, tehát nekünk ez a vele kapcsolatos legerősebb élményünk. Karcsi teret nyitott. Teret nyitott nekünk, hogy tegyünk valamit. A többi elsősorban rajtunk állt.

Karcsi eközben spekulált, taktikázott, cselezett, elszántan, szívósan igyekezett, cselekedte mindazt, amit szerinte a körülmények megkívántak. Karcsi praktikus volt. Ezt a vonását még ellenfelei is tisztelték benne.

Karcsi nem volt hibátlan. Nem volt sem szent, sem próféta. Esendő ember volt, de embernyi ember. Sok minden nem úgy sikerült, ahogyan eleinte elképzelte. Ám ekkor korrigált, változtatott, vagy éppen másba fogott.

Én azt hiszem, ez a mostani lépésed sem lesz hibától mentes, Karcsi! Te ugyanis továbbra is itt maradsz velünk, akár tetszik Neked, akár nem! Ám azt megint eléred, hogy ha reánk nézel a nagy kerek szemeiddel, látszólag higgadtan, akkor muszáj lesz számot vetnünk vele, hogy mit tettünk, mit mulasztottunk el, és ami a legfontosabb: mi az, amit még megcselekedhetünk.

Mint oly sokszor, most is új teret nyitsz, és a mi dolgunk, hogy éljünk benne.

Az Isten áldjon meg érte!

KategóriaMegemlékezés