Paradigmakeresés – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

77 éve történt a tornaljai robbantás! Kérlek segíts Te is emlékezni, támogasd a filmünket »

Paradigmakeresés

Paradigmakeresés

A mai, Párkányban zajló Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórum margójára

A mai Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórumot az új szlovák elnök megválasztásának „árnyékában” rendezik, keresve sem találhattam volna jobb alkalmat az alábbi gondolatok megfogalmazására.

Felesleges moralizálni

a magyar szavazók passzivitásán, de beszélni feltétlenül érdemes róla. A kérdést akár úgy is feltehetjük, hogy a magyarok tétlen magatartása mennyire írható a kínálat rovására, és mennyire a szlovákiai magyarok kishitű hozzáállására. Egyelőre elenyésző az érdeklődés e téma iránt a politikai képviseletünk vagy a magyar kisebbség kutatásával foglalkozó intézmények részéről. Hajlamosak vagyunk annyival elintézni a dolgot, hogy a szlovák jelöltek nem feleltek meg a magyar szavazóknak. Ezzel azonban korántsem lenne szabad lezárni az ügyet. Miért kellene ugyanis állandóan egy ajánlatra várni?

Szándékos a kisebbség szó használata a kishitűség esetében. Politikai és társadalmi magatartásunkra ugyanis érezhetően jellemző egyfajta kisebbségi borúlátás. Az említett attitűd múltbeli terméke volt az a tépelődés is, vajon a Magyar Koalíció Pártja (MKP) kisebbségi pártként részt vegyen-e a hatalom gyakorlásában. A Vladimír Mečiar által jelentősen befolyásolt politikai fejlődése nem sok időt adott a frissiben egyesült MKP-nak a felkészülésre. Az 1998-as parlamenti választások eufóriája, de elsősorban az a szlovák–magyar politikai párbeszéd, amely a szlovákiai demokratikus pártok (beleértve ebbe a csoportba az MKP elődpártjait) között 1996 óta zajlott, rábólintott a párt esetleges kormánypozíciójára. A kormányba kerülés tényével azonban nem születtek meg az ebből adódó politikai következtetések. Az elmúlt hat évben arról kellett volna meggyőzni az országot, hogy az MKP nem kizárólag etnikai érdekeket képviselő regionális párt, hanem Szlovákia arculatát meghatározni képes politikai erő. Ezt egyelőre nem sikerült megfelelő paradigmával alátámasztaniuk a szlovákiai magyaroknak.

A vízió hiánya

részben magyarázatul szolgál a déli járásokban tapasztalt ijesztően alacsony részvételi arányra. Valóban felvetődik a kérdés, mennyire veszünk részt az ország formálásában. Immáron több választási statisztika (2002-es parlamenti választások és regionális választások, és a legutóbbi elnökválasztás) figyelmeztet a magyar polgárok egyre csökkenő voksolási hajlandóságára. Ezzel kapcsolatban ugyan könnyű rámutatni a parlamenti választások aránytalanul fontos szerepére Szlovákiában, de félő, hogy ez csak erősítheti azt a növekvő demokráciahiányt, illetve annak érzetét, miszerint a politikai pártoknak négyévenként csupán egyszer van szükségük a polgárokra. Ráadásul ez a megállapítás nem lenne teljesen helytálló az egyre kiteljesedő decentralizáció és a helyi választott testületek növekvő szerepe mellett. És milyen jól jönne az európai parlamenti választásokon az MKP által áhított két EP-mandátum megszerzéséhez, ha a magyar szavazók a szlovák szavazókhoz képest nagyobb arányban járulnának a választási urnákhoz. Ehhez azonban lényegesen többet kellene dolgoznia saját választóival az MKP-nak. Az elnökválasztással kapcsolatban tanúsított magatartás azonban nem azt sugallta, hogy az MKP komolyan foglalkozna saját szavazóbázisával. Bár ez utóbbi bármelyik szlovák politikai pártról elmondható.

Kérdés, mennyire kapcsolható a gyengülő magyar választási érdeklődés

azokhoz a felmérésekhez, amelyek a szlovákiai magyarság körében jelentős számú „transzformációs vesztesekre” utalnak. Bár konkrét számokkal egyelőre nem szolgálhatok, a szlovákiai rendszerváltás gazdasági, szociális értelemben vett vesztesei számához viszonyítva nagyobb lélekszámú és talán hangosabb „közösségről” beszélünk. Hangsúlyosságukhoz talán hozzájárul, hogy a szlovákiai magyar média – alkalmazkodva a magyar közhangulat hangosabb részéhez – teret ad a vesztes élettörténetek sorozatának. Elég csak az Új Szó „Olvasói levél” rovatát átböngészni, hogy fogalmat alkossunk a kétségbeesés retorikájáról. Látszólag mintha a pártelit sem törekedne teljességgel a „győztesek” megszólítására, bevonására munkájába. Márpedig a „győztesek” táborába általában azon fiatalabb generáció tagjai tartoznak, akik érvényesülni tudnak határon innen és túl, akik pozitív példával tudnának szolgálni a szlovákiai magyar közösségnek, progresszívabb gondolkodást hozhatnának a közösség életébe, és erősíteni tudnák a hiányzó paradigma kimunkálását. Erős a gyanúm, hogy a népszámláláskor egy részük a „hiányzók” táborát gyarapította. És ők azok, akik a hiányzó modern vízió miatt és a csábítóan növekvő (külföldi) lehetőségekkel élve tovább csökkenthetik a szlovákiai magyarság számát.

A passzív, reagáló stílusú politizálás

és a kishitű közösségi magatartás egyik következménye annak a szlovákiai magyar intézményrendszernek, amelyet a bársonyos forradalom óta formálunk. Erős intézmények helyett egyelőre inkább egy személyfüggő és meglehetősen központosított rendszert sikerült létrehozni. Pontosabban csupán egyetlen sikeres és erős intézményt tud felmutatni a szlovákiai magyarság – az MKP-t. A többi intézmény még kiépületlen vagy a függőség csapdájában létezik. Ebben a közösségi monopóliumban az MKP pedig úgy viselkedik, ahogy – valószínűleg – minden mást szubjektum viselkedne.

A függőségi viszony

kialakulásának legfontosabb, de nem az egyetlen táptalaja a pénzügyi források, illetve azok ellenőrzése. Sajnos mind a mai napig nem sikerült kialakítani egy transzparens támogatási rendszert. Ezt a – többé-kevésbé szőnyeg alá söpört – kisebb-nagyobb botrányok és a különböző alkuratóriumok összeállítása körüli hercehurcák mutatják igazán. Szinte mindenki tudja a „szakmában”, hogy nem elég egy jó projektum, ha nincs ismeretség. Ez azonban korántsem írható kizárólag az MKP számlájára, bár a pártellenőrzés egészségtelen volta tény. Beszélni kell a civil társadalom szerepéről, felelősségéről, amelyik sok esetben elfogadja, alkalmazkodik hozzá, és nem egy esetben használja a függőségi helyzeteket. Az ehhez való alkalmazkodás lelassítja, sőt szélsőséges esetben ellehetetleníti egy egészséges intézményrendszer független működését, így az MKP természetes partnerintézményeinek kialakulását. A pénzért való állandó kuncsorgás elidegenítheti azokat a fiatalokat, akik professzionális környezet után vágyva esetleg vezető szerepet vállalnának. De a szakmai berkekben nemigen lehet nagy tülekedés azért, hogy átvegyenek és menedzseljenek egy pénzügyileg labilis intézményt, legalábbis erre utal a meglévő intézmények többségének „egyemberes” volta. Mert oda elsősorban nem szaktudás, hanem a kapcsolatok megteremtésében, na és a könyöklésben való jártasság szükségeltetik. Vagy szado-mazochista hajlam.

Jól, függetlenül működő kisebbségi intézményekre

és tisztább, átláthatóbb támogatási rendszerre égető szükség van és lesz. Egy Fico-Gasparovič szimbiózis esetén kulcsszerepet játszhatnak az emberi és kisebbségi jogokkal, politikai kultúra fejlesztésével foglalkozó intézmények. A közösségi monopólium és az intézményi zavarosban halászók ellen való orvosság pedig a közösségi pluralizmus növelése lehetne. Ehhez azonban az MKP részéről mélyrehatóbb önreflexióra, a civil társadalom részéről fokozottabb kezdeményezőkészségre lenne szükség. Éppen ezért csak üdvözölni lehet a Szlovákiai Magyar Értelmiség Fórum újabb fordulóját. Még akkor is, ha – a program alapján – talán a szükségesnél több politikust és kevesebb fiatal szakembert sikerült meghívni. De itt is az eredmény számít. Mint a választási hét végén.

KategóriaCikk