Slota kiszámíthatóvá vált” – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

77 éve történt a tornaljai robbantás! Kérlek segíts Te is emlékezni, támogasd a filmünket »

Slota kiszámíthatóvá vált”

Slota kiszámíthatóvá vált”

Fölösleges mindent nemzetiségi kérdésnek minősíteni, hiszen az utóbbi tizennyolc évben magyar politikai erő tíz éven át volt kormánytényező Szlovákiában

Alig négy évvel európai uniós, s csak pár héttel schengeni csatlakozásunk után úgy tűnik, a hazai politika egyre durvábbá válik. Nem csak az egyre gyakoribb magyarellenes megnyilvánulásokra gondolok, hanem a kormányerők olyan lépéseire, amelyek súrolják a demokrácia határait. Miért alakult ez így?

Ez több dolog függvénye. Egyrészt van a kormánynak egy politikai irányvonala, amit leginkább a szocialista Smer határoz meg – ők csak azt teljesítik, amit ígértek a választóiknak. Másrészt vannak politikai partnereik, akik, úgy tűnik, elég nagy mértékben befolyásolják a kormánykoalíció politizálását. Ez ugyan nem felel meg a mi ízlésünknek, de a választók így döntöttek.

Sokan az európai integrációtól várták, hogy leszámol a szlovák politika nem európai trendjeivel. Ehhez képest úgy tűnik, a szlovák társadalom még mindig vonzódik az ilyen irányultsághoz.

Szerintem ez nem is fog eltűnni, éppen azért, mert a politikát mindig emberek csinálják, akik gyarló lények. De ezek a trendek Nyugat-Európában is megvannak. A kérdés az, hogy a politikában kialakul-e egy olyan politikai minimum a tolerancia, a kooperáció, az egymás tisztelete terén, amely alá menni már nem szabad, vagy ha valaki megteszi, azt nem teheti következmények nélkül. Ez Amerikában és Nyugat-Európában működik.

Nálunk mikor fog?

Ez a folyamat azért már elkezdődött. Ha összehasonlítom a mai politikai helyzetet a 90-es évek elejével, amikor a Matica slovenská meg egyéb nacionalista csoportosulások csinálták a politikát nagy csinnadrattával, ahhoz képest ma egy kulturált állapotról beszélünk. S ez még az SNS-re is vonatkozik annyiban, hogy ez a párt is kiszámíthatóvá vált – biztosra lehet tudni, hogy Slota holnap mit fog mondani. S azt is lehet tudni a Slota kijelentéseiről, hogy nem komolyak, nincsenek komoly következményeik. Vegyük csak a legutóbbi kijelentését, hogy Szlovákiában nincsnek magyarok, csak magyarul beszélő szlovákok – ennek nem lesz semmi következménye, azon túl, hogy Slota ekként vágott vissza Ficónak, aki a nemzeti múltat próbálja feleleveníteni, ami hagyományosan az SNS témája.

Az nem komoly következmény, hogy a politikai közbeszéd egyre inkább kitolódik a nacionalista sovinizmus és a szalonképtelenség irányába?

De igen. Azt azonban már leszögeztük, hogy emberek csinálják a politikát, ezeknek pedig ilyen a kultúrájuk és a programjuk, ilyen a mentalitásuk, erre telik tőlük. A kiszámíthatóság alatt azt értettem, hogy pontosan ismerjük az eszköztárukat, ami egyébként inkább csak Mečiarra és Slotára érvényes, Ficóra nem. Ficót még nem ismerjük.

Egyre inkább úgy tűnik, Robert Fico Mečiar nyomdokaiba lép.

Az elmúlt két kormány elkezdett bizonyos reformokat, s ezeken komolyan módosítani nem szabad, de talán nem is lehet. Ezt Fico is tudja. Ugyanakkor azt is tudja, témákkal kell előjönnie a médiákban ahhoz, hogy tartani tudja népszerűségét, amely egyébként meghatározza a másik két partnerével szembeni pozícióját. Bár történtek lényeges változtatások például szociális téren, mégsem kezdődött el egy radikális szociális program megvalósítása. Szerintem Fico nem is akarja ezt, különben tönkretenné a dübörgő gazdaságot, amelyből ez a kormányzat él. Tehát olyan témákat keres, amelyekkel az egyszerű embereket tudja megszólítani, s nem biztos, hogy ez a Mečiar-korszakhoz való visszatérést jelenti. Ilyen például Jánošík példaképpé emelése – olyan ez, mintha mondjuk a betyárok lennének a magyarországi szocialista kormányzat történelmi példaképei! Ez még Mečiarnak és Slotának sem jutott eszébe, s elég alacsony szintről tanúskodik.

Ha tehát a gazdasági-szociális reformokhoz nem nyúl hozzá, hol van Fico játéktere?

Fico populista politikus, akire jellemző, hogy olyan témákat visz be a sajtóba, amelyekről az emberek úgy érzik, ezek az ő problémáik. A politikának egyébként sem kell megoldania az emberek nehézségeit, s ezt a politikusok nagyon jól tudják. Egy populista politikus azonban mindig megtalálja azt a hangnemet, amellyel meg tudja szólítani a népet, függetlenül attól, hogy mik a valódi lépései. Kérdés, hogy gazdaságilag meddig bírja ez az ország.

És meddig?

Nem tudom. Magyarországon van példa arra, hogy egy hónap alatt sikerült felélni a korábbi kormányzatok által felhalmozott tőkét. Lehet, hogy nálunk fél évig tart, lehet, hogy két évig. Mindenesetre az EU-s, valamint a schengeni csatlakozás által sokkal nagyobbak az egyének gazdasági lehetőségei, mint a mečiarizmus idején, amikor a kormányok elhibázott lépései azonnal érezhetők voltak az emberek mindennapi életén. Vagyis elég sokáig eltarthat, akár két kormányzati cikluson keresztül is.

Tehát kisebb lett a kormányok játéktere?

Igen. EU-tagok lettünk. Abban, hogy most éppen az ízlésünknek nem megfelelő kormányzat van Szlovákiában, nincs semmi rendkívüli.

Ezek szerint a jelenlegi szlovákiai politikai helyzet teljesen belefér a demokratikus keretekbe?

A demokrácia próbája Szlovákiában ma is ugyanaz, ami korábban volt, hogy a lakosság és az egyes társadalmi csoportok mennyire tudnak ellenállni az esetleges antidemokratikus nyomásoknak. Aktuális probléma például a polgári társulásokról szóló törvény módosítása. A civil társadalom azonnal mobilizálódott, amint a számára rendkívül hátrányos tervezet megjelent, s úgy tűnik, sikerrel. De sikerült megtartani a civileknek adományozható két százalékról szóló törvényt is, bár a kormány tavaly még nagyon elszántnak tűnt.

Egyébként mennyire tekinti törvényszerű következményének a mai kormányzatot az előzőének, amely alatt az emberek számára sokszor megszorításokkal járó reformok zajlottak?

Nem gondolom, hogy a mai felállás az elmúlt nyolc év egyenes következménye. Fico magatartása már nyolc évvel ezelőtt több politológus szerint egy mečiari, populista irányultságot jelzett előre. Sőt, sokan azt jósolták, hogy Fico veszélyesebb Mečiarnál is, mert ugyanazokkal a kondíciókkal rendelkezik – jogász, tapasztalt politikus, nemzetközi szinten is ismert –, de még fiatal is, tehát van kifutási tere. Nyolc év alatt sikerült egy olyan politikai erőt kiépítenie, olyan retorikát követnie, ami sikerre vezette. Szlovákiában nem ritka az olyan friss populista politikai erő sikere, amelyről egyébként senki sem tudja, mit fog csinálni. A másik dolog, hogy nyolcéves kormányzás után általában váltás szokott következni. Hogy Ficónak ekkora népszerűséggel sikerült berobbannia, annak tulajdonítható, hogy nagyon megtanulta a kellő retorikát.

De annak is, hogy a társadalom vevő a populizmusra.

Természetesen, hiszen az embereknek a mindennapi életük a legfontosabb, 90 százalékuk nem foglalkozik a nagypolitikával. Ha egy politikus gazdagságot ígér a választóinak, ki mondana ennek ellent. Hogy azt is megértsék, mit kellene tenniük ahhoz, hogy gazdagok legyenek, egészen más összefüggésekben kellene gondolkodniuk, amelyekkel ők nem foglalkoznak. A szavazatuk megszerzéséhez erre azonban már nincs szükség.

Ennek a kormánykoalíciónak elég meghatározó vonása a magyarellenesség, amit sokan – leginkább ők maguk – azzal magyaráznak, hogy ez csak válasz az MKP radikalizálódására. Valóban radikálisabbá vált az MKP?

Nem. A pártnak vannak bizonyos alaptémái, amiket ellenzéki pozícióból mindig elővesz. Igaz, a jelenlegi MKP ellenzékben még nem volt, de az elődpártok simán használták ezeket a témákat, tehát ugyanaz történik, ami 1998-ig. Az előző nyolc évben azért nem volt róluk szó, mert kerülésük része volt a koalíciós alkunak. Ez ma már nem érvényes, s a felvetett témák ráadásul teljesen legitim kérdések, amelyeket el kell mondani, ám a megvitatásukhoz nyilván nem a mai kormánykoalíció a legideálisabb partner. Az, hogy milyen buta reakciókat váltanak ki ezek a témák a kormánykoalíció részéről, az a kormánypártokat minősíti, nem az MKP-t.

Mi a megfelelő válasz erre az egyre érezhetőbb magyarellenességre?

Az inteligens politizálás. Semmiképpen sem szabad belemenni olyan, például történelmi vitákba, amilyenekbe a közelmúltban a párt belement, amikor elemzést adott ki a csernovai sortűzről. Azt az irányvonalat kellene követnie, amit korábban – országos, kormányképes és európai szintű politikai erőként kellene megjelennie, nemcsak a kormánypártokkal, hanem az ellenzéki pártokkal szemben is (gondolok itt a KDH-ra). Az ostobaságokkal és butaságokkal nem szabad foglalkozni, ott az okosabb mindig csak vesztes lehet.

S hogyan kellene kezelni a radikálisnak nevezett témákat – az autonómia vagy a Beneš-dekrétumok kérdését?

Ezt a párt vezetésének kellene eldöntenie. Szerintem azonban az MKP-nak inkább a szlovákiai magyarokhoz kellene fordulnia, és nem azzal a kérdéssel, akarják-e az autonómiát vagy sem, mert erre Dél-Szlovákiában nehéz válaszolni. Inkább azzal kellene foglalkoznia, melyek azok a fontos kérdések, amelyek meghatározzák a szlovákiai magyarok életét, és ellenzéki pozícióból is elérhető eredményeket hozhatnak.

Az autonómia ezek szerint nem tartozik ezek közé?

Szerintem nem.

Akkor mi?

Először is, vannak gazdasági lehetőségek – például az EU-s támogatások –, amit ki kellene tudni használni. Ehhez hatalmas kapcsolati tőke kell, amit az MKP képes mozgósítani. A magyar gazdasági szereplőkre, az önkormányzatokra, a határon átnyúló együttműködés szereplőire gondolok. Ezt az MKP praktizálta is nyolc éven keresztül, van hozzá háttere, szakértelme. Ezt kellene újrafogalmazni, és nagyon kemény munkával, a háttérbázisát mobilizálva biztosítani. Nem biztos, hogy Slotára kell naponta reagálni.

Hunčík Péter pár héttel ezelőtt azt mondta, egészségtelen, hogy a szlovákiai magyarságnak egyetlen politikai pártja van, mert az nem ad teret a vélemények pluralitásának, és kiöli a versenyszellemet. Ön hogyan látja ezt?

Nem tudom, mennyire lehet visszatérni ahhoz az állapothoz – a három elődpárthoz –, ami egyébként a mečiari választási törvény kényszere alatt szűnt meg. Egy párt vagy két párt ebben a helyzetben nem oszt, nem szoroz. Azt viszont nagyon veszélyesnek tartanám, ha a magyarországi politikai törésvonalakat exportálnák hozzánk, amint az Erdélyben megtörtént. Jelenleg is vannak ennek jelei, érdekes módon éppen az MKP holdudvarában. Inkább azzal kellene foglalkozni, hogy a szlovákiai magyar társadalom egésze, beleértve a civil szférát, az intézményrendszert és a politikai szférát is, mennyire tud egymással kooperálni. Mert a közösség megmaradása ezen múlik.

Hogyan látja e tekintetben a jelenlegi helyzetet?

Úgy érzem, továbbra sincs előrelépés. Nem létezik például párbeszéd a civil szektor, a szlovákiai magyar intézmények és az MKP között. A párt még mindig megkülönböztet jó intézményeket és rossz intézményeket. Van például a komáromi egyetem és a nyitrai egyetem, ahol ugyanúgy magyar diákok tanulnak, nagyjából ugyanannyian. De ha bármilyen támogatásról van szó, a komáromi egyetem az egyetlen, amely számításba jön. És még sorolhatnám. Ezt nagyon károsnak tartom, mert nem a konszenzuskeresést, hanem a konfrontatív politizálás fenntartását vonja maga után. Ha lenne két politikai párt, az ezen az állapoton szerintem nem változtatna. Lehet, hogy a médián keresztül figyelhetnénk a csatározásaikat, de a szlovákiai magyar intézmények, valamint a gazdasági, kulturális és egyéb szereplők összefogását nem segítené elő.

Itt felmerül a kérdés, hogy meg lehet-e egyáltalán határozni a szlovákiai magyarságnak mint homogén csoportnak az érdekeit. Mert tudjuk, hogy ez a társadalmi csoport ideológiailag, gazdaságilag vagy szociálisan meglehetősen differenciált.

Minden népcsoport, mint homogén egész, fikció. Maga az állam is fikció, ezzel különösebb gond nincs. Az viszont tény, hogy szlovákiai magyarok vannak. Ha van egy népcsoport, amely identitásában, nyelvében, kultúrájában önmagát meghatározza, és felismerhető mások számára is, akkor ennek a népcsoportnak valószínűleg van közös éredeke is. Ennek a közös érdeknek a megfogalmazása az érdekes. A hagyományos kisebbségpolitika a kultúrában és az oktatásban merült ki. Hogy emellett milyen fontos mozzanatok vannak, amelyek Dél-Szlovákia gazdasági megerősödését és a szociális békét szolgálják, ebben egy pártnak kell tudnia mondani valamit. Főleg, ha regionális pártként határozza meg önmagát. Az MKP-nak most már van kormányzati tapasztalata, csak azt nem látom, hol kamatoztatja ezt a jelenlegi politizálásában. Lehet, persze, hogy csak kívülről nem látom ezt.

Ön jelen volt a rendszerváltás utáni magyar poltizálás kezdeteinél. Akkor hogyan tudtak érvényesülni a magyar érdekek? Mert ma egyesek azt állítják, a magyar politikai erőket a legszívesebben kiszorítaná a szlovák politika mint olyan, s csak akkor van együttműködés, ha nagyon muszáj.

Szerintem ennek semmi jelentősége. 1989-ben is az volt a kérdés, hogy ki mennyire tudta pozicionálni önmagát, s ezáltal részt venni az átalakulásban. 1998-ban szintén. A párt üzenete akkor az volt, hogy fontos tényezője lehet Szlovákia európai integrációjának, és hogy érett politikai erő a kormányzásra. S azért, hogy ezt megtegye, szerintem nagyon bölcsen, kompromisszumokat kötött az akkori koalíciós partnerekkel. Hogy valaki nemzetiségileg fordítja le ezeket a kérdéseket, más probléma, amiről felesleges beszélni. Ha valakinek van 11 százaléka, az a 11 százalék jelenti a fotosságát. Az hogy magyarul, szlovákul vagy éppen nacionalista módon beszél, mindig attól függ, hogy milyen konstellációban áll fel egy kormány.

A tizenegy százalék azonban nem ér semmit, ha a többi politikai játékos úgy áll össze, hogy kiszorítsák.

Ezt a kérdést megfordítanám. Ha Slotának nem lett volna tizenegy százaléka, vajon bevették volna a koalícióba? Aligha. A parlamentben a számok játsszák a főszerepet, ezek határozzák meg, milyen lesz a kormányzati erő. Fölösleges nemzetiségi kérdésnek minősíteni, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy a rendszerváltás óta eltelt tizennyolc évben magyar politikai erő tíz éven át volt kormánytényező Szlovákiában.

Az előbb említett kompromisszumok, amelyeket az MKP-nak azért kellett megkötnie, hogy kormányerővé válhasson, olyan témákra vonatkoztak – Beneš-dekrétumok, autonómia –, amelyek leginkább a magyar közösséget érintik. Azt jelentené ez, hogy ha magyar párt kormánytényezővé akar válni, le kell mondania a „magyar” követelésekről?

A Beneš-dekrétumok és az autonómia szerintem nem a szlovákiai magyarok kérdése, hanem a többségi nemzet identitásproblémája. Magyarországon sem a párezres szlovák kisebbség kényszerítette ki a Szlovák Önkormányzatot, hanem az, hogy voltak a parlamentben olyan „magyar” pártok, amelyek belátták ennek szükségességét. Ha a szlovák közélet megérik arra, hogy érdemben foglalkozzék vele, akkor ez meg fog történni. Egyelőre nem tartunk ott. A magyar történelemben is száz évig tartott, míg a magyar nemzet megérett arra, hogy rendezni tudja magában a kiegyezést. Ez érvényes Trianonra is, amely még mindig a nemzeti katasztrófa szinonimája. Ezt nagyon rossz dolognak tartom. Ne az önsajnálat, a fájdalmak emésszenek bennünket, inkább azzal foglalkozzunk, hogyan tudunk együtt valami értelmeset csinálni.

KategóriaCikk / Cikk / Cikk