Szalatnai Rezső Pozsonyban – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

Szalatnai Rezső Pozsonyban

Szalatnai Rezső Pozsonyban

„Amiről beszélnek, vitatkoznak, már önmagában hordozza a létezés jegyeit” – Szalatnai Rezső

Ma száz éve született Szalatnai Rezső, Szvatkó Pál és Fábry Zoltán mellett a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom legjelentősebb kritikusa, irodalomtörténész, író, aki egyebek közt a szlovákiai magyarokat ért, 1945 és 1948 közötti jogfosztás elleni bátor fellépésével is elkötelezte magát a szlovákiai magyarság mellett.

Születése centenáriumán a hetvenhárom esztendős korában Budapesten elhunyt Szalatnai emlékének Pozsony emléktáblát avatva tisztelgett – a több szlovákiai magyar kulturális intézmény társszervezésének és összefogásának eredményeként kedd óta a Duna utcai magyar tanítási nyelvű alapiskola és gimnázium homlokzatán Mag Gyula szobrászművész alkotása hívja fel a járókelő figyelmét arra, hogy ebben az épületben tanított a pedagógusként is kiemelkedő személyiség, a magyar-szlovák kapcsolatok fáradhatatlan szorgalmazója.

Az ugyanezen a keddi napon megtartott szimpóziumon – melyet a Szlovákiai Magyar ĺrók Társasága rendezett a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumával és a Hagyományok és Értékek Polgári Társulással karöltve – a szép számú közönség betekintést nyerhetett Szalatnai gazdag életművébe. Az előadókat, a vendégeket – köztük Szalatnai R. Juditot, az irodalomtörténész lányát – és az érdeklődőket, akikkel zsúfolásig megtelt a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának nagyterme, a házigazda, Jarábik Gabriella múzeumigazgató üdvözölte. Ifjabb Papp Sándornak köszönhetően egy archív hangfelvételről maga Szalatnai Rezső is szót kapott: a Visszaemlékezések József Attilára című, mintegy tizenkét perces archív hanganyag visszahallgatásával felejthetetlen élményben volt része a közönségnek, egyszersmind az elhangzó felvétel mindeneknél élőbben hozta s adta vissza a szimpózium főszereplőjét. Szalatnainak egyébként a helyszínen a Petőfi és a Kossuth rádióban valaha elhangzott beszédei közül több is meghallgatható volt.

Az előadások sorát Mayer Judité nyitotta: a Madách-díjas szerkesztő és műfordító a tanár és ember Szalatnait idézte fel. Kettejük hetven évvel ezelőtt kezdődő kapcsolata – az akkor harmincéves Szalatnai tanár úré és a tizenegy éves másodikos gimnazista Mayer Judité – nemcsak tanár és diák viszonyát érintő személyes visszaemlékezésként idéződött fel, háttérként megelevenedett a második világháborút megelőző vészterhes évek nem mindennapi szellemisége is. Szóba került Szalatnainak a szlovák állam idején s különösen a háború utáni magyarüldözések alatt betöltött fontos szerepe is, mely az 1948-ban történt magyarországi áttelepülésével sem ért véget. A személyes érintettség számos emlékképet hívott elő a múltból; Szalatnai, aki tudvalevőleg Mayer Imre nyelvésszel, Mayer Judit édesapjával több szlovákiai magyar kulturális egyesületben és intézményben együtt dolgozott, s hozzá őszinte barátság fűzte, Mayer Judit méltatásában olyan nagy tekintélyű kultúraközvetítő egyéniségként jelent meg, aki sosem szakadt el teljesen a szülőföldjétől.

Bárczi Zsófia író, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem magyar tanszékének oktatója kutatási területének, a Mécs László-irodalomnak a Szalatnai Rezsővel kapcsolatos vetületére hívta fel a figyelmet. Előadásában az első köztársaságbeli – az ún. szlovenszkói magyar – irodalom két jelentős alakjának levelezését alapul véve rámutatott az irodalomkritikus Szalatnai Mécs-képére (alakulására, változásaira), hangsúlyozva, hogy éppen Szalatnai volt az, aki 1966-ban az Irodalmi Szemlében közölt tanulmányával utat tört az akkor éppen kegyvesztett költő irodalmi rehabilitációjához, újraértékeléséhez.

A csehszlovákiai magyar művelődéstörténet szakavatott ismerője, a filológus irodalomtörténész, Filep Tamás Gusztáv, aki a közelmúltban terjedelmes kötetben jelentette meg Peéry Rezső és Szalatnai Rezső levelezését (Kedves Rezső! Drága Bió! címmel), az irodalomkritikus és publicista Szalatnai életművének mérlegét vonta meg. Tanulmányának vizsgálódási pontjait a Magyar magatartás és irodalom Csehszlovákiában című gyűjteményes könyv szolgáltatta. Ez a Tóth László válogatásában és szöveggondozásában megjelent kiadvány tíz évvel ezelőtt látott napvilágot az AB-ART gondozásában, s a Szalatnai-irodalomban az 1989 utáni időszak első – szlovákiai magyar – reprezentatív hozadékaként tartjuk számon.

Méltó párját a mostani centenáriumi ünnepségre jelentette meg a Lilium Aurum: az Elfeledett esszék című könyvet felelős szerkesztője, Miklósi Péter mutatta be a szimpóziumon. A kötet egyszerre három kuriózummal is szolgál: bevezető gyanánt közreadja Szalatnai R. Judit egy apjával kapcsolatos, 1944. évi garamszentkereszti emlékét, utószó helyett tartalmaz egy negyvenoldalas Szalatnai-bibliográfiát, s nem utolsósorban egy gazdag válogatást Szalatnai eddig könyvben meg nem jelent írásaiból (a gyűjtemény alcíme szerint: Emlékezetek és karcok).

A közölt bibliográfiához Végh László, a Bibliotheca Hungarica igazgatója adta meg a használati utasítást, lévén hogy a könyvben szereplő feldolgozást ez az intézmény készítette (összeállítója Bereck Zsuzsanna) az írónak abból a hagyatékából, melyet lánya adományozott a BH könyv- és levéltárának. A terjedelmes dokumentum arra nézvést kínál nélkülözhetetlen fogódzót, hogy az életművel vagy annak valamely konkrét területével foglalkozni kívánók pontosan mit is találhatnak a somorjai központban. Ahol egyébként a Szalatnai-hagyaték részeként több száz fénykép és könyv is várja az érdeklődőket.

S ezzel a szimpózium mint kezdeményező instancia jelképesen át is adta a stafétabotot a Szalatnai-hagyaték további felhasználóinak: a diákoknak és a kutatóknak, a szlovákiai magyar irodalom iránt érdeklődőknek.

KategóriaCikk / Cikk