Akinek naponta a megélhetéséért kell megküzdenie, a szellemi tevékenységét illetően passzivitásba süllyed, és az identitás megőrzését kevéssé tartja fontosnak

A tervek szerint Sólyom őszre hívná össze a következő tanácskozást. A mostani találkozó alapvetően azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a magyarországi és a határon túli magyarság kölcsönös közeledését, hogy ráirányítsa az anyaországiak figyelmét a külországban élő magyarok helyzetére. Ahogy a konferenciafelhívás szövegében szerepelt: „meg kell ismerni szomszédainkat (értsd – minket, a szerző közbevetése), az ott élő magyarokat”. A tanácskozáson a szlovákiai magyar felet Lampl Zsuzsanna, a pozsonyi Comenius Egyetem szociológiai tanszékének tanára, Gyurgyík László szociológus, Tóth Károly, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója és Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke képviselte.

A meginduló tanácskozás-sorozat első állomásaként megvalósult konferencia számos problémakört ölelt fel. A határon túli magyar közösségek jelenlegi helyzetéről szóló előadások a szociális, gazdasági, kulturális, oktatási helyzet, a főbb népmozgalmi trendek, az adott közösség intézmény- és társadalomépítésének főbb vonásai, hiányai és kudarcai, a munkanélküliség, az alkoholizmus, az analfabetizmus, a magyar ajkú romák ügyének ismertetését célozták. A további fő témát a jelenlegi magyar támogatáspolitika hatékonyságának vizsgálata jelentette. A harmadik problémakör a kitörés főbb irányait vázolta fel: a határon túli magyar közösség jövőképe; a kisebbségi nemzetrész gazdasági erejének fejlesztése; a magyarországi munkavállalás és a bevándorlás kérdése; az anyaország szerepe a kisebbségek támogatásában.

Az identitás építőkövei

„Az identitás megőrzése és továbbvitele fontos feladat, melyben a magyar alapiskolának kiemelt szerepe van, ugyanakkor a kulturális megközelítésnél tovább kellene lépni, mert egyéb tényezők, például a munkaerő-piaci és az egészségügyi helyzet, valamint a globalizáció is nagyban befolyásolhatják az azonosságtudat folytonos alakulását és fejlődését. Előadásomban hangsúlyoztam, nem beszélhetünk egységes szlovákiai magyarságról, mivel közösségünk – attól függően, hogy milyen vonatkozásban vizsgáljuk – különféle csoportokra oszlik. Ráadásul nemcsak egyféle nemzeti identitás létezik, hanem többféle, melyek mindegyike más megközelítést igényel” – tájékoztatott Lampl Zsuzsanna szociológus.

Lampl szerint a magyarországi közvélemény vajmi keveset tud rólunk, határon túli magyarokról, legfeljebb csak általánosságokat, a kérdést pedig többnyire érzelmi alapon közelítik meg. A szociológus kutatási eredményekre alapozva úgy látja, valóban nem lehet általában beszélni a határon túli magyarságról. Számos jellegzetesség különbözteti meg ezeket a közösségeket egymástól. Mi, szlovákiai magyarok a felmérések tanúsága szerint például sokkal jobban kötődünk a szülőföldünkhöz, mint más határon túl élő magyarok. Nyilván ezzel függ össze, hogy az elvándorlási kedvünk sem éri el az erdélyi, a kárpátaljai vagy más, anyaországon kívüli régiók magyarsága migrációs szándékának mértékét. „Akikben mégis megfogalmazódik az elvándorlás gondolata, többségükben nem Magyarországot választanák, szemben más határon túli, a kivándorlást fontolgató magyarokkal. A kitelepülés nem igazán magyarázható nemzetiségi okokkal. Jellemzően a jobb megélhetés, az érvényesülési szándék, az anyagi haszonszerzés ösztökéli a szlovákiai magyar elvándorlókat, és főleg nyugati országokat vesznek célba” – véli Lampl Zsuzsanna.

A hazai magyarság életében súlyos gondot jelent az országos átlaghoz képest magas munkanélküliségi ráta. A legtöbb állástalan az ország déli, azaz a zömmel magyarlakta – vagy legalábbis vegyes etnikai összetételű – járásaiban él. Ez azonban nem csupán regionális, hanem nemzetiségi problémát is jelent, a munkanélküliség ugyanis nemcsak a munkahelyek alacsony számával függ össze, hanem a szlovákiai magyarok viszonylagos alulképzettségével is. A magyarság széles rétegeit sújtja a képzetlenség. „Egy felmérés szerint, a megkérdezett 19-25 éves szlovákiai magyar fiatalok 15%-a beszél angolul és németül, ugyanezen korosztály szlovák képviselőinek 47%-a képes kommunikálni angolul.”

Lampl szerint, akinek nap mint nap a megélhetéséért kell megküzdenie, a szellemi tevékenységét illetően passzivitásba süllyed, az identitás megőrzését kevéssé tartja fontosnak.

Remény vagy mégsem?

A határon túl élő magyar tudósokkal, közéleti és a civil szférában elismert személyiségek részvételével megtartott konferencia résztvevőinek reményei szerint lehet, sőt, kell, hogy a tanácskozásnak legyen tényleges hozadéka. „Már az a tény is sokat sejtet, bizakodással tölthet el, hogy a magyar köztársasági elnök egyáltalán fontosnak tartotta a szakmai tanácskozás összehívását. Ezt én rendkívül pozitív dolognak tartom. Még ha kevésbé tűnik is fontosnak, az államfő még azzal is kifejezte a határon túl élő magyarság iránti érdeklődését, hogy az elhangzott előadásokat végig jegyzetelte. Szintén reményre adhat okot, hogy a konferenciának lesz folytatása, a most létrejött találkozó csupán a helyzetfelmérést, a problémák megfogalmazását szolgálta” – mondta Lampl Zsuzsanna.

Mindemellett felmerülnek más vélemények is, nem feltétlenül pozitívak. Érdemes megemlíteni, hogy a konferenciával kapcsolatban a magyarországi sajtóban éles hangú bírálat is megjelent. A Magyar Narancs cikke például így fogalmaz: „Kevés dolog maradt változatlan a magyar belpolitikában 1990 óta: a határon túli magyarok kérdésköre azonban szinte érintetlen tizenhat éve. Ezt bizonyítja a Sólyom László által kezdeményezett május 4-i konferencia (…) Ha még mindig ismeretlennek tűnnek a határon túli magyar közösségek (és az általuk lakott területek) a magyar köztársasági elnöknek, akkor (…) a baj sajnos nagyon nagy: mert mi a búbánat történt az elmúlt másfél évtizedben, ha még mindig most kezdünk ismerkedni? És mi végre volt az a sok-sok magyar állami befektetés, támogatás, adomány, ha minden energia elveszett a nagy, sötét, határon túli ismeretlenben? Megtörténhet azonban, hogy ez a köztársasági elnöki felhívás csak arról szól, hogy mindaz, amit magyarságpolitikának, nemzetpolitikának, szomszédságpolitikának hívott a magyar közélet, az eleve, alapjaiban elhibázott volt. Képtelen volt egyetlen feladatát ellátni: rendezni és fenntartani a Magyarország határain kívülre nyúló politikai viszonyokat. Akkor viszont nem a határon túli magyar szomszédokat kell megismerni, hanem a magyar belpolitika legbelsőbb természetét. Ehhez a magyar belpolitikának kell lelepleznie a saját alkuit, mulasztásait, érdekeit. A magyar belpolitika az elmúlt másfél évtizedben politikai támogatást, konkrétan szavazatokat keresett Magyarország határain kívül (mint ahogyan ezt Mikola végre jól érthetően kimondta). Nyíltan vagy bújtatva támogatta a maga fantomszervezeteinek létrejöttét (például a Fidesz a magyar nemzeti tanácsokat) – és élt a határon túliakkal szembeni ellenszenv erejével (ebbe a hibába esett bele az MSZP).”

A cikk általunk idézett megállapításai véleményünk szerint számos, megfontolásra érdemes felvetést tartalmaznak, mint például az alábbi is: „A legnagyobb hibája ennek az akciónak azonban nem az, hogy elölről akarja kezdeni (ugyanúgy) az eleve elrontott folyamatokat. A legnagyobb hibája az a magyar nacionalizmus, amelyet, úgy tűnik, még most sem ismer fel a magyar belpolitika. Ez a nacionalizmus szomszédokként csak a Magyarország határain kívül élő magyarokat ismeri el. Pedig a magyar kisebbségek nem leválaszthatók azokról a többségi társadalmakról, amelyekben élnek. Nem lehet csak az ťottŤ élő magyarokat megismerni anélkül, hogy az ťottŤ élő szlovákokat, románokat ne ismerné meg Magyarország.”