A temetődokumentációban szereplő anyag számtalan módon, több tudományszak kutatói által hasznosítható, az értelmezés, elemzés lehetőségei szinte végtelenek

A temetkezési szokások és ezen belül a temetők és temetői sírjelek kutatása több mint egy évszázada a néprajzkutatás egyik legnépszerűbb területe, számos kutató különféle szempontból vizsgálta már ezt a témát.

A sírjelek vizsgálata kapcsán a figyelem középpontjában elsősorban a faragott protestáns fejfák, főleg az ún. kopjafák szerepeltek, s egy-egy temető kutatásakor legtöbb esetben ezekről készültek rajzok vagy fényképek. Szórványosan ugyan jelentek meg néprajzi leírások katolikus sírjelekről is, ezeket azonban a kutatók elsősorban esztétikai szempontból közelítették meg, és általában csak a „régebbiek”, elsősorban a faragott keresztek érdekelték őket. Egy adott temetőt tehát nem komplex módon, az abban előforduló valamennyi sírjeltípus figyelembevételével vizsgáltak. Balassa Iván egy 1973-ban, a magyar temetők néprajzi kutatásáról szóló tanulmányában kifogásolta a szelektív kutatási módszert, s többek közt ezt írja: „A gyűjtők és feldolgozók többsége elfelejtette és elfelejti, hogy a temető egység, és állandóan változó alakú kapcsolatban áll az élő településsel.” (Ethnographia 1973/3., 225 o.) Ennek ellenére a régi felfogás szerint folyt tovább a temetőkutatás, aminek természetes következménye, hogy a mai napig hiányosak a magyar falvak temetőinek sírjeleiről rendelkezésünkre álló leírások.

A szlovákiai magyarok által lakott vidékek temetőinek vizsgálatát is a fent leírtak jellemezték a közelmúltig, s néhány pozitív példa kivételével bizonyos tekintetben ez jellemzi napjainkban is. Kivételt jelent Viera Obuchová művészettörténész 2002-ben megjelent, a történelmi pozsonyi András temető síremlékeit feldolgozó kötete, valamint a Štefan Holčík történésszel Pozsony egy másik történelmi temetőjében, a Kecskekapuiban végzett közös kutatás eredményeként 2006-ban megjelent másik monográfia. Mindkét kiadványt jól hasznosíthatják a néprajzkutatók is. A Fórum Kisebbségkutató Intézet publikációjaként jelent meg 2003-ban a Puntigán szerzőpárosnak, műfaji szempontból nehezen besorolható, a losonci református temető dokumentációját tartalmazó kötete; a komáromi múzeum volt történésze, Dikácz Norbert pedig egy Duna menti település, Karva öreg temetőjének valamennyi síremlékét dokumentálta.

A Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi székhelyű Etnológiai Központjának létrejöttekor célul tűztük ki a dél-szlovákiai magyarlakta települések temetőinek dokumentálását, s ez máig tevékenységünk prioritásai közé tartozik. Elsődleges célunk, hogy lehetőleg minél több temetőről készüljön komplex dokumentáció, amely tartalmazza a temető valamennyi sírjának, illetve a síremléken szereplő szövegek betűhív lejegyzését, a temető részletes, valamennyi sír helyét feltüntető térképét a temető területén találhatón összes objektummal együtt (pl. ravatalozó, központi temetői kereszt, esetleg valamilyen emlékmű stb.). Eszerint az új szempontú komplex kutatási megközelítés alapján készült el legelsőként egy gömöri bányásztelepülés, Rudna temetőjének dokumentációja. Itt komplex néprajzi kutatást is végeztünk, amelynek eredményeit egy 2002-ben megjelent monográfiában összegeztük, Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században címmel. A sírokról az év különböző évszakaiban is készültek felvételek, mégpedig abból a célból, hogy nyomon követhessük a sírgondozás változásait is, különös tekintettel a halottak napjára és a karácsonyra. A felvázolt kép lenne az ideális valamennyi temető dokumentálásával kapcsolatban, azonban ez különböző feltételek függvénye. Az Etnológiai Központban elkezdett dokumentációs munka kezdeti szakaszában – azaz a digitális fényképezés alkalmazása előtt – a temető síremlékeinek teljes fotódokumentációja anyagi okokból nem mindig volt kivitelezhető, így 8 temetőről csupán leírás készült néhány temetői felvétellel, azonban az említett Rudna és Kuntapolca, valamint Ógyalla zsidó temetőjében a sírjelek szövegének leírásán túl komplex fotódokumentáció is készült. Az archívum összesen 5145 hagyományos módon készült fényképet tartalmaz. Ebből 4087 a Szlovákia területén készült 92 településen, 1058 pedig különféle európai országokból származik. A digitális fényképezés teljesen új perspektívákat nyitott a kutatás számára. Már a kezdetektől, a temetők és temetői sírjelek dokumentációs anyagát tartalmazó archívum létrehozásakor fontos volt számunkra, hogy minél több temető lehetőleg valamennyi síremléktípusáról készítsünk felvételt, egyfajta keresztmetszetet adva; a digitális technikának köszönhetően ezt a gyakorlatot sokkal több temetőben alkalmazhattuk. A részleges dokumentálás során nem az esztétikai szempontok alapján, hanem a típusok szerint történik a válogatás, s nagyon fontos a különféle jelenségek megragadása is, mint például a kétnyelvű feliratok, fényképhasználat, szimbólumok, atipikus sírjelek, s még tovább sorolhatnánk. A dokumentálásnál és a fényképezésnél a téma néprajzi szempontú megközelítése dominál az etnocentrikus szemléletmód teljes mellőzésével. Természetes, hogy egy adott település temetőjében nem csupán a magyar síremlékekről, hanem a más – szlovák, cseh, német – nyelvűekről is ugyanúgy készülnek leírások és felvételek, s amennyiben az adott településen zsidó temető is található, azt is dokumentáljuk. Számokban kifejezve következőképpen összegezhetjük eddigi munkánkat: 9 temetőről készült írásbeli dokumentáció részleges fotódokumentációval, 14 temetőről komplex leírás és teljes fotódokumentáció, 7 temetőről teljes fénykép-dokumentáció leírás nélkül, s közel 120 településről részleges fotódokumentáció. A fent már említett 5145 ún. hagyományos fényképen túl a digitális felvételek száma már meghaladja a 14 000-et.